90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

A húszas évekre a szombathelyi futball meghatározó szerepet töltött be a magyar labdarúgásban. A város kereskedő polgárai, iparosai által támogatott SZAK a vidék egyik legjobbjává vált, a profizmus 100 évvel ezelőtti bevezetésekor Sabaria néven a legmagasabb osztályban indult, s kétszer is negyedik lett a nagy pesti sztárklubok mögött! Mindeközben a helyi járműjavító dolgozóinak amatőr csapata, a Haladás Sportosztály a nyugati kerület élcsapatává fejlődött, 1928-ban a vidék legjobbja lett, ám az országos döntőben a fővárosi Testvériségtől kikapott.

A Sabaria csillaga a harmincas évek elejére menthetetlenül leáldozott, a romjain megszervezett Szombathelyi FC sohasem jutott el az élvonalig. A zöld-fehér színeket viselő, egyre népszerűbb vasutasok előtt az MLSZ viszont kinyitotta a kaput: 1935-től az immáron Nemzeti Bajnokság nevet viselő élvonalba feljutott az országos vidéki bajnokság győztese. Akkoriban az amatőr csapatok különböző kerületekben versenyeztek, majd következett a rájátszás az országos bajnoki címért. A Rohonci úti járványkórház helyén felépített, saját pályával és megfelelő utánpótlással rendelkező Haladás (akkori nevén Szombathelyi MÁV) útja 1935 őszén a Szombathelyi SE elleni városi rangadóval indult…

TIZENEGY GÓL A ZETÉNEK

A nyugati kerületi alosztályban 14 csapat indult, a Szombathelyi MÁV mellett többek között a Zalaegerszegi TE, a Győri ETO, a Tatabánya, a Pápai Perutz és a Soproni FAC is ebben a ligában szerepelt. A vasutasok 6:2-re ütötték ki az SZSE-t a nyitányon, majd Komáromban értek el gól nélküli döntetlent. Az ETO ellen a korábbi Sabaria-csatár, Paár László az utolsó percben szerezte meg a győzelmet érő találatot (2:1). A szintén a bajnoki címért harcoló soproniak otthonában kapott ki először a MÁV, amely az őszi 13 mérkőzéséből ezzel együtt csupán kettőt veszített el és 1 ponttal vezette a tabellát. A SFAC és a Tatabánya ott lihegett a zöld-fehérek nyakán, a tavasz tehát nagy izgalmakat ígért.

A formára nem lehetett panasz, a Tatabányát 4:3-ra győzték le Marth Józsefék, a ZTE ellen 11, a komáromiak ellen 12 alkalommal találtak be. A nagy arányú sikerek döntőnek bizonyultak. A szombathelyiek Pápán zárták az idényt, míg a SFAC-nak két meccsen kellett volna jelentős különbséggel nyernie, ami nem sikerült. A vasiak hatalmas csatában megszerezték negyedik kerületi bajnoki címüket (1927, 1928, 1933 és 1936), következhetett a rájátszás.

BORSODI BOTRÁNY

Fokozódott az érdeklődés Szombathelyen a vasutasok csapata iránt, a Budai 11 FC elleni barátságos, de egyúttal felkészülési célú mérkőzésre több mint háromezren látogattak ki. „Nagy szó ez! Ekkora publikum a jó Sabaria-meccsek óta nem jelent meg Szombathelyen futballmérkőzésen. De nem is csalódott a közönség, mert szép játékot látott. A honi csapat az első félidőben elfogódottan játszott, de szünet után, különösen akkor, amikor Paár helyett Nagy állt be, igen élvezetes játékot mutatott. A szombathelyi közönség bízik a Sz. MÁV-ban. Bízik benne, hogy Diósgyőrben helytáll a vasutas csapat Szombathely becsületéért” – írta a Nemzeti Sport. Merthogy a MÁV-ra a Diósgyőr várt az elődöntőben, ráadásul idegenben.

A vasgyári melósok csapatával 1927-ben egyszer már találkoztak a szombathelyiek, akkor a DVTK győzött 3:2-re, lapunk ezúttal szűk vasi sikert tippelt. A délelőtti időpont ellenére csaknem háromezer néző állta körül a salakos vasgyári pályát, ahol a felek hatalmas csatát vívtak. Szó szerint. Előbb Halmai, a MÁV középfedezete sérült meg, majd Barna Béla játékvezető a diósgyőri Stumpfot kapustámadás miatt állította ki. Egy DVTK-támadást követően Kádárt lökték el a kapu torkában, aki belesérült. A közönség már a félidőben tüntetett a játékvezető ellen.

Pedig a java csak ezután következett: Kádár és Halmai ugyan a második félidőre visszatérhetett, de előbbi a 60. percben újfent megsérült és végleg kiállt. Negyedórával később megszületett a találkozó egyetlen gólja: a lesen álló Paár kapott labdát, hiába integetett a partjelző, Barna nem fütyült, a MÁV csatára megszerezte a vezetést. Öt perccel később óriási kavarodás tört ki a vasi kapunál, Kalotay faultolta Bujtort, a DVTK jobbszélsőjét is kiállították, a vasgyáriak nyolc emberre fogyatkoztak. Bujtor sem maradt sokáig a pályán, Rácz II lerúgásáért őt is kiszórták. Már csak hat perc maradt, amikor Iván kezezett a szombathelyi tizenhatoson belül, de Barna nem fújt a sípjába.

 „A közönséggel most már nem lehet bírni. Civilek, rendőrök egyszerre lepik el a pályát, a játékosok Barna játékvezetőt ráncigálják, végre Barna kiszabadul a játékosok gyűrűjéből és rendőri fedezet mellett elhagyja a pályát” – tudósított lapunk. Barna játékvezetőre kétezer dühös szurkoló várt a lefújást követően… A szombathelyiek mindenesetre abban reménykedtek, hogy a félbeszakadt meccset – mai szóval élve – rendezési hiányosságok miatt a javukra írják. Csakhogy a szövetség az újrajátszás mellett döntött, méghozzá a Rohonci úton. Ám a rendőrség közbeszólt, a mérkőzés napja ugyanis egybeesett egy dalosünnepéllyel és a várható nagy tömeg miatt nem engedélyezte a megtartását. A helyszín így Győr lett, a kilátogató 800 néző viszont remekül szórakozott.

A rendes játékidő 2:2-es döntetlennel ért véget, a kétszer 15 perces hosszabbítás második félidejében született meg a mindent eldöntő gól. „Szabó szalad el a szélen, hosszan átvágja a labdát a másik oldalra Bodának, ez betolja a 16-oson tisztán álló Paár elé s a veterán összekötő pompás magas lövéssel továbbít­ja a labdát a kapuba, 3:2” – számolt be a Nemzeti Sport. Következhetett tehát a mindent eldöntő finálé a Szolnoki MÁV ellen.

TECHNIKAI FÖLÉNYBEN

A szolnoki vasutasok impozáns mérleggel (22 meccs, 19 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség) nyerték meg a középmagyarországi alszövetség bajnokságát, az országos döntőért két mérkőzést még meg kellett nyerniük. Előbb a szegedi KEAC ellen győztek 1:0-ra, majd a nagykanizsai Zrínyi TE-nek rámoltak be tíz gólt, így kellő magabiztossággal várhatták a finálét.

A két döntős mindent meg akart tenni az igazságos körülményekért, ezért az eredetileg egymeccses párharc helyett Szolnokon és Szombathelyen is szerettek volna egy-egy összecsapást. Az MLSZ „egyesbírója”, Berta Sándor kikérte a szövetség véleményét, ám az szabályellenesnek minősítette a lebonyolítás megváltoztatását. Így maradt egy találkozó, méghozzá a Rohonci úton, mivel a szombathelyiek a rájátszásban egyszer sem játszhattak hazai pályán.

A szolnokiakban felvetődött, hogy ki sem állnak így, de Csetneky Károly sportvezető a Nemzeti Sportnak leszögezte, erről szó sem lehet: „Elmegyünk Szombathelyre már csak azért is, mert az a véleményünk, hogy ha Szombathelyen nem tudjuk megverni a Szombathelyi MÁV-ot, akkor úgy sem volna keresnivalónk az NB-ben.”  

A vasi vármegyeszékhelyen kitört a futball-láz, annak ellenére is, hogy felemelték a helyárakat. Az viszont némi aggodalommal töltötte el a zöld-fehérek szurkolóit, hogy Halmai mellett Gazdag is kidőlt, a csatár hiába szeretett volna játszani, egy csontdarab levált a bokájáról, így sem az orvosa, sem az edzője nem járult hozzá, hogy futballozzon.

Orkánszerű szél fogadta a csapatokat, a zászlórúdon a piros, fehér, zöld lobogó mellé feltűzték a hazaiak zöld-fehér és a vendégek kék-fehér zászlóját. A szolnoki szurkolók különvonattal érkeztek, vasutas szabadjeggyel utazhattak. Korán megszerezte a vezetést a szombathelyi csapat: „Szabó jól íveli be a labdát, Boda nagy lövést küld kapura és a biztos dugónak látszó lövést Bujáki a kapuvonalról fejeli ki. A labda most Nagyhoz kerül, aki hirtelen lő és a még mindig a kapuban álló Bujáki és Bagi között becsúszik a lövés. 1:0-ra vezet Szombathely!”  

A 65. percben nagy lépést tett a győzelem és a bajnoki cím felé a hazai együttes: „Szabó balról áthozza a labdát a jobb­ oldalra, visszavágja Nagynak, aki habozás nélkül a közben tiszta helyzetbe jutott Bodához játszik. A balszélső annyira üresen áll, hogy a bal lábáról a jobbra teszi át a labdát (balszélső, aki nem tud ballal!) és nyugodtan a jobb felső sarokba lövi a szombathelyiek második gólját. 2:0!”  

Még le sem fújták a mérkőzést, a szombathelyi szurkolók már a szolnokiakat heccelték. „Elúszott a bajnokság a Tiszán” – kiabálták a vendégdrukkereknek. A meccs végén óriási volt az öröm. „Sípszó után a közönség ellepi a pályát és vállán viszi ki a szombathelyi játékosokat. Felemelő látványt nyújt a pálya képe a sok örvendezővel!” – számolt be róla a Nemzeti Sport. Vass játékvezető szerint „Fair játék – könnyű dolgom volt. Szombathely rászolgált a győzelemre”, míg Horváth Jenő ügyvezető elnök jelezte: „Technikai és taktikai fölényben voltunk ellenfelünk­kel szemben. Az NB-ben komoly szerepet akarunk játszani, természete­sen megfelelő erősítésekkel.”  

A klub hamarosan bejelentette, a Nemzeti Bajnokságban Haladás néven kíván szerepelni. „A Haladás elérte azt, amit elérhetett, ez a dicsőség azonban kötelez is. Szombathely futballbarátai elvárják, sőt megkövetelik a Haladás vezetőségétől, hogy olyan csapatot szervezzen meg, amely méltó Szombathely nevéhez” – írta a Sporthírlap.

Habár a Haladás az első idénye végén búcsúzott, az elkövetkezendő évtizedekben jellemzően a legmagasabb osztályban szerepelt, a Győri ETO-t követően a vidéki klubok közül a Halinak van a legtöbb NB I-es évada. Az elmúlt évek nehézségei után jelenleg Szombathelyen a jövőt tervezik, a harmadosztályban tavasszal veretlen csapat célja, hogy 2031-re ismét az élvonal tagja legyen.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. június 27-i lapszámában jelent meg.)