Hegyikerékpár: a profik között szerepel a magyar klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.23. 16:36
A csömöri hegyikerékpáros klub, a Cube-Csömör az idei évtől a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) profi versenysorozatában is részt vesz.

A tízéves múltra visszatekintő egyesület eddig elsősorban utánpótlásnevelő tevékenységéről volt híres, idén azonban megalakította felnőtt profi szakosztályát.

A terveket illetően Valter Tibor edző, korábbi országúti bajnok, a felnőtt hegyikerékpáros válogatottat is irányító szövetségi kapitány úgy fogalmazott, hogy az együttes részt vesz a felnőtt, U23-as és az U19-es kategória nemzetközi versenyrendszerében, és jelen lesz a legtöbb magyar viadalon is. Hosszabb távon a cél, hogy valamelyik versenyző kijusson a 2020-as tokiói olimpiára.

A Cube-Csömör - amint az a klub közleményéből kiderül - fiatalokra épít: a csapat tagja többek között a nankingi ifjúsági olimpikon Erdélyi Attila és a korábbi válogatott, többszörös olimpiai kerettag Buruczki Szilárd is.

Legfrissebb hírek

Nyolc évre eltiltották doppingért az orosz hegyikerékpáros Európa-bajnokot

Kerékpár
2024.10.25. 09:07

Hegyikerékpár-vb: Buzsáki a 43., Palumby az 55. Andorrában

Kerékpár
2024.09.01. 14:22

Zokogott a francia bajnok az érmesek köszöntésén

Párizs 2024
2024.07.30. 19:46

Párizs 2024: fölényes francia győzelem hegyikerékpárban, Vas tizedik lett

Párizs 2024
2024.07.28. 17:03

Itt versenyeznek Vas Blankáék

Párizs 2024
2024.07.28. 14:17

Vas Blanka már túl az első montis edzésén Párizsban

Párizs 2024
2024.07.25. 16:21

Buzsáki Virág és Palumby Zsombor ünnepelhetett a hegyikerékpáros ob-n

Kerékpár
2024.07.21. 18:53

Vas Blanka riválisa mégis ott lesz az olimpián, de a címvédő nem

Kerékpár
2024.07.15. 19:08
Ezek is érdekelhetik