Pesten Zakariás, Győrben Czibor – Hosszú Kávé Pásztor Ádámmal

– Tizenöt évesen tízszer alakíthatta Nyilas Misit: kölcsönzött ez olyan érzést, hogy kissé már színésznek tarthatja magát?
– Egyáltalán nem, csak a pályakezdő titulus jöhetett szóba. De abból a szempontból mérföldkő volt, hogy mély vízbe dobtak, kiderült, van bennem ambíció végigjárni az utat. Mai fejjel már tudom: az akkori Légy jó mindhalálig előadás bizonyította, hogy érdemes volt elindulni, s később a színészetet hivatásnak választani.

– Később, már középiskolás időszakában tudatosan készült a pályára?
– Folytatódott a tanulási folyamat. Bejártam énekórára a győri színházba, heti rendszerességgel látogattam Kővári Judit óráit a fővárosi Kővirágok intézményében. Fontos volt ez a képzés, a hangom fejlesztése, és ebben maximális segítséget kaptam a szüleimtől. Élelmiszerboltot működtető édesanyám és édesapám kiskoromtól hozott-vitt a színházakba, de egyáltalán nem befolyásolt abban, hogy engem végül beszippantott a színpad világa. Később azért is hasznomra váltak ezek az utazások, mert tanulmányaim folytatásakor már jól tájékozódtam a fővárosban.

– Hogyan került végül Budapestre?
– A gimnázium utolsó évében meg kellett jelölni, hol tanulnék tovább, választanom kellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Pesti Magyar Színiakadémia és az Operettszínház Pesti Broadway Stúdiója között. Utóbbi volt életem álma, miután rengeteg élményt szereztem az operett műfajából, és az ott látott szerepekben el tudtam képzelni magam. Jó választásnak bizonyult, ráláthattam az operett világára, az Operettszínház működésére, bár tudtam, hogy nem feltétlenül ez lesz az egyetlen iránya a pályámnak.

– Eltelt egy jó évtized a sportos kiugrásig. Miként emlékszik vissza rá?
– A Vámpírok bálja 2009-es előadása volt az origó, onnantól elhatároztam, hogy a Pesti Magyar Színiakadémián tanulok tovább, mert szükségem volt a prózai vonal fejlesztésére. Olyan színész akartam lenni, aki tud énekelni, illetve olyan színész, aki a musicalben is otthon van. Kerülni akartam a beskatulyázást, ezt sikerült Moliére Tartuffe-jével, Turgenyev Kegyelemkenyerével, Szép Ernő Vőlegényével elérni. Mellettük a Madách Színházban olyan darabokban játszhattam, mint a Mamma Mia!, a Vuk, vagy a Ludas Matyi, e két utóbbi közismerten az ifjúságnak szóló előadás. Szabadúszó voltam ebben az időszakban, kaptam lehetőséget Debrecenben is. Ez az évtized az útkeresés és a tapasztalatszerzés jegyében telt el.

– Elérkeztünk az évek óta sikeresen játszott Puskás, a musicalig: Pesten Zakariás Józsefet, Győrben Czibor Zoltánt alakítja. Két különböző karakter…
– Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy Szente Vajk rendező jóvoltából részese lehettem a Covid-időszak utáni bemutatónak. A nagy létszámú szereplőgárda már a próbaidőszak alatt garantált egy sor új ismeretséget, barátságot. A rendező, valamint a zeneszerző Juhász Levente számára nem voltam ismeretlen, már az akadémiai évek alatt dolgoztunk együtt. A mindig háttérben lévő fedezet, a szürke eminenciás Zakariás József az Aranycsapat azon tagjai közé tartozik, akinek az előadásban saját szólódala van. A csepeli sporttelepi előadáson kérdezte meg tőlem Szente Vajk, volna-e kedvem Győrben is „pályára lépni”, de egy másik szerepben. Örültem, mert Czibor Zoltán személyisége a futballista összetett jelleméből, lobbanékonyságából adódóan egészen más kihívás. Érdekelt, meg tudok-e felelni ennek a rosszfiú szerepkörnek. A nézői visszajelzések és a szakmai vélemények szerint sikerült.

– Összesen két színpadi évtizedét tekintve mennyire meghatározó a pályáján a Puskás-darab?
– Nagyon, mert kapukat nyitott ki, igazolta, hogy alkalmas lehetek szélsőséges karakterek eljátszására is. Ha ránézel valakire, elképzelsz róla egy képet, de a cél az, hogy akár az enyémmel szögesen ellentétes jellemet is hitelesen tudjak megformálni. Jellemző példája ennek a darabból az a jelenet, amikor az orvos azt mondja Czibornak, legyőzheti a rosszkedvét, ha vasárnap elmegy a cirkuszba megnézni Zoli bohócot. Mire a válasz: de hát doktor úr, én vagyok Zoli bohóc…

– Amúgy mennyi a kötődése a labdarúgáshoz?
– Sohasem futballoztam, viszont a londoni 6:3 napján, november 25-én születtem, csak éppen harmincöt évvel később. A darab jóvoltából kaptam átfogó képet a korszakról, a kiváló magyar labdarúgóiról – fel is keltette az érdeklődésemet. Édesapám fiatalon focizott az ETO utánpótlásában, az új élményeim hozadéka, hogy mostanában közösen nézzük a meccseket. Szorítok a magyar válogatott helytállásáért a németországi Európa-bajnokságon, míg a klubok közül az olasz AS Roma virtusát, fantáziadús játékát kedveltem meg. Én hét évig rendszeresen úsztam, manapság pedig heti háromszor edzek, futok vagy a konditeremben dolgozom.

– Milyen változást hozott pályáján a Pesti Magyar Színház?
– Kifejezetten jó érzés társulathoz tartozni. A szabadúszó léthez képest biztonságot ad, kollegiális szinten is előny – ismerjük egymás rezdüléseit, s ez nagyban hozzájárul a közös játék élményéhez. Amióta társulati tag vagyok, nagyon jó szerepeket osztottak rám, jó hangulatú előadások részese lehettem, mint például a Valahol Európában vagy az Ezeregy éjszaka. Közben Debrecenből visszautasíthatatlan felkérést kaptam a Mágnás Miska címszerepére, a Csokonai Színházban visszajáró vendég vagyok.

– Miért érezte szükségét, hogy belevágjon a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktori szakába?
– Két éve vagyok egyetemi hallgató, a pályán eltöltött éveimnek mérföldköve, megkoronázása lehet a diploma megszerzése. Egyfajta kárpótlás, mert anno a nappali tagozat elvégzése kimaradt az életemből. A jó pap holtig tanul…

– Mosonmagyaróvár rejtett műhelye lenne a magyar színházművészet utánpótlásának?
– A Légy jó mindhalálig helyi előadásaiban Brasch Bencével lényegében együtt kezdtük a színjátszást. A pályánk szétvált, de az alma mater hatása érvényesült, mindkettőnket a pályán tartott. Később Rujder Vivien ugyancsak játszott a Theatrum ad Flexumban Mosonmagyaróváron. Fontos állomása, indítása volt az életemnek, és hitelesíti a színjátszókört, hogy mindhármunk hivatása a színészet. A csapat a mai napig létezik, működik, Major Tamás tartja össze, aki engem is rendezett huszonegy éve.

– Minek köszönheti, hogy ismert rendezők szívesen kérik fel az előadásaikba?
– Azért idáig hosszú és rögös út vezetett. Talán a lassú víz partot mos igazsága, az alázatos, kitartó munka hozta meg a gyümölcsét. Nekem is voltak nehézségeim, de az isteni gondviselés is segíthetett: ha valahol becsukódott egy ajtó, egy másik váratlanul kinyílt előttem. Talán nem magam fényezése, ha úgy vélem, az egy-egy állomáson elvégzett munka hozta a következő felkérést.

– Nem hiányzik a hat év előtti szerep a Jóban Rosszban tévésorozatból?
– Nem, ugyanis a sorozatgyártásokból hiányzik az alkotói folyamat, amelyet csak a színház tud megadni. Hála istennek, állhattam kamera elé Tóth Árpád költő szerepében a Frici és Aranka című tévéfilmben, és az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotásban is látható leszek. Jelentősebb filmes feladatoktól sem riadnék vissza, ha keresnének.

– Egyes vélemények szerint április egyik legjobb előadása a Jó estét nyár, jó estét szerelem a Pesti Magyar Színházban – a regényből kultikus, kétrészes tévéfilm készült még 1972-ben Harsányi Gábor főszereplésével.
– Több mint fél évszázad után is aktuális a téma, hiszen az interneten naponta találkozhatunk hamis illúziókkal. Nagybaczoni Nagy Kati rendezésében hangsúlyos annak az atmoszférának az ábrázolása, ahogyan az illúzió elhatalmasodik a tudathasadásig. Komplex, általam vágyott szélsőséges szerep Viktoré, amelyben széles ívet kell bejárni a meghasonlott munkás kisembertől a magát diplomatának kiadó csábítóig. Úgy látom, a nézőket a székükhöz szegezi a cselekmény, sok dicsérő üzenetet is kapok tőlük, és a szakmai kritikák is nagy sikerként értékelik a produkciót.

– Saját megítélése szerint hol tart a színészi karrierjében?
– Egyértelmű célom a fejlődés, a meglévő sokoldalúságom teljes kibontása. Miután szeretem az életrajzi sportfilmeket, ilyenben szívesen vállalnám egyszer egy Zakariáshoz, Cziborhoz hasonló egyéniség megformálását: mindig is motiválónak tartottam a sportolók néha emberfeletti teljesítményét.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. május 25-i lapszámában jelent meg.)