A humorista, aki mindig futballmezben lép színpadra: Szőke Dániel

– A humoristaszakma örök dilemmája: lehet megrendelésre viccesnek lenni?
– Szerintem nem kell mindig viccesnek lenni. Nem is az a nehéz, hogy kiállj az emberek elé, ez a világ legtermészetesebb dolga. Ha fűt az önbizalmad, szereplési vágyad, jól tudsz előadni, artikulálni, gesztikulálni, és még némi tehetség is szorult beléd, nyert ügyed van. Az már sokkal nagyobb kihívás, hogy mit tudsz kihozni a fellépésedből. Ha ráérez az ember az előadás ízére, és tapasztalja, milyen energiákat tud felszabadítani, egy idő után már vágyik rá. Olyan ez, mint a focistáknál a gólöröm. Ha standupolsz, és a közönség vevő a szöve­gedre – mindegy, hogy tízen vagy ötszázan hallgatnak –, ugyanazt a sikerélményt, örömöt adja, mintha, mondjuk, az utolsó pillanatban eléred a négyes-hatos villamost.

– Mit akar kifejezni az előadásaival? Görbe tükröt mutatni a társadalomnak?
– Inkább önazonos próbálok lenni. A színpadon saját magamat alakítom, hétköznapi történeteimet adom elő, amelyek nyolcvan-kilencven százalékban igazak is. Nagyon kis színezés kell hozzájuk. A közönségben ülők is könnyebben elfogadnak, ha érzik, hogy nem játszom meg magam, egy vagyok közülük. Ha látják, hogy ő sem különb, mint mi, ugyanúgy letojja a galamb, becsukja előtte az ajtót a buszvezető, kirúgják a munkahelyéről és elhagyja a párja.

–  Azért aki efféle műsorra vált jegyet, mégiscsak nevetni készül.
– Ilyen szempontból Budapest nehezebb terep. Itt tényleg sokszor érzékelni az elvárást, hogy na gyerünk, oldd meg a feladatot, röhögtess meg! Vidéken vagy határon túli helyszíneken ezt kevésbé érzem, Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken vagy Kárpátalján inkább azt tapasztaltam, hogy egyszerűen jókedvre vágynak, örülnek a fellépőnek és abból indulnak ki, hogy jó műsor lesz. Amúgy a futball témájára is fogékonyabbak.

– Kárpátalján a háború szorításában tudnak most szívből nevetni az emberek?
– Beregszászon, Munkácson és Nagyszőlősön volt fellépésem tavaly, egy beteg kárpátaljai fiú megsegítésére gyűjtöttünk a többi előadóval. Életem egyik legfurcsább élménye volt pozitív és negatív értelemben egyaránt. Kevés férfi volt jelen, és az arcokon valamiféle beletörődést lehetett látni, ami azt üzente nekem, hogy – bármily borzalmas ezt mondani – az ott élők valamennyire hozzászoktak a háborús helyzethez. Nagyon jó érzés volt, hogy ebből a szörnyű, kilátástalan lélekállapotból ki tudtuk szakítani őket, és szereztünk nekik kilencven önfeledt percet. Mintha egy jó mozifilmet néztek volna meg.

–  A kilencven perc után más hasonlatot vártam.
– Mondhattam volna futballmeccset is, mert volt némi hosszabbítás. Az előadás után sokat beszélgettünk a kárpátaljaiakkal, akik a szűkös körülmények között is kifejezték szeretetüket, és elhalmoztak minket pálinkával, szilvalekvárral és mindenféle útravalóval.

– Fellépéseinek sajátossága, hogy mindig a helyi futballcsapat mezében áll színpadra. Az interjúra készülve el is hozta gazdag mezgyűjteményét, és itt, a Lurdy Mozi termében, a futballdresszbe öltöztetett székek között az Újpest színeiben fogadott minket. Miért éppen ezt a mezt húzta fel?
– Mert ezt még nem híztam ki.

Szob „Szob visszatérő helyszín nálam, felléptem már a szlovák határhoz közeli városban hatszor vagy hétszer. Az ottani mez különösen kedves nekem, egyik oldalán a nevezetes Szobi szörp, a másikon a Kakas Húsbolt reklámjával.” Székelyudvarhely „Életemben egyszer fordult elő, hogy előadás előtt rosszul lettem. Hányás, hasmenés – bocsánat… – feküdtem a sarokban betakarózva, a többiek győzködtek, hogy engedjem el a dolgot. Nem hagytam magam, egyenesen a vécéről mentem ki a színpadra, persze a tigrismintás székelyudvarhelyi mezben, lenyomtam a húszperces műsort, valami csoda folytán arra az időre meggyógyított az adrenalin. Aztán mentem vissza meghalni.” Lendva „Adtam már elő Ukrajnában, Szerbiában, Ausztriában, Finnországban, Észtországban, Szlovákiában, de Szlovéniában még nem, idén tervezem. Az NK Nafta csapatától viszont kértem mezt, Dragóner Áron szerelését kaptam meg, a díszítése igen különleges: szerepel rajta a város néhány nevezetessége, a kilátótorony, a színház, a vár.” Szabadka „Szabadkán nagyon szeretek fellépni. Kértem a klubtól mezt a helyi előadásomhoz, nem válaszoltak, így odamentem a stadionhoz, ahol a különböző szerb nyelvű tiltó feliratokat figyelmen kívül hagyva besétáltam az öltözőépületbe. Találtam valakit, aki eladta nekem jó pénzért Kerkez Milos bátyja, Kerkez Márkó mezét. Becsben őrzöm azóta is.” Dunaföldvár „A dunaföldvári próbajátékom kalandjait már elmeséltem, ez a mez gyűjteményem fontos darabja. Hatvannégy dresszem van már, közülük jó néhány fellépésekhez kapcsolódik. Azt tervezem, hogy még bővítem a kínálatot, aztán valamiféle egyszerű kiállítást rendezek belőle.”

– Észszerű magyarázat.
– A viccet félretéve: Újpesten születtem, ott jártam suliba, ott kezdtem focizni a híres-hírhedt Újpesti Haladásban, a Blaha Lujza utcában. Később is maradtam újpesti vonalon, a Káposztásmegyeri Futball Clubban, vagy ahogy az egész világ ismeri, a KFC-ben fociztam négy évig a legendás blasz négyben. Hetente egy meccs, edzés semmi. Ott szereztem életem legnagyszerűbb gólját, igazi inzaghis megoldás volt. A Mészöly Focisulival játszottunk, nulla nullánál jött a beadás, a felszabadítani igyekvő védő telibe bikázta a mellkasomat, a labda bepattant a kapuba. Mindenki ünnepelte a gólt, én pedig meg voltam halva, és levegőért kapkodtam. Aztán a végén kikaptunk hat egyre.

– Egy káposztásmegyeri óvodás fiútól hallottam egy saját költésű focinótát: „Káposztáson születtem, a káposztámat megettem, a házak felett repkedtem, ó-é-á…” Benne van a káposztási életérzés?
– Nagyon is! Meg határtalan jókedvet is kihallok belőle, kicsit libabőrös is lettem, ahogy figyeltem a szövegét. Ez a könnyed szellemiség egyébként szintén jellemző volt a káposztásmegyeri csapatunkra, mindent magunk csináltunk, pénz nélkül, a játék iránti szenvedély hajtott minket.

– Azóta szögre akasztotta már?
– Tulajdonképpen igen, bár van még egy nyitott dunaföldvári lehetőség. Hirdetésben keresett játékosokat a csapat egy-két éve, jelentkeztem egyből, beküldtem néhány korábbi, vékonyabb fotót magamról. Engem úgy neveltek, hogy ahol tudok, segítsek. A próbajáték előtt átlagturista módjára körbenéztem a városban, felmentem a kilátóhoz, lángost ettem, aztán az öltözőben jött a meglepetés. Körbenéztem, és azt láttam, én vagyok egyedül harminc fölött, a többiek tizennyolc-húsz éves suhancok. Gondoltam, lefutni úgysem tudom, max széttépem őket, mint Gattuso. Kezdődött a kétkapus játék, beraktam magam jobbszélsőbe, Cafú-stílusban próbáltam uralni a pálya szélét, azzal a különbséggel, hogy a versenyfutásokat kerültem. Szöglethez jutottunk, életem sprintjét kivágva berobbantam, éreztem, ez az egyetlen esélyem, hogy megfogjam az isten lábát Dunaföldváron. Érkezett a labda, két emberen megpattant, éppen elém került, és a térdemmel valahogy benyomtam. Ezzel a góllal vezettünk a szünetben, aztán a második félidőben öt perc után végleg kifulladtam, lazán szóltam az edzőnek, hogy látom, sok csere van, hadd játsszon más is. Megdicsért, mondta, milyen jó ember vagyok…

– Leigazolták?
– Nem kaptam választ… Kicsit még titkon reménykedem, időnként megnézem, hátha spambe ment a levél. De azt hiszem, rontja az esélyeimet, hogy a mezük nálam maradt. Még edzés előtt megkérdeztem, hogy megvehetem-e, határozott nem volt a felelet. Direkt beleizzadtam, ez sem segített. Van a híres mondás, hogy vitt volna a Fradi, vitt volna a Barcelona, ha nincs az a fránya sérülés. Hát engem vitt volna a Dunaföldvár, ha nem lopom el a mezt.

– Mit jelent a futballmez mint jelkép a fellépésein?
– Egyfelől kifejezi az én sport iránti szeretetemet – két szerelmem a futball és a mozi –, másfelől kapcsolódást kínál a helyiekhez. Nem tudom jobban kifejezni, így próbálok kedveskedni nekik.

– Szerepjátékban benne van?
– Miről lenne szó?

– Tipikus helyzetek, jellemző karakterek a futball világából. Például: NB I-es sztárfutballista szeretné a tulajdonosnál feljebb tornászni havi ötmilliós fizetését.
– Mindenképpen belebegtetném, hogy hívnak az Austria Wientől meg a Crvena zvezdától, és hát nagyon sajnálnám, ha ott kellene hagynom a csapatot. Közölném a főnökkel: „Tudom, hogy fontos az Európa-liga és én meg is menteném a seggeteket, csak értsd meg, nekem is vannak költségeim, tegnap épp a jacuzzim ment tönkre. Szóval van az a pénz, amiért meggondolnám, hogy maradjak. Sajnos szűkös az időm, vasárnapig várok…”

– Nem rossz kezdés! Falusi kocsmáros, vesztes meccs után.
– „Gyerekek, a rohadt életbe, ezt nemcsak a csapat, mindenki megszenvedte! Úgyhogy az első kört én állom. A többit viszont duplán számolom. Főleg Lajos mesternek.”

– Fogadási csaló napszemüvegben, baseballsapkában telefonál a lelátón.
– „Hallotok?… Egyelőre nulla nulla, de látom a Szénáson, hogy meg fogja tenni, amire kértük. Remélem, a feleségét még nem engedtétek el. A gyerekről ígértetek fotót… A szünetben elküldjük neki messengeren, vagy inkább snapchaten, a lényeg, hogy utána törölni kell, ne maradjon nyoma. Össze fogja hozni azt a büntetőt, semmi vész! Tartozása van, feleség, gyerek a markunkban, itt nem lehet gond. És estére mehet vissza mindenki Dubaiba.”

–  Vb-döntő, 90. perc, döntetlen, vitatott büntető, VAR-szoba, játékvezetői asszisztensek egyeztetnek.
– „Kollégák, itt vagyunk Buenos Airesben, argentin–brazil döntő, 90 ezer néző a lelátón, abból 88 ezer argentin. Van még kérdésetek? Ugye, ti is úgy látjátok, hogy tizenegyes volt? Szeretném, ha mindannyian hazaérnénk a családunkhoz.”

– És az utolsó: egy humoristát kérdezget a béna sportújságíró.
– Hú, ez a legnehezebb. „Szereted a focit? Miért van rajtad Újpest-mez?” Bocs, ez nem megy…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 7-i lapszámában jelent meg.)