Giro d’Italia: ketten kikerültek az Asztana keretéből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 11:42
Kikerült a Giro d’Italiára készülő Asztana keretéből Jurij Natarov és Vagyim Pronszkij, mert szoros kontaktban voltak a koronavírussal fertőződött csapattársukkal, Zsandosz Bizsigitovval.

Helyüket a dán Jonas Gregaard és a kolumbiai Rodrigo Contreras veszi át a szombaton kezdődő olasz körversenyen.

„Szomorú, hogy vissza kellett léptetnünk Jurijt és Vagyimot, most debütáltak volna a Girón, de az eljárásrend nagyon szigorú” – kommentálta a döntést Alakszandr Vinokurov, a kazah csapat igazgatója. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy Bizsigitov minél hamarabb felépül, a többiek pedig negatív tesztet produkálnak majd.

A csapatból most kikerülő két kerekes a kazah válogatott tagjaként szerepelt a múlt heti, imolai világbajnokságon.

Alekszej Lucenko, aki a vb-ről maradt le, az újabb tesztelések eredményére vár – közölte az Asztana.

A tavaszról elhalasztott Girónak lesz magyar indulója is, Valter Attila a CCC keretében versenyez.

Card

Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint második lett egy törökországi egynapos kerékpárversenyen

Kerékpár
2025.04.06. 14:54

Fetter Erik jól érzi magát új csapatában

Kerékpár
2025.04.01. 10:47

Van der Poel elrontotta Pogacar diadalmenetét, Valter a 35. a Milánó–Sanremón

Kerékpár
2025.03.22. 18:03

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
2025.03.02. 18:30

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Három kapufát lőtt, egy góllal kikapott a Topolya az Asztana otthonában

Európa-konferencialiga
2024.10.03. 20:40

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Videó: őz ütötte el a biciklistákat a Vueltán

Kerékpár
2024.08.25. 15:16
Ezek is érdekelhetik