„Budapesten és Varsóban is otthon vagyok” – Hosszú Kávé Olga Groszekkel

– Honnan ered az érdeklődése Magyarország iránt?     
– Spanyolból érettségiztem emelt szinten, de arra a szakra nem vettek fel az egyetemen. Viszont egy ismerősöm szólt, hogy létezik magyar képzés is. Előtte sohasem jártam Magyarországon, de megpróbáltam a szakot. Úgy gondoltam, ha nem tetszik, abbahagyom és inkább tanulok mást, de annyira jó volt, hogy maradtam és befejeztem.

– Mit szeretett meg benne?     
– A magyar kultúrát! Rengeteg filmet és sorozatot néztünk meg, az Aranyélet és a Terápia is kifejezetten tetszett. Számos szép helyen jártam, az emberek pedig nagyon hasonlók a lengyelekhez, kedvesek – pláne, ha megtudják, honnan származom. És mindez tovább fokozódik, ha magyarul beszélek, akkor még őszintébbek lesznek.

– Hogyan nézett ki az egyetemi képzés?     
– Csak az alapszakot végeztem el, ez négy éven át tartott. Eleinte csak lengyelül tanítottak bennünket, majd harmadévtől kezdve már minden magyarul zajlott. Ez nagyon nem volt könnyű, részletesen megismerkedtünk a leíró nyelvtannal, az irodalommal és a történelemmel. A szakdolgozatomat például irodalomból írtam, a magyar groteszket mutattam be Kornis Mihály Halleluja című művén keresztül. Végig megvolt egyébként a motivációm, sokat utaztam Magyarországra, rengeteg kedves emberrel ismerkedtem meg.

– A spanyol nyelvű képzésbe később bele sem akart kezdeni?     
– Nem. Szeretek eredeti lenni, és nagyon kevés az olyan lengyel, aki beszél magyarul is, míg spanyolul sokkal többen tudnak. Az elmúlt tíz évben egyszer sem használtam a spanyolt, de sorozatnézés közben például megértem. Ám túl sok nyelv van a fejemben, mert az egyetemen még finnül vagy észtül is kellett tanulni, mivel mindkettő a finnugor nyelvcsaládba tartozik.

– Hogy megy a finn?     
– Észtül tanultam, mert a finnórák túl korán kezdődtek. Heti két előadás volt, a végén A2-es szintre jutottam, de azt sem használom, nem is jártam még Észtországban.

– Az egyetem elvégzése után még szorosabb kapcsolatba került Magyarországgal. Ha jól tudom, ide is költözött.     
– Igen, kaptam állásajánlatot, így ideköltöztem. Az elején nem ment könnyen, távkapcsolatban éltem a párommal, de azóta lett sok magyar barátom is, megtanultam, milyen az élet itt. És egyébként Varsó sincs messze, szerencsére jó az összeköttetés a két főváros között.

– Hol érzi magát otthon?     
– Budapesten és Varsóban egyaránt. Szerintem egyébként Budapest a világ legszebb városa, nem is jártam még olyan helyen, aminek ennyire gyönyörű a fekvése a hegyekkel és a folyóval. Varsó ugyan modernebb, de nem ennyire lenyűgöző, a Visztula túlpartját szinte csak erdő borítja. Érdekesség, hogy Pesten stadionok közelében laktam, eleinte a Puskás Aréna környékén, majd a ferencvárosi stadion közelébe költöztem.

– Ha már szóba hozta a stadionokat, milyen a kapcsolata a sporttal?     
– A férjem fanatikus Legia Warszawa-szurkoló, már itt él velem, de a hazai bajnokikra vissza szokott repülni. Még az esküvői autónk is piros-fehér-zöld volt, Magyarország és a Legia miatt. Korábban sportújságíróként dolgozott, jól emlékszik a Legiában mai napig közkedvelt Nemanja Nikolicsra és Nagy Dominikra, akinek a lengyelek nem tudták kiejteni a nevét, „Nágíként” emlegették… Ugyanakkor Lovrencsics Gergő, aki szintén a lengyel bajnokság sztárja volt, a Lech Poznanban játszott. A futball mellett egyébként a röplabda is népszerű. Az egyéni sportágak közül a teniszt emelném ki, Iga Swiatek valóságos királynő. A férfiaknál Gálfi Dalma párja, Jan Zielinski is ismert, ő párosban 2024-ben megnyerte az Australian Opent. A síugrás szintén nagyon sikeres és népszerű, olyannyira, hogy a vasárnapi családi program szerves részévé vált.

– Ezt hogyan kell elképzelni?     
– Több évtizedes hagyomány Lengyelországban, hogy a hétvégi családi ebéd csirkeleves, utána pedig síugrást nézünk Dariusz Szpakowski közvetítésében. Én egyébként ott voltam az olimpiai ezüst- és bronzérmes, négyszeres világbajnok Adam Malysz utolsó versenyén, csak sajnos annyira rossz idő volt, hogy két-három órányi várakozás után lefújták a viadalt.

– A tartalomgyártásról még nem beszélgettünk, pedig innen ismerhetik a legtöbben, „Olga Lengyel” néven többek között a YouTube-on, az Instagramon és a TikTokon is megtalálható. Ebbe a kalandba miért vágott bele?     
– A lengyel YouTube-ról jött az inspiráció, sok külföldi készített videót a lengyelországi élményeiről, és érdekes volt látni, miként látják ők az én országomat. Gondoltam, a magyarok is kíváncsiak arra, mit gondolnak az itt élő külföldiek. A videók alá érkező kommentek, visszajelzések egyébként kilencvenkilenc százalékban pozitívak.

– És az az egy százalék?     
– Érdekes, azok idősebb, régebb óta itt élő lengyelektől származnak, de ezen inkább csak nevetek. Azt tapasztalom egyébként, hogy a két ország között jól működik a turizmus, sok lengyel látogat Budapestre, míg a magyarok körében Krakkó és Zakopane a legnépszerűbb, Varsó még annyira nem ismert.

– Mi a célja influenszerként?     
– Az oktatás és ismeretterjesztés. Emellett nemcsak a közösségi médiával foglalkozom, hanem létezik egy alapítványom is, amellyel kulturális programokat szervezünk, publikációkat adunk ki. Szeretném megmutatni a lengyeleknek Magyarországot, a magyaroknak pedig Lengyelországot. Budapestet szerintem most már jobban ismerem, mint Varsót, de ha esetleg később visszaköltöznék, szívesen tartanék vezetett túrákat magyaroknak. Nem ott nőttem fel egyébként, hanem egy közeli faluban, de én igazi városi lány vagyok, nagyon szeretek színházba járni és különféle rendezvényekre ellátogatni.

– Hová szeretne még eljutni Magyarországon?     
– Térképen jelölöm a helyeket, ahol eddig jártam, a déli és az alföldi régió hiányzik még, nem voltam a Hortobágyon és a mohácsi busójáráson sem, de mindkettőt tervezem. De ahogy mondtam korábban is: rengeteg szép helyen megfordultam már és a magyar kultúrát is nagyon szeretem, még a két cicám is magyar nevet kapott, Túró és Rudi…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 14-i lapszámában jelent meg.)