Kerékpár: Saját magamat is megleptem! – Valter Attila

– Visszanézte már magyar kommentárral a szenzációs sikerét?
– A világ összes létező kommentárjával végignéztem, hát mit mondjak, hihetetlen érzés volt... Ráadásul rengeteg oldalon megosztották a szakasz végi „eltévedős” jelenetet is, így még több emberhez eljutott a sikerem világszerte.

– Tényleg, miért ment hajszál híján rossz irányba az utolsó kanyarnál?
– Igazából nem volt ez annyira drámai, mint ahogy sok helyen előadták... A szakaszok végén mindig kiterelik az útvonal-biztosító motorost az útról, csakhogy most nagyon szorosan mentem mögötte, így amikor kiintették, a verseny hevében ösztönösen mentem utána én is... De szerencsére gyorsan kapcsoltam és higgadt maradtam, tudtam, messze van a mögöttem lévő, és ő is nagyon fáradt már. Tény, ha ezen ment volna el a győzelmem, mérges lettem volna, de így még jól is jött ki.

– Felfogta, mekkora győzelmet aratott?
– Ott és akkor nem, mostanra kezd „beérni”, köszönhetően többek között a rengeteg gratulációnak. Ahogy volt időm visszanézegetni, kik nyertek korábban ezen a szakaszon, hát tényleg nem semmi, nincs köztük olyan név, akit ma ne ismerne a kerékpárosvilág – elég csak Miguel Lópezt említeni, aki a napokban éppen oktatja a Vuelta mezőnyét.

– Mennyire volt gyilkos az utolsó hegy?
– Edzésképpen, „buliból” nagyon szívesen feltekernék akár minden nap, de így, egy tíznapos verseny vége felé már brutális volt... Főleg úgy, hogy aznap már leküzdöttünk három hegyet, és ezeken keményen kellett dolgoznunk, hogy a szökevénycsoportunk ott tudjon maradni elöl. Nem véletlen, hogy a végére a húsz főből maradtunk öten-hatan. Az utolsó hegy három kilométeres, tíz százalék fölötti átlagmeredekségű emelkedővel kezdődött, én itt „úsztam meg” először, ekkor többen meg is ijedtek, hogy le fogok szakadni. De ilyen hegyen borzasztóan nehéz szökni, úgyhogy egyből utol is értük az akciózókat. Én végig átlagos-erős tempót mentem, így tudtam a legfittebb maradni. Plusz én hittem el leginkább, hogy haza lehet érni – de az utolsó négy kilométer tényleg kegyetlen volt.

– Mostanában jóformán az összes versenyen, ahol elindul, vagy ott van a tűzközelben.
– Hogy őszinte legyek, még magamat is meglepem ezzel, ilyen jó szezonra én sem számítottam. Persze, bíztam benne, hogy jól fogok menni, de kicsit nekem is fura, hogy rossz napjaim vannak ugyan, de rossz versenyeim nem nagyon. Ez volt a tizenegyedik szakaszversenyem az évben, ebből kilencszer a top tízben végeztem, és itt, a l'Aveniren sem sokon múlott, végül a tizenharmadik lettem az összetettben, úgy, hogy a záró, tizedik szakaszt már nem nyomtam meg.

– Mi a titka a pazar formának?
– Talán, hogy már a télen sikerült egy remek alapot felépítenem, amit az edzőtáborokkal csak tovább fokoztam. Decemberben még inkább édesapám (Valter Tibor 27-szeres magyar bajnok kerékpáros – a szerk.) keze alatt edzettem, nem a külföldi edzőmmel, és bár többeknek úgy tűnhetett, túl sokat vállalok, élveztem, hogy jó erőben vagyok és tekerhetek. De ez igazából fejben dől el: tudom, hogy erős vagyok, jó a formám és nem lazsálok, így egész évben fenn tudom tartani a jó formát. Ennek eredményeként egyre magabiztosabban versenyzem: még ha rossz napom van is, tudom, elég megjönni az elejével, másnap jobban sikerül majd. Szerencsére az a típusú versenyző vagyok, akinél kicsik a hullámvölgyek.

– Eddig is jó helyen volt, hiszen idéntől a world tour mezőnyben, azaz a világelitben szereplő lengyel CCC istálló kontinentális fiókcsapatában versenyez, és még csak 21 éves – de ezzel a sikerrel jelentősen megnőttek az esélyei, hogy profi szerződést kapjon.
– Mindenképpen! A l'Aveniren például már a rajtnál tudtuk, hogy a százötven indulóból jó húsz máris hivatalos world tour szerződéssel rendelkezik, és ez a szám azóta csak nőtt, mert sokaknak ugyancsak megvolt az „asztal alatt” aláírt, még nem hivatalos kontraktusa. Én még nem írtam alá a profit, de nagyon bízom benne, hogy hamarosan sor kerülhet rá! Valóban jó helyen vagyok, egy World Tour-istálló fiókcsapatánál, a vezetők is látják az eredményeimet, ugyanakkor fiatalok vagyunk, és még féltenek minket. Megértik, hogy nagyon szeretnék elindulni jövőre a hazai Girón, ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy ilyen háromhetes verseny egy huszonkét éves embernek azért még óriási terhelést jelent, és nem akarják, hogy idő előtt kiégjek. Ettől függetlenül mindenképpen szeretném bevállalni, és tudom magamról, hogy képes vagyok rátenni még egy lapáttal – nagyon bízom benne, hogy inkább előbb, mint utóbb, de hivatalosan is a nagycsapatnál kötök ki!