Feldhoffer Bálint számára a top 10 a cél az országúti kerékpáros-vb-n az U23-asok között

2025.09.16. 09:55
null
Feldhoffer Bálint (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Az első tízbe szeretne kerülni a hétfőn rajtoló országúti világbajnokságon Feldhoffer Bálint, aki a múlt héten negyedikként ért célba a román kerékpáros körverseny második szakaszán.

A United Shipping bringása az M1 aktuális csatornának elmondta, nem volt tervben a romániai verseny, de a csapatából többen lebetegedtek.

„A South Bohemia Tour után egy napom volt otthon, úgyhogy kicsit fáradtan érkeztem. Volt pár beteges nap is, így aztán meglepett, hogy a királyetapon negyedikként értem be. A hosszú, 215 kilométeres szakasz miatt viszont csalódott vagyok, mert ott az oldalszélben sok hátrányt kaptam, és elúszott a top 10-es összetett helyezésem. Most a világbajnokságig lesz néhány nap pihenőm” – jelentette ki a 19 éves sportoló, aki végül 11. lett.

Jelezte, egy hét múlva utazik el a ruandai országúti vb-re.

„A verseny 26-án lesz, izgatott vagyok, nem sokat tudok Ruandáról. A vébén a célom az, hogy kiadjam magamból a maximumot, a top 10-nek nagyon örülnék. Az emelkedős-lejtős pálya mindenesetre fekszik nekem” – tette hozzá a májusi Tour de Hongrie-n hetedik, ezzel legjobb magyarként fehér trikós Feldhoffer, aki jövőre már a Valter Attilát is foglalkoztató Bahrain Victorious csapat utánpótlásában teker majd.

Az U23-ban érdekelt Feldhoffer mellett három magyar kerékpáros indul az országúti vb-n: az elit versenyben Valter Attila és Vas Blanka, míg a junioroknál Révész Ádám.

Az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek

Giro: Jonas Vingegaard jubilált, de kékben maradt

Kerékpár
2026.05.17. 18:35

A Tour de Hongrie főszervezője: Jó döntést hoztunk az utolsó kör eltörléséről

Kerékpár
2026.05.16. 21:40

Giro d'Italia: Narváez másodszor nyert szakaszt, Eulálio maradt az élen

Kerékpár
2026.05.16. 17:55

Tour de Hongrie: rajt egy órával később, rövidebb lesz a királyetap

Kerékpár
2026.05.16. 08:35

Giro d'Italia: Jonas Vingegaard szólója kék trikót ért a Blockhauson

Kerékpár
2026.05.15. 19:16

Tour de Hongrie: Cosnefroy kiváló ütemérzéke győzelmet és sárga trikót ért

Kerékpár
2026.05.14. 18:26

Giro d’Italia: Ballerini nyerte az újabb bukással tarkított befutót

Kerékpár
2026.05.14. 18:11

Nem sokon múlott a bukás: őz csúszott át a Tour de Hongrie mezőnye előtt

Kerékpár
2026.05.14. 17:18
Ezek is érdekelhetik