Ez valami hihetetlen – 124 év elteltével került át a franciákhoz egy olimpiai érem

Vágólapra másolva!
2024.06.13. 21:23
Az 1900-as olimpia egyik ezüstérme került át a franciákhoz (Fotó: NOB)
Az 1900-as párizsi játékok egyik kerekpáros érmét 124 év elmúltával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Franciaországnak ítélte, így elvéve a második helyet Nagy-Britanniától.

A férfi 25 kilométeren Lloyd Hildebrand lett ezüstérmes, és mivel ő brit állampolgár volt, a NOB eredetileg a szigetországnak könyvelte el a dobogós helyezését.

„A legújabb kutatások alapján arra a következtetésre jutottak, hogy bár Hildebrand brit állampolgár volt, Franciaországban született és nőtt fel, és egy francia klubban versenyzett az 1900-as párizsi olimpia előtt és után – áll a NOB csütörtöki közleményében. – A Hildebrand által megszerzett érmet most Nagy-Britannia helyett Franciaországhoz írják jóvá az 1900-as játékok hivatalos nyilvántartásában és a NOB adatbázisában.”

Az akkori sportolókat annak a nemzetnek a sportági szövetségéhez vették a nyilvántartásába, amellyel versenyeztek – a francia klubban tekerő brit Hildebrand esetében ezért lett most Franciaország a kedvezményezett. A nemzeti olimpiai bizottságok ugyanis ekkor még nem vettek részt az akkreditációs folyamatban.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Egyéb egyéni
2025.04.07. 12:05

Mbappé: Egyik nap te vagy az isten, másnap pedig már az ördög

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 11:56

Néha azért sportról is szólt az ének

Népsport
2025.04.04. 11:01

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52
Ezek is érdekelhetik