A futballvilág grúziai apokalipszise – helyszíni riport

Elzarándokoltunk a világ egyik legkülönlegesebb futballterepére, a grúziai (georgiai) Csiatura apokaliptikus hangulatú pályájára: a romos nézőtéren, omladozó lépcsőkön, pusztuló árkádok alatt bolyongva egyszerre tapasztalhattuk a monumentalista szovjet stadionépítészet tovatűnt nagyságát és a bányászváros egykori dicsőségének rohadó örökségét. A Tbiliszitől 180 kilométerre eső helyszínt a mangán tette naggyá, egyes adatok szerint egy időben a földkerekség mangánérctermelésének hatvan százalékát Csiatura adta. Bár a virágzó bányászéletet mindenestül elcsillézte a történelem, ma is meghatározzák az ütött-kopott környezetet a dübörgő szocializmus hajdani díszletei, a hegyektől körülölelt településen itt is, ott is drótkötélpályák indulnak a Sztálin lebegő koporsóiként emlegetett kabinokkal.

A helyi futballpályát 1964-ben építették, névlegesen 11 650 néző befogadására alkalmas, de a tapasztalatok szerint a lelátó használata manapság már egyetlen nézőnek sem ajánlható jó szívvel. Az egyik oldalon többméteres kráterek, beszakadások teszik életveszélyessé a betontribünt (ezt a részt még a magas biztonsági kockázatküszöbbel dolgozó grúziai szakemberek is lezárták), a vasúti sínek felé eső szemközti építmény, a tulajdonképpeni főlelátó azonban szabadon bejárható, amit mi, a kaukázusi futballvilág „katasztrófaturistái” a legkevésbé sem bántunk. Még úgy sem, hogy a meghökkentő állapotokat tekintve nyilvánvalónak tűnt, hogy még a római Colosseum is hamarabb kapna az UEFA-tól mérkőzésengedélyt, mint a csiaturai objektum. Ehhez képest legnagyobb meglepetésünkre a valamikor grúz élvonalbeli bajnokiknak is otthont adó Temur Maghradze Stadion mind a mai napig teljes használatban van, ottjártunkkor éppen az országos negyedosztályban szereplő felnőttcsapat cserejátékosai fejezték be tréningjüket, miközben az FK Csiatura U15-ös együttesének tagjai gyülekeztek, készülődve a Torpedo Kutaiszi elleni összecsapásukra.

A grúz tinédzserek már a sportlétesítmény későbbi, ránézésre nyolcvanas évekbeli „új” öltözőépülete előtt nyomogatták telefonjukat, a mellettük egykedvűen álldogáló szótlan gondnok társaságában. Az ő feladata a szentképpel dekorált aula, a sivár folyosó és a málló falú öltözők rendben tartása, ahogyan otthonosan mozog a szemközti uszodaépületben is. Az embert Grúziában mindig érhetik meglepetések; itt például az általános enyészet közepette váratlanul egy vízzel feltöltött, működő medence fogadott bennünket, két komótosan tempózó emberalakkal és a kék fürdőszobacsempék fölött kibontakozó – pucér mitológiai alakokat, ókori tengeri hajót és színes halacskákat ábrázoló – gigantikus fali mozaikkal.

Kifelé menet borzas kóborkutya csapódott mellénk, a sporttelep mögötti vasúti lerakat felől, a kiselejtezett mozdonyok, rozsdás vagonok közül loholt át a szakadt kerítés résén. Vele hármasban hagytuk el Csiatura pusztulásában is elbűvölő fellegvárát, kifordultunk a graffitivel dekorált nagykapun, velünk szembe pedig sporttáskás fiatalok közelítettek a tócsákkal borított földes parkoló felé – a Torpedo Kutaiszi U15-ös csapatának ifjú játékosai. Megérkezett a jövő nemzedéke a múlt futballromjai közé.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. november 29-i lapszámában jelent meg.)