Kerékpár: Semmit nem csinálnék másképp – Armstrong

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.10. 15:17
null
Lance Armstrong ma sem cselekedne másképp (Fotó: AFP)
A doppingolásával lebukott és emiatt életre szóló eltiltással büntetett Lance Armstrong amerikai kerékpáros kijelentette, most sem csinálna semmit másképpen, mint ahogyan tette profi pályafutása során.

„Azt tettük, amit tennünk kellett azért, hogy győzzünk– nyilatkozta az NBC Sports televíziónak a 47 éves exbringás. –Nem volt legális, talán nem is volt a legjobb döntés, de másképpen soha nem nyertünk volna semmit.”

Armstrong hozzátette, ma sem cselekedne másképp.

Az amerikai sztár úgy fogalmazott, akkor is meg tudta volna nyerni a versenyeket, ha minden induló dopping nélkül állt volna rajthoz, ugyanakkor ő mindvégig úgy vélte, muszáj tiltott teljesítményfokozót alkalmaznia ahhoz, hogy gyorsabb legyen, mint az európai ellenfelei.

„Ez nemcsak egy érzés, hanem tény volt” – jelentette ki Armstrong.

Armstrongot az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége 2012-ben megfosztotta mind a hét Tour de France-elsőségétől, és örökre eltiltotta a sportágtól, mivel kiderült: a sporttörténelem egyik legkifinomultabb doppingcsalását követte el. A sportoló sokáig tagadta, hogy bűnös lenne, 2013 januárjában azonban beismerte, hogy tiltott szerek segítségével érte el a sikereit.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik