Kerékpár: cél, hogy néhány év múlva legyen magyar a Touron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 08:05
A 2020-as tokiói olimpián négy, a négy évvel későbbi párizsi játékokon akár nyolc kvótát is elképzelhetőnek tart a Magyar Kerékpáros-szövetség elnöke, aki a Világgazdaságnak arról is beszélt, hogy piacképes termékké kell tenni a magyar kerékpársportot.

Princzinger Péter a lap keddi számában megjelent interjúban azt mondta, a bringasport ma nem működik üzleti alapon Magyarországon, aminek legfőbb oka, hogy eddig nem kapott elég felületet sem a tévében, sem a közösségi médiában.

A szövetség május végén megválasztott elnöke hozzátette: számottevő figyelmet csak a Tour de Hongrie és a V4-es kerékpárverseny kap. Előbbivel kapcsolatban elmondta: az eddigi 2.2-es kategória helyett jövőre 2.1-es minősítésű lesz, így a magasabb osztályba tartozó kontinentális csapatok is eljönnek. Emiatt érdekesebb lehet a médiának.

Céljuk, hogy néhány éven belül újra legyen magyar versenyző a nagy 21 napos körversenyeken, főként a Tour de France-on. Erre jelenleg Peák Barnabásnak van a legnagyobb esélye a szövetség elnöke szerint.

A sportág bázisáról szólva elmondta: a 121 tagszervezet mögött 1164 igazolt versenyző áll, hozzávetőleg 40 százalékuk felnőtt, 60 százalék utánpótláskorú.

„Rengeteg idő, energia kell a kerékpárban az eredményességhez, ami nehéz a gyereknek, nehéz szülőnek. Tehát nem egyszerű az utánpótlásbázis építése” – fogalmazott, kritikus pontnak nevezve, hogy nincs egyetlen, nemzetközi verseny lebonyolítására alkalmas BMX-krosszpálya sem, holott olimpiai szakág.

Legfrissebb hírek

Újabb versenynap, újabb UAE-siker a horvátországi körversenyen

Kerékpár
2024.10.03. 21:24

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Peák Barnabás második a V4-es kerékpárverseny cseh szakaszán

Kerékpár
2024.07.20. 16:55

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04
Ezek is érdekelhetik