Akik hozzánk hozhatják Iniestát: a Beke-Büki házaspár

– Nevezhetjük barátságnak a kapcsolatot Andrés Iniesta és önök között?
– Nem merném azt mondani, hogy barátok vagyunk, ezzel a szóval vigyázni kell – válaszolta Büki Péter. – De ha látná valaki, hogyan fogad minket Andrés, amikor találkozunk, azt mondaná, barátok vagyunk. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy napi kapcsolatban vagyunk, mert van, hogy eltelik három-négy hónap, amikor nem hallunk egymásról, nem beszélünk – ez főleg akkor volt így, amikor Japánban vagy a Közel-Keleten játszott –, de van olyan, hogy hetekig rendszeresen beszélünk üzleti dolgokról, tervekről. Maradjunk annyiban: rendkívül jó a viszonyunk, és büszkeséggel tölt el minket, hogy egy hírességgel, egy világsztár labdarúgóval ilyen kapcsolatban vagyunk.

– Hogy indult ez az ismeretség?
– Eleinte magyar borokat kínáltunk az étteremben, de azt kellett tapasztalnunk, hogy nem hozzák lázba a vendégeinket. Aztán véletlenül megtudtuk, hogy Iniestának van borászata. Azt még nem tudtuk, hogy családi cég, amelyet a nagypapája alapított, csak azt, hogy létezik Iniesta nevű bor. Mivel futballtematikájú éttermet vezetünk, bevillant, hogy éppen illene ide. Megkerestük a pincészetet, hogy szívesen vennénk, ha szállítana nekünk. Kiküldtek egy üzletkötőt, akivel sikerült megállapodni, elkezdődött az együttműködés, és csak később tudtuk meg róla, hogy ő Andrés Iniesta sógora. Az üzlet gyümölcsöző volt mindkét félnek, és egyre több kapu kinyílt előttünk. Majd jött a gondolat: mi lenne, ha találkoznánk magával And­résszel? Mondja erre a sógora: persze, mi sem természetesebb!

– Ezek szerint jól sikerült a találkozó.
– Igen, baráti volt a légkör, pedig néhány információnál többet nem tudott rólunk. Ez 2015 végén volt, Andrés még itt játszott, a Barcelonában. A találkozás után eltelt vagy egy év, amikor mondja a sógora: Andrés érdeklődött utánunk, hogy mi van velünk, mi van a gyerekekkel. Tudni kell róla, hogy nagyon családcentrikus ember, hasonlóan hozzánk. Ő szorgalmazta, hogy találkozzunk megint. A második összejövetel már olyan volt, mint amikor a haverodhoz mész, most már nem is a borászatban, hanem a házában fogadott minket. Úgy kezdte, hogy megölelt bennünket, a nevünkön szólított. A következő találkozón a gyerekeknek küldött ajándékba kapucnis pulcsikat. A negyedik találkozóra már elvihettük a gyerekeket is, mondanom sem kell, hatalmas élményt jelentett nekik. Hamarosan megismertük az egész családját. Egy nap eljött hozzánk a nagypapa, aki a borászatot alapította. Ajándékba Iniesta egyik cipőjét hozta. Kézbe vettem, forgattam, és akkor kapott a fejéhez, hogy biztosan az aláírást keresem rajta. Arról megfeledkezett, de tiszteletteljesen megkértem, hogy nagyon örülnék neki, ha autogram is lenne rajta, úgyhogy visszavette, majd újra elhozta aláírva. Az volt az első cipőnk Iniestától, azóta már öt van.

– Hol őrzik őket?
– Ki vannak állítva az étteremben. Dedikált mezünk viszont már annyi van tőle, hogy mindnek nem is tudunk a Futballariumban helyet szorítani, otthon őrizzük nagy becsben. Van egy ötletünk, ami neki is nagyon tetszik: kitaláltuk, hogy be kellene rendezni egy olyan egyedülálló gyűjteményt, ami csak Andrésről szól, kimondottan az ő relikviái, cipői, mezei és egyéb tárgyai kapnának benne helyet. Az étterem most dugig van, de keressük a terjeszkedés lehetőségét, és már abban szeretnénk berendezni az Iniesta-sarkot. Annyira tetszett neki az ötlet, hogy megmutatták nekem azt a házat, ahol Andrés őrzi pályafutása kincseit, lényegében személyes múzeumnak berendezve. Olyan becses relikviák vannak ott, mint például barcelonai búcsúmeccse mezei, minden csapattársától kapott egyet. Ezeket nemcsak aláírták, néhány gondolatot is kanyarítottak rá arról, milyen embernek tartják Andrést. Ott vannak a pályafutása során cserélt dresszek is, és sokan nem tudják, hogy gyűjti a labdákat azokról a meccsekről, amelyeken játszott. Egy szoba csak ilyen labdákkal van tele. Mi egy magyar válogatott mezzel igyekeztünk gazdagítani a gyűjteményét.

– Ha nem is meri barátságnak nevezni, jóval többnek tűnik ez üzleti kapcsolatnál.
– Sok szállal kötődünk hozzá, de ügyelünk rá, hogy még a látszatát is elkerüljük annak, hogy esetleg kihasználnánk ezt a személyes kapcsolatot. Nagyon fontos, hogy először az üzletben bizonyítottunk neki, egyrészt az elért számokkal, másrészt a korrektségünkkel. Nyugodtan mondhatom: mi is nagyon sokat letettünk az asztalra. Barcelonai kiskocsmaként olyan eladási számokat produkáltunk a borokkal, amire felkapták a fejüket. Ha kérünk is tőle valamit, azt is valamiféle új ötlet, gondolat részeként tárjuk elé.

– De vélhetően nem minden üzlettársával kerül ilyen közeli kapcsolatba.
– Szerintem sem. Nagy szerepe van ebben a sógorának is, akinek jó első benyomása alakult ki rólunk. Amire szintén büszkék vagyunk: mi mindig Magyarországot képviseljük előtte. Fontos nekünk az anyaországunk jó hírneve, nagyon törekszünk arra, nehogy legyen valami probléma az üzletben, és azt mondhassa, hogy a magyarok ilyenek, meg olyanok, mert mi odakinn Magyarország hírnevét is vásárra visszük. De hamar elkönyvelte, hogy nem linkóci alakok vagyunk. Ebben az üzletben a cégek többnyire úgy dolgoznak, hogy bizományba odaadják a terméket, és megvan, mikorra kell fizetni. Nálunk ilyen már nincs. Odaad nekünk annyi terméket, amennyit kérünk, és mi mondhatjuk meg, mikorra fizetünk. Arra kell figyelni, hogy az időpontot mindig betartsuk. És ez évek óta így működik.

– Mi már más polcon vagyunk nála. De mondom, teszünk az asztalra mi is.
– Önök Szombathelyről költöztek a katalán nagyvárosba. A közösségi médiában láttuk, hogy Iniesta már a Haladással is képben van. Ismeri a Haladáshoz és Szombathelyhez fűződő viszonyomat, elmondtam neki, hogy ott nőttem fel, és hogy Magyarországon ez egy olyan város, ahol az emberek imádják a futballt. Tudja, hogy kiestünk, aztán nem tudtunk visszajutni az első osztályba, és hogy egyre jobban csúszik le a csapat. Kérte, hogy küldjek neki egy Haladást-mezt, amit aztán aláírva visszaküldött azzal a szöveggel, hogy szurkol a csapatnak, ezt posztoltam a közösségi médiában. Legutóbb is mondta, mennyire sajnálja, ami a csapattal történt, tudja, milyen rossz lehet ez nekem. Enyhe kifejezés a rossz, hiszen elveszik az életem egyik felét. Egyébként friss hír, hogy meghívtuk az Iniesta családot Magyarországra, nem jártak még nálunk. Örömmel fogadták a meghívást, kitűztünk egy márciusi időpontot, izgatottan várjuk már!

– Hitték volna ezt, amikor Barcelonába költöztek?
– Egyáltalán nem, mindennap rácsodálkozunk, milyen csodák történnek velünk. Mondok egy friss példát: nemrégiben jött egy megkeresés a Vatikánból, II. János Pál pápa egykori titkárától. Tudni kell hozzá, hogy Andrés annak idején járt II. János Pálnál, áldást kért a pályafutására. És most a titkár azt mondta, hogy egy bíboros szeretné Andrésnek ajándékozni a lengyel egyházfő egy személyes ruhadarabját, és ehhez kéri a segítségünket. Hogy miért rajtunk keresztül szeretné átadni neki, nem tudom. De abba, hogy II. János Pál pápa egyik személyes ruhadarabját egy nap mi adjuk majd át Andrés Iniestának – belegondolni is felpezsdítő.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. december 7-i lapszámában jelent meg.)