Ötkarikás karnevál – Velencén át Cortinába
Un magico inverno, avagy egy varázslatos tél.
Csúcsforgalom ide vagy oda, a szemfüles turista rögtön kiszúrhatja a velencei repülőtér előcsarnokában kiragasztott plakátokat. A feliratok egytől egyig arra utalnak, hogy Olaszország büszke házigazdája a téli olimpiának, amelynek kulturális öröksége nem csupán a rendező városokra korlátozódik. Velence amolyan közlekedési csomópontként szolgál a játékok ideje alatt: aki Milánóból Cortina d’Ampezzóba vagy Cortinából Milánóba tart, félúton még gondolázhat is.
Mondhatni, kézenfekvő volt, hogy a világhírű karnevál ezúttal az ötkarikás hagyományok előtt tisztelegjen. Az idei programsorozat a történelmet, a művészetet és a sportot kötötte össze, a játékok eredetét állítva a középpontba. Ennek szellemében a Szent Márk tér színpada is Olümpiát idézte: a Héra-templomra utaló jellegzetes oszlopokkal, a diszkoszvetőt ábrázoló Mürón-szobor másával, no meg persze az öt karikával. Az álarcok és a díszes parókák között sportos relikviákra is bukkantunk a kirakatokban, míg az olimpiai láng előbb fizikai valójában, majd a színpadkép meghatározó elemeként jelent meg.
Il Richiamo di Olympia, vagyis Olympia hívása: a látványos vízi előadást is az olimpiai eszme inspirálta. A főszereplő halász, Alvise halhatatlanságról ábrándozik, amihez stílszerűen öt próbát kell kiállnia. A hősies küzdelemben múzsája, Olympia hangja segíti, aki az erőt és az elszántságot képviseli. A történet mitológiai keretben szemlélteti a sport legfontosabb értékeit, összekötve a lagúnát a hegyekkel.
Az időjárás nem mindig fogadta kegyeibe az érdeklődőket, de annyi baj legyen, elvégre a mögöttünk hagyott két és fél hétben a múzeumokban is az olimpiai mozgalom került előtérbe. A különböző kiállítások, előadások és vetítések elsősorban az olasz sport múltját, a szabadidő és a testmozgás összefonódását mutatták be. Láthattunk képkockákat teniszező urakról és tornázó hölgyekről a harmincas, családi asztalitenisz-bajnokságról az ötvenes, tamburellóról és bocsáról a hatvanas évekből.
Megelevenedtek a Dolomitok is, elvégre Cortinában már rendeztek téli olimpiát, méghozzá hetven évvel ezelőtt, 1956-ban. A mesébe illő kisvárosban különösen büszkék az örökségre: az egyik kávézóban végtelenítve vetítik a régi felvételeket, míg a stadion bejáratánál márványtáblán díszeleg a győztesek neve. A létesítmény egykoron a megnyitónak és a műkorcsolyázók küzdelmeinek adott otthont, ezúttal a curling legjobbjait látja vendégül. Mintha megállt volna az idő, az ódon nézőtér az átfogó felújítás ellenére semmit sem veszített a varázsából.
A mobillelátó viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy az olasz szurkolók lábdobogással karneváli hangulatot varázsoljanak a katlanba. És akkor még nem szóltunk az élettel teli főutcáról, az ikonikus síközpontról, a jégcsatornáról… Nem kell verőfényes napsütés a dolce vitához: az életigenlés és az öt karika vonzása összeköti a földrajzilag egymástól távoli helyszíneket.
Ilyen a varázslatos tél.
| Irodalom, szobrászat, építészet, festészet és zene. Pierre de Coubertin báró a test, a lélek és a szellem harmóniáját hirdette, ezért feltett szándéka volt, hogy a művészetet is beépítse az olimpia programjába. 1912 és 1948 között nem csupán sportolóknak osztottak érmeket a játékokon: festményeket és szobrokat állítottak ki, verseket olvastak fel, zeneműveket mutattak be. A sport és a művészet kapcsolata a későbbiekben is megmaradt, 1952 óta a játékok házigazdái különböző tematikus eseményeket szerveznek. Az úgynevezett kulturális olimpiához többek között plakát- és fotókiállítás, könyvfesztivál, divatbemutató, hangverseny és számos panelbeszélgetés kapcsolódik, a kezdeményezés a sport társadalmi örökségére világít rá. |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 21-i lapszámában jelent meg.)
A rúdugrás új dimenziója – Armand Duplantis
