Drijver a 21., spanyol arany a pontversenyben a pályakerékpár-vb-n

Vágólapra másolva!
2024.10.18. 20:22
Fotó: fradi.hu
Drijver Bertold 21. lett a pontversenyben a Ballerupban zajló pályakerékpáros-világbajnokságon.

 

A péntek esti program elejében kapott helyet a dániai vb első magyar érdekeltségű száma, a pontverseny. Ebben a tavalyi, glasgow-i világbajnokságon nyolcadik volt a 21 éves magyar bringás, Pataki Ibolya szövetségi kapitány pedig előzetesen a legjobb tízbe kerülést jelölte meg célként.

A 160 körös távon tízkörönként osztottak pontokat, a befutó dupla pontot ért. Rögtön az első részhajránál szerzett egy pontot Drijver, a továbbiakban azonban a mezőnyben tekert, nem volt benne körelőnyszerzési kísérletben, miközben az aktív, sok támadást hozó versenyen a riválisok sorra gyűjtötték a körelőnyért járó plusz húsz pontot. Drijver ráadásul egy körhátrányt is kapott (-20 pont), így két versenyzőt megelőzve a 21. helyen zárt. Az aranyérmet a szám aktuális Európa-bajnoki ezüstérmese, a spanyol Sebastián Mora szerezte meg azzal, hogy az utolsó hajrát megnyerve egy ponttal megelőzte az Európa-bajnok, a csapatüldözéses versenyben a dán sorral egy nappal korábban elsőként zárt Niklas Larsent.

Szombaton Szalontay Sándor sprintben kezdi meg a szereplését, Drijver pedig az olimpiai programban is benne lévő omniumban – világbajnokságon pályafutása során először – indul.

PÁLYAKERÉKPÁR-VB, BALLERUP
Férfi pontverseny
Világbajnok: Sebastián Mora Vedri (Spanyolország) 70 pont
2. Niklas Larsen (Dánia) 69
3. Philip Heijnen (Hollandia) 65
...21. Drijver Bertold -19
Férfi 1 kilométeres időfutam
Világbajnok: Harrie Lavreysen (Hollandia) 57.321 mp
2. Jeffrey Hoogland (Hollandia) 58.252
3. Joseph Truman (Nagy-Britannia) 58.669
Férfi egyéni üldözőverseny
Világbajnok: Jonathan Milan (Olaszország)
2. Josh Charlton (Nagy-Britannia)
3. Daniel Bigham (Nagy-Britannia)
Döntő: Milan–Charlton 3:59.153 (világcsúcs)–4:00.232
A harmadik helyért: BighamCharlie Tanfield (Nagy-Britannia) 4:03.807–4:08.499

Női sprint
Világbajnok: Emma Finucane (Nagy-Britannia)
2. Hetty van de Wouw (Hollandia)
3. Szato Mina (Japán)
Döntő: Finucane–Van de Wouw 2:0
A harmadik helyért: Szato–Sophie Capewell (Nagy-Britannia) 2:0
Női omnium
Világbajnok: Ally Wollaston (Új-Zéland) 131 pont
2. Jessica Roberts (Nagy-Britannia) 119
3. Anita Yvonne Stenberg (Norvégia) 110

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik