Agyrázkódás miatt 13 hónapot hagyott ki, mégsem fél a kézilabdakapuba állni – Cléopatre Darleux a szörnyű kálváriájáról

Vágólapra másolva!

2024.05.07. 10:58

Címkék

Súlyos fertőzése miatt három évig szemüvegben játszott, kapusként van már egész pályás szólógólja, a saját példájával is bizonyítja, az anyaság és az élsport megfér egymás mellett, míg legutóbb tizenhárom hónapot hagyott ki agyrázkódás miatt. Ő Cléopatre Darleux, a Brest és a – mieinkkel a párizsi játékok első meccsét vívó – francia női kézilabda-válogatott olimpiai és világbajnok klasszisa, aki a saját történetével szeretné felhívni a figyelmet a hasonló fejsérülések kockázatára.

– Mit tudott korábban az agyrázkódásról és a vele járó veszélyről?
– Őszintén szólva nem sokat. Franciaországban a rögbi rendkívül népszerű, a bátyám is ezt a sportágat űzi, és bizony az ütközéseit többször követte agyrázkódás és fejfájás. Nagy visszhangot váltott ki nálunk, amikor több rögbijátékos perre ment a francia szövetséggel, amiért szerintük nem tettek meg mindent a biztonságuk és a tájékoztatásuk érdekében. Szóval, tisztában voltam vele, hogy ilyesmi előfordulhat, de a kézilabdázásban nemigen volt téma. Kapusként sokszor fejbe lőttek régebben is, azonban sohasem járt hosszabb távú következménnyel.

– Egészen 2022. december elejéig, amikor egy hét leforgása alatt háromszor is erős ütés érte a fejét. Hogyan történt?
– Bajnokok Ligája-meccsünk volt december 10-én, amelyen egy lövés eltalálta a fejem. Leültem tíz percre a kispadra, aztán visszatértem. Játék közben nem éreztem problémát, de a lefújás után fájni kezdett a fejem. Felkerestem az orvost, és mondtam neki, hogy a telefonomra sem tudok ránézni, mert zavar a kijelző. Annyi volt a reakciója, hogy vigyázzak magamra, és ne eddzek teljes intenzitással, csak hatvan-hetven százalékkal. A következő héten két fontos meccsünk is volt, előbb szerdán a Nantes-tal játszottunk. Bár nem éreztem magam százszázalékos állapotban, pályára léptem, azonban egy vetődés során bevertem a fejem a padlóba. A mérkőzés után megint rosszul voltam, de abban maradtunk a doktorral, hogy a hétvégén jön az utolsó BL-találkozó, amely után a karácsonyi szünetben lesz lehetőségem kipihenni magam. Szombaton aztán már a bemelegítés során fejbe lőttek, ezt követően egyből az öltözőbe mentem. Úgy terveztük, hogy nem lépek pályára, nem is éreztem jól magam a kispadon, azonban úgy alakult a meccs, hogy az utolsó tíz percben mégis beálltam.

A 2020-as Eb horvátok elleni elődöntőjében is eltalálták a fejét, majd 2022 végén háromszor szenvedett agyrázkódást (Fotó: Imago)

– Milyen tünetei jelentkeztek ezután?
– A családom messze lakik Bresttől, a német határ közelében, így tizenkét órát kellett volna vezetnem, hogy hazaérjek az ünnepi időszakra. Egyszerűen képtelen voltam rá, nem tudtam semmire koncentrálni, kábultnak éreztem magam. Szerencsére a férjem is velem tartott, és tudott nekem segíteni. Aznap rendezték a katari futball-vb döntőjét, nagy hangzavar volt a környezetünkben, amit elég rosszul viseltem. A fejfájás nem akart elmúlni, az erős hangok mellett az éles fények is zavartak, még a laptopom képernyőjét sem tudtam nézni. Így telt el a karácsony, majd januárban visszatértem, és bármiféle teszt nélkül megpróbálkoztam az újrakezdéssel.

MEMÓRIAZAVAR ÉS AGRESSZIVITÁS

– Nem figyelmeztették rá, hogy túl korai?
– Kézilabdázásban nemigen ismerjük az agyrázkódás kockázatait, ez az esetemben is megmutatkozott. Januárban végigjátszottam egy BL-meccset, utólag visszagondolva nem voltam normális, hogy vállaltam, amikor tudtam, hogy nem vagyok tökéletes állapotban. Nem is éreztem jól magam, ezért utána elmentem MRI-re, de az sokszor nem mutatja ki az agyrázkódást. Nálam is így történt, ezért az orvos úgy gondolta, nincs komoly baj. Annyit mondott, óvatosan folytassam, és ha érzek valamit, álljak meg. Három héten keresztül próbáltam lassan felvenni a ritmust, aztán februárban újra játszottam két meccset, és megint jött a visszaesés.

– Nem fordult specialistához?
– De, felkerestem Párizsban egy elismert neurológust, aki huszonkét kérdést tett fel nekem a tünetekről, és tizenhét bizony még megvolt közülük. Három hónap szünetet írt elő, és megtiltotta, hogy visszatérjek, amíg bármilyen panaszom van. Korábban azt sem észleltem, hogy gond lenne a rövid távú memóriámmal, csak miután néhány tesztet csináltattak velem Lyonban. Kiderült, egy ötéves gyerek szintjén álltam – három különböző labdát mutattak nekem, és utána nem tudtam felidézni, mit láttam. A legfájdalmasabb mégis az volt, hogy agresszívabbá váltam a hétköznapokban, még a kislányommal szemben is. Ha valamit nem úgy csinált, ahogy szerettem volna, egyből kiakadtam, hihetetlenül idegesen reagáltam.

– Használt a kényszerpihenő?
– Júniusban már nem volt semmilyen panaszom, ezért ismét megpróbálkoztam az edzéssel. Előbb csak sétáltam folyamatos pulzuskontroll mellett. Agyrázkódásból való visszatérésnél ugyanis nagyon figyelned kell a testedre, és csak kis lépésekkel haladhatsz. Nekem is nagy ugrást jelentett, amikor elmentem a válogatott összetartására, amelyen napi többórás edzések és megbeszélések voltak. Aztán a Brestnél elkezdődött a nyári felkészülés, ott is megpróbáltam helytállni, de az is sok volt. Újra leálltam, majd szeptembertől egy lyoni rögbiklub orvosával kezdtem el külön dolgozni. Állandóan figyeltünk a szívritmusomra, mivel ha nagyon meghajtod a tested, több vér áramlik az agyadba is, és fájni kezd a fejed. Mindig pulzusmérő óra segítségével edzettem, és először csak heti ötször húsz percet bicikliztem a maximális pulzusom nyolcvan százalékán. Ha jól éreztem magam, továbbmentünk nyolcvanötre. Eszerint haladtunk négy hónapon keresztül, azonban így is előfordult, hogy meg kellett szakítanom a programot, mert egy hétig nem múlt el a fejfájás. Sajnos az igazi áttörést ez a munka sem hozta meg, pedig azzal is próbálkoztam, hogy csak kétnaponta edzettem.

– Volt olyan pillanat, amikor kezdte feladni a reményt, hogy visszatérhet a versenysportba?
– Eleve nehezen éltem meg a folyamatos hullámvasutazást, visszaesést, és még nagyobb pofont jelentett, hogy noha lassan haladva építettük fel az edzéseimet az ősszel, akkor is meg kellett állnunk egy ponton. Októberben már tényleg a körül jártak a gondolataim, hogy nem fog menni. A rehabilitációm során megismertem egy korábbi női rögbist, akinek a visszavonulása után még nyolc évvel is voltak panaszai. Egyedül az jelentette a pozitívumot, hogy több időt tölthettem a családommal, a kislányommal, Olympe-pal. Persze nem olyan volt, mintha nyaralnék, mindennap végeztem valamiféle edzést, és állandóan kerestem a megoldást a problémámra, s ez sok energiámat felemésztette.

– Mi eredményezte végül a fordulatot?
– A párizsi neurológusom, Jean-Francois Chermann tanácsára kipróbáltam egy kísérleti módszert, amit fotobiomodulációnak neveznek, előtte használta már a rögbiseknél is. Egy sisakot kellett felvennem, amely különböző fényeket, köztük infravöröset is szórt, közben a hasamat szintén megvilágították. Húsz percig tartott egy alkalom, és minden héten egymást követő két napon kaptam kezelést. Ez jelentette az utolsó reményt, és szerencsére működött. Annyira jól éreztem magam egy hónapot követően, hogy a kemény edzések után sem jelentkeztek már panaszok. Nem állítom, hogy kizárólag ennek a módszernek köszönhetem a gyógyulást, az időnek is biztos fontos szerepe volt benne.

A saját történetével szeretné felhívni a figyelmet a hasonló fejsérülések kockázatára (Fotó: AFP)

REMÉLI, A TÖRTÉNETE ÉBRESZTŐKÉNT HAT

– Mire tanította meg ez az egy év?
– Egyértelmű, hogy a kézilabdázásban is nagyobb figyelmet kell fordítanunk az agyrázkódásos esetekre, és nagyon messze vagyunk még attól, ahol tartanunk kellene. Remélem, azzal, hogy elmondom a történetem, hozzájárulhatok az előrelépéshez, egyfajta ébresztőként hat. Még a specialistáknak sem könnyű a helyzetük, mert minden eset egyedi, mégis vannak alapvetések, amelyeket be kell tartani és tartatni. Akinél agyrázkódás gyanúja vetődik fel, nem mehet vissza a pályára. Az a legrosszabb, ha az utána levő egy hétben újra ütés éri a fejét, ahogyan ez velem is történt. Bele is lehet halni, rögbiben és más sportágakban már megtörtént!

Kislánya, Olympe születése is inspirálta: harcolt a játékosok kollektív szerződéséért (Fotó: Instagram)

– Mit tud tenni az előrelépés érdekében?
– Feltett szándékom, hogy felveszem a kapcsolatot a francia és az európai szövetséggel, hogy világos protokollt vezessen be a hasonló esetekre. Franciaországban van rá előírás, amit követni kell, de nem igazán teszik, és nem is tanítják meg az összes csapatorvosnak, hogyan kell helyesen alkalmazni. Mint látjuk, nekem sem mérték fel jól az állapotomat. Pedig megvan, hogy az orvosnak milyen kérdéssoron kell végigmennie, és ha kicsit is zavartnak látja a játékost, nem engedi neki folytatni a meccset. A BL-ben meg egyáltalán nem létezik hasonló, az orvos sem megy be a pályára, a játékvezetők esetleg kiosztanak egy kétperces büntetést a fejet eltaláló játékosnak. A rögbiben például tíz percre automatikusan ki kell állni a játékból, és ezalatt az összes kérdésre helyesen kell válaszolni, hogy valakit visszaengedjenek. Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy csak a kapusokat érheti agyrázkódás, pedig a mezőnyjátékosok is beverhetik a fejüket. Olvastam olyan kanadai tanulmányt, amely azt fejtegeti, hogy agyrázkódást követő állapotban megnő a sérülés kockázata, mert a tested egyszerűen nem áll készen. Nekem is van olyan csapattársam, aki szerintem így szenvedett súlyos térdsérülést. A neurológusom azt mondta, ő sem tudja, mi fog történni, ha egyszer újra fejen találnak. Ezzel együtt nincs bennem félelem játék közben, tudom, hogy előbb-utóbb ismét megtörténik, de már tisztában vagyok vele, mi a helyes reakció.

– Más területen is részt vett már jelentős vívmány kiharcolásában.
– A játékos-szakszervezet többéves munkájának eredménye volt a kollektív szerződés megkötése, amely az első hasonló keretmegállapodás volt a francia profi női sportágak körében. Amíg korábban a klubok a terhességet sokszor „árulásként” értékelték, mára kezd jó irányba változni a helyzet. Nekem sem tervezett pillanatban jött a baba, ráadásul április 1-jén jelentettem be Brestben, holott nem tréfának szántam. Szerencsére a klubom megértő volt, anyagilag is támogatott, pedig nem volt kötelessége. A kollektív szerződés most már világosan szabályozza, hogy terhesség esetén egy évig jár a teljes fizetés, ez korábban csak három hónap volt. Hasonló a helyzet sérülés esetén, előtte a klubnak három hónapot követően már nem kellett a teljes bért utalnia. Meglepve tapasztaltam, hogy a nemek között eltérés volt a szabadság hosszában, a megállapodás ezt is rendezte, a férfiakhoz hasonlóan a nőknek is már hat helyett hét hét jár. Szintén meghatározták benne a minimálbért (1561 euró – a szerk.), amely valamivel magasabb, mint az országban általánosan érvényes összeg.

2011 nyarán szaruhártyafekélyt kapott, a gyógyulása után három éven keresztül szemüvegben kellett védenie (Fotó: Imago)

MÉG NEM BIZTOS BENNE, HOGY FOLYTATJA

– Úgy látszik, megtalálják a furcsa esetek, korábban huzamosabb ideig például szemüvegben kellett védenie, amivel nagy feltűnést keltett.
– Valahogy mindig őrült helyzetekbe keveredtem… 2011 nyarát írtuk, amikor bakteriális fertőzés miatt szaruhártyafekélyt kaptam a jobb szememre, és majdnem megvakultam. Nyolcvan százalékkal csökkent a látásom, a szemem érzékennyé vált a fényre, két hónapig ki sem mozdulhattam otthonról. Szerencsére gyógyszeres kezeléssel sikerült megszüntetni a gyulladást, kontaktlencsét viszont nem viselhettem többet, normál szemüvegre volt szükségem. A meccsek során is viselnem kellett, korlátozta a látásomat, de a legidegesítőbb az volt, amikor bepárásodott – ilyenkor két támadás között kellett megtisztítanom. Három évet kellett várnom a műtétre, amelyet követően elhagyhattam a szemüveget.

– Bizonyára sokan emlékeznek a válogatottban a norvégoknak lőtt góljára: egy indítást lefülelve végigszáguldott a pályán, csinált egy cselt, majd értékesítette a ziccert. Mikor húz elő a kalapból megint hasonló megmozdulást?
– Ha folytatom a játékot, ígérem, láthatnak még tőlem ilyen gólt. Talán kevesen tudják rólam, de imádok a mezőnyben játszani, labdát vezetni, passzolni, cselezni. A következő életemben biztos nem kapus lennék, hanem kipróbálnám magam másik poszton. A válogatottban csak egyszer lőttem ilyen gólt, de klubszinten még volt négy-öt eset, hogy felmentem a másik kapuhoz. Az a kulcsa, hogy készen kell állnod, és eltalálni a megfelelő pillanatot, amikor meglepheted vele az ellenfelet. A 2017-es vébé előtt két hónapot gyakoroltuk, hogy a gyors támadásoknál irányítóként én indítom az akciót, a Brazília elleni felkészülési mérkőzésen végig ezt játszottuk, de aztán éles helyzetben mégsem vettük elő.

– A kézilabdázás és a gyereknevelés mellett jut ideje bármi másra?
– Szeretek a kézilabdán kívül mással is foglalkozni, így több projektben is részt veszek. Imádok főzni, először egy tapasbárt nyitottunk Brestben, aztán az utóbbi években már egy pizzázót üzemeltetünk. A természet megóvása a szívügyem, a WWF mellett egy óceánok védelmével foglalkozó szervezetnek is a nagykövete vagyok. A kézilabdázóként szerzett népszerűségemet igyekszem arra is felhasználni, hogy jó ügyekre hívjam fel a figyelmet, például hogy az élsport és az anyaság megfér egymás mellett. Több márka felkért reklámarcnak, miközben egy könyvet is írtam. Három részből áll, az egyik inkább életrajzszerű, a másik arról szól, hogyan érezd jól magad a bőrödben, a harmadik pedig azt mutatja be, mit szeretek az életben, mit tartok követendő értéknek. A kézilabdás pályafutás rövid, időben gondolni kell a sikeres átmenetre. Nem könnyű, mert sok minden érdekel, és a sportágtól sem szeretnék elszakadni. Szívesen dolgoznék a háttérben a női szakágért, ugyanis itt is inkább férfiakat láthatunk a legtöbb pozícióban, pedig szükség lenne olyanokra is, akik a nők érdekeit képviselik.

Szeretné még kiharcolni a helyét a párizsi olimpián (Fotó: AFP)

– Időben tért vissza ahhoz, hogy visszaszerezze a helyét a párizsi olimpiára készülő francia válogatottban?
– Meg voltam róla győződve, hogy igen, de Brestben is nehéz játéklehetőséghez jutnom a másik két kapus mellett. Ha sikerülne jól védenem egy olyan fontos meccsen, mint a bajnoki címről is döntő Metz elleni rangadó, talán meghívnának az összetartásra, de nem vehetem ezt sem biztosra. A válogatottban is két jó kapus van, akikkel ráadásul a távollétemben világbajnok lett a csapat, érthető, hogy Olivier Krumbholz szövetségi kapitány bízik bennük, és nem akar változtatni. Természetesen nem szeretném ilyen élményekkel abbahagyni, másfelől nem könnyű a helyzetem, mert a klubom nem akar megtartani a következő idényre, nekem pedig problémás lenne a költözés a családom miatt. Alaposan át kell gondolnom, jelen pillanatban még magam sem tudom, hogy folytatom-e. Ha igen, csakis egy ambiciózus, nagy célokért küzdő klub jöhet szóba, mert ez jelent motivációt.