Kerékpár: 140 versenyzőt várnak a Central European Tourra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 12:18
Tizenöt ország 25 csapatának 140 versenyzőjét várják a július 20–21-i Central European Tour kerékpárversenyre.

A szervezők szerdán jelentették be, hogy az első napon Szerencsről Miskolcra teker a mezőny, a táv 201 km. Másnap Isaszegen lesz a rajt, és Budapesten, a pesti rakparton lesz a befutó. Ekkor 128 km-t kell teljesíteni.

A tavaly augusztusban elhunyt válogatott bringás, szakkommentátor Sipos János emlékére amatőr időfutamversenyt és családi napot tartanak július 21-én, vasárnap 10 órától.

Mint Törzsök Zsolt, a hazai szakági szövetség elnöke elmondta: az ötödik alkalommal megrendezendő közép-európai viadal Magyarország legjelentősebb országúti kerékpáros versenye, amelyen az olimpiai és világbajnoki kvalifikáció szempontjából fontos világranglistapontokat lehet gyűjteni.

A szerdai sajtótájékoztatón megjelent többek között az orosz Jevgenyij Berzin háromszoros világbajnok, az 1994-es Giro d’Italia győztese, az üzbég Dzsamolidin Abduzsaparov, aki pályafutása során mindhárom nagy körversenyen (Giro, Tour de France, Vuelta a Espana) nyert szakaszt, valamint Angelo Zomegnan, aki 2011-ig szervezője volt a Girónak, és az idei firenzei vb főszervezője. Utóbbi elmondta, azért vannak itt, hogy ötleteikkel, meglátásaikkal, tapasztalataikkal segítsék a sportág további népszerűsítését.

Az eseményen öten – Uhrin János, Schneider Konrád, Dömötör Sándor, Andó János és Hirth István – a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség örökös tagja díját kapták.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik