Az első 100-szorosok, 24. rész: csaknem elvitte a sztrájk a jubileumi meccset – Marcelo Balboa

Talán meglepő, de ma már tizenhét olyan labdarúgója van az Egyesült Államoknak, aki elérte a 100 válogatottságot. Az idei világbajnokságon társházigazda amerikai csapat látványosan bizonyította, hogy már abszolút komolyan kell venni. Az első 100-szoros amerikai válogatott „soccerista”, Marcelo Balboa viszont még abban a „Team USA-ben” játszott, amely először volt vb-házigazda 1994-ben, miközben a hatalmas országban még kevesen tudták, az európaiak futballját eszik-e vagy isszák. Volt már ugyan korábban egy profi korszaka a labdarúgásnak az Egyesült Államokban, de az 1994-es vb-rendezés idején nem működött profi liga, az MLS csak azt követően született meg. Mint a FIFA honlapján a mostani vb előtt megjelent cikkben Balboa visszaemlékezett: a keret 70 (!) százalékának a hazai torna előtt klubcsapata sem volt, a megelőző két évet a kaliforniai Mission Viejóban töltötték összetartó edzésekkel, de pluszvállalásként megállás nélkül járniuk kellett a televíziós műsorokat és sokszor nyilvános strandon edzeniük, hogy népszerűsítsék a sportágat. Maga Balboa is úgy várta a hazai vb-t 87-szeres válogatottként, hogy nem volt klubja…

Annak a vb-nek az amerikai csapatából a legtöbben feltehetően a rocksztár külsejű, loboncos hajú, rőt szakállú Alexi Lalasra emlékeznek, aki szintén majdnem eljutott 100 válogatottságig, ám megállt 96-nál. Az ő állandó társa volt a védelem közepén az argentin bevándorló családból származó Marcelo Balboa, aki a Kolumbia elleni csoportmeccsen kis híján a vb-történelem egyik legszebb gólját lőtte: jobbról érkező szöglet után látványos ollózó mozdulattal lőtt kapura, néhány centivel a jobb kapufa mellé.

A Balboa nevet az amerikai (sport)kultúrában elsősorban Rockyhoz, kitalált karakterű bokszolóhoz szokás kötni, de jól jellemzi a labdarúgó Balboát is, hogy „Iron Man”, vagyis „Vasember” volt a beceneve. Egyrészt ez rímelt a Sylvester Stallone által a filmvásznon megformált karakterre is, másrészt a játékstílusa révén is rászolgált, hiszen régi vágású, kemény védő volt – a szó legjobb értelmében. Egyébként az ellenfél kapuja előtt is elég határozott volt, hátvéd létére 127 válogatott fellépésén 13 gólt szerzett.

Guatemalavárosban, Guatemala ellen mutatkozott be a válogatottban 1988-ban. Az 1990-es olaszországi világbajnokság mindhárom meccsén játszott az akkor még igencsak lesajnált, nyeretlenül, 2–8-as gólkülönbséggel búcsúzó amerikai csapatban. 1994-ben azonban már továbbjutott csoportjából az együttessel, amelynek teljesítménye nagy elismerést váltott ki, miután a nyolcaddöntőben csak a későbbi győztes Brazília ellen esett ki (0–1). 1998-ban pedig az első amerikaiak között mondhatta el magáról, hogy háromszoros vb-szereplő labdarúgó.

A 100. válogatottságához majdnem pontosan egy évvel a hazai rendezésű vb után, 1995. július 8-án érkezett el egy Copa América-mérkőzésen Chile ellen az uruguayi Paysandúban.
Ez volt a második alkalom, hogy az egyébként az észak- és közép-amerikai zónához (CONCACAF) tartozó Egyesült Államokat meghívták a dél-amerikai kontinensbajnokságra. Az elsőn, 1993-ban még tökutolsó, 12. lett az USA, ezúttal viszont nagyot ment.

Pedig csaknem pályára sem lépett a tornán… Amilyen jó szakmai előjelekkel várta a Copa Américát (magabiztosan nyerte meg a négycsapatos US Cupot, amelyen Nigériát 3–2-re – Balboa szerezte a második gólt –, Mexikót 4–0-ra győzte le, Kolumbiával pedig 0–0-t játszott), olyan nagy botrány bontakozott ki a válogatott és az Egyesült Államok futballszövetsége (USSF) között. A játékosoknak azt ígérték, hogy a Copa América-szereplésért jóval jelentősebb szövetségi pénzdíjat kapnak, mint korábban, és egyenlő jutalmazásban részesül mindenki, függetlenül attól, hányszor volt addig válogatott. Már elrepült Uruguayba a keret, amikor kiderült, hogy a szövetség nem tartotta a szavát. A futballisták válságértekezletet tartottak a megbízott szövetségi kapitány, Steve Sampson és néhány kulcsjátékos – köztük Balboa – részvételével, majd sztrájkba léptek egy kedvezőbb megállapodás érdekében. Nem edzettek még az első meccs előtti napon sem, és felvetődött annak lehetősége is, hogy hazautaznak anélkül, hogy pályára lépnének. A tárgyalások rosszabbra fordultak, és olyan patthelyzet alakult ki, hogy Hank Steinbrecher, a USSF főtitkára azzal fenyegetőzött, az olimpiai együttest küldi el az A-csapat helyett a Copára. Érthető, hogy ebben a szituációban a szövetségnek nem az volt a legfontosabb, hogy milyen módon ünnepelje meg első 100-szoros válogatottját…

Ám az utolsó pillanatban megszületett a megállapodás, a szövetség engedett, a szinte felkészületlen amerikai csapat pedig pályára lépett Chile ellen, és Balboa 100. mérkőzésén 2–1-es győzelmet ért el. A csillagos-sávos együttes ezután – talán dacból is játszva – remekelt a torna folytatásában: csoportjában legyőzte 3–0-ra Argentínát is, csoportgyőztesként jutott be a negyeddöntőbe, amelyben 0–0 után tizenegyesekkel kiverte nagy CONCACAF-riválisát, Mexikót. Az elődöntőben is csak minimális különbséggel hajtott fejet Brazília előtt (0–1), végül negyedik lett, ami a 2016-os szerepléssel holtversenyben máig az USA legjobb helyezése a Copán.

Marcelo Balboa ugyan csak egy ideig volt részese a szép menetelésnek, mert a harmadik csoportmeccs, az Argentína elleni találkozó 15. percében megsérült, és a torna hátralévő részét ki kellett hagynia.
Utána még öt évig futballozott, mielőtt 2000. január 16-án a Pasadenában rendezett Irán elleni barátságos mérkőzés (1–1) után visszavonult a nemzeti csapattól.

(A következő részben: Bulgária – Boriszlav Mihajlov)

A SOROZAT TOVÁBBI RÉSZEI IDE KATTINTVA ELÉRHETŐEK!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. július 4-i lapszámában jelent meg.)