– Az utolsó szakasz után még azt mondta, felemás érzései vannak, hogy végül hajszállal lemaradt a piros trikóról, de így, néhányat aludva a viadalra azért egyáltalán nem tűnik rossznak a hegyipontverseny-második és az összetettbeli tizenötödik helyezés, nemde?
– Igazából ez közvetlenül a verseny után, friss élményként bántó mindig, de átgondolva, valóban nem rossz ez az eredmény – válaszolta a múlt év végén megalakult, kizárólag magyar versenyzőkből álló kontinentális csapat, a Pannon Cycling Team menője, Valter Attila, aki a vasárnap befejeződött Magyar körversenyen az utolsó pillanatig harcban volt a hegyi pontverseny győztesének járó piros trikóért, az összetettben pedig legjobb magyarként a 15. helyen végzett (négy pozícióval csapattársa, Dina Márton előtt), így a fehér trikót ő vihette haza. – Összetettben előzetesen szerettem volna kicsit előrébb végezni, bár azt azért hozzáteszem, ilyen erősségű versenyen egyáltalán nem rossz a tizenötödik hely. Viszont még az eredménynél is fontosabb és sokkal nagyobb öröm, amit csapatként véghez tudtunk vinni a héten, ahogy egymásért mentünk és szenvedtünk. Persze ha sikerül megszereznem a piros trikót, nyilván még szebb lenne minden, de így is annyian gratuláltak nekünk, és figyeltek fel ránk, annyi elismerést és dicséretet kaptunk, mintha sikerült volna.
– Minden szempontból nagyon fiatal a csapatuk. Gondolták volna, hogy ennyire jól mennek a Tour de Hongrie-n?
– Szerintem ezt egyikünk sem gondolta. Gyakorlatilag idén alakultunk meg, a legrutinosabb tagjaink is huszonhét-huszonnyolc évesek, a többiek még ennél is fiatalabbak. Mégis felvettük a versenyt nálunk sokkal magasabb szinten álló csapatokkal, tudtunk versenyeket uralni, és kis szerencsével az a fránya piros trikó is meglehetett volna akár Dina Marcinak, akár nekem. Szerencse alatt azt értem, hogy én például úgy kezdtem a versenyt, hogy rögtön a siófoki prológon, a rajtrámpán leesett a láncom, ezzel kapásból ötven másodpercet veszítettem, ha ez nincs, szinte biztos, hogy a tízben végzek. Marcinak meg a miskolci királyetapon volt pechje, a bükkszentkereszti hegyi hajrá előtt kitört a küllője, pedig ő is nagyon erős volt, bármi lehetett volna – egyedül annak örültem, hogy ott tudtam „szépíteni”, és végül elhoztam azt a hajrát. Az mindenesetre örömteli, hogy többen is ott voltunk a tűz közelében, a csapatvezetőség nagyon jól kiválasztotta ezt a hét embert.
– Nagyon merész célokat tűztek ki maguk elé a megalakulásukkor, de ezek után már alighanem kimondható, hogy az első lépéseket sikeresen megtették.
– Őszinte leszek: amikor a csapatfőnökünk, Bátorfi Béla rögtön az istálló létrejöttét követően közölte, a cél az, hogy néhány éven belül előbb pro-kontinentális, majd a legmagasabb szintű, World Tour-csapattá váljunk, első hallásra még mi is csak nevettünk. Azt is megmondom, miért: mert mindezt betudtuk annak, hogy ő egy lelkes laikus, aki mindent megtesz azért, hogy ez megvalósulhasson, mi meg a pesszimista magyarok vagyunk, akiknek ez túl szép, hogy igaz legyen. Most viszont látom, hogy a „prokontiszinttől” már egyáltalán nem vagyunk messze – és ezt nagyon sok különböző helyről meg is erősítették! –, hiszen valóban fel tudtuk venni a versenyt ezekkel a csapatokkal, és nagy fejfájást tudtunk okozni nekik. Már mi is elhisszük, hogy egyáltalán nem lehetetlen elérni ezt a szintet, mi több, szerintem hamarosan össze is fog jönni. Az pedig még örömtelibb, hogy úgy beszélgetünk most erről, hogy a csapatunk kizárólag magyar versenyzőkből áll. Nagyon jó lenne, ha mi lennénk az az istálló, amelyik a jövőben perspektívát jelenthetne a fiatal hazai bringásoknak, most ugyanis még a többi sportághoz képest is kiugróan magas azoknak az aránya – kilencvenöt százalék körül lehet –, akik ennek hiányában legkésőbb juniorkoruk után abbahagyják a versenyszerű kerékpározást.
– Kívülről úgy tűnt, nemcsak papíron, ténylegesen, szervezésében és színvonalában is jelentőset lépett előre a Tour de Hongrie. Versenyzőként is így látja?
– Teljes mértékben. Az utóbbi években még voltak gyermekbetegségek, de most nem tudnék olyat említeni, ami ne lett volna tökéletes, és ebben szemernyi túlzás sincs – nagyszerű munkát végzett Eisenkrammer Károly versenyigazgató. Nem azért, mert hazabeszélek, de a szervezés, a közvetítések nyomán úgy látom, a régió egyik legkiemelkedőbb viadalává vált a Tour, és ezt a versenyzők is érezték, szerintem jövőre nagyon sok csapat szeretne nálunk versenyezni.
– A csapatként elért nagyszerű teljesítményen túl önök valamivel még biztosan nagyot nyertek: olybá tűnik, egyre szorosabbra fűzik a kapcsolatukat Alberto Contador és Ivan Basso istállójával, a Polartec-Kometával, ami hosszú távon felbecsülhetetlen lehet.
– Tény és való, egyre jobban összeboronálódunk, már csak a közös szponzor miatt is, és ennek nagyon örülök, mert ezzel mindenki csak nyerhet. Mi már attól elaléltunk, amikor Cegléden megláttuk Contadort, aki a verseny előtt odajött hozzánk, mindenkinek egyenként sok szerencsét kívánt, és hozzátette, hogy figyel minket. Leírhatatlan érzés volt, és ezt csak fokozta, amikor a bátyja, Francisco, aki a Polartec-Kometa menedzsere, a királyetap után megdicsért minket, és elmondta, hihetetlen munkát végzett a csapatunk. Szóval nagyon örülnék, ha tényleg sikerülne igazán gyümölcsöző együttműködést kialakítani!