Kerékpár: halálra gázolta feleségét a négyszeres világbajnok

Vágólapra másolva!
2023.12.31. 15:34
Egy teherautóval halálra gázolta feleségét Rohan Dennis, az ausztrálok négyszeres világbajnok kerékpárosa.

 

Rohan Dennisnek bíróság elé kell állnia (Fotó: Getty Images, archív)
Rohan Dennisnek bíróság elé kell állnia (Fotó: Getty Images, archív)

A februárban visszavonult, 33 éves sportolót adelaide-i otthonában letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Márciusi tárgyalása során veszélyes vezetés által okozott emberölés, valamint emberélet veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia.

Dennis és felesége 2018 óta voltak házasok, két gyermeket neveltek. A 32 évesen elhunyt Melissa Dennis-Hoskins ugyancsak kerékpárversenyző volt, pályán és országúton is szerzett vb-érmeket.

Rohan Dennis összesen négy szakaszt nyert a három nagy háromhetes országúti viadalon (Tour de France, Giro d'Italia, Vuelta a Espana), és időfutam-specialistaként olimpiai ezüstérmet és bronzérmet is szerzett. Pályán 2010-ben és 2011-ben a csapat üldözéses versenyben nyert vb-aranyérmet, míg országúton 2018-ban és 2019-ben időfutamban.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik