Tour de Hongrie: Tim Merlierrel a soraiban érkezhet a Soudal Quick-Step

2026.03.03. 17:32
Fotó: Getty Images
Napjaink egyik legjobb országúti kerékpáros sprinterével a soraiban állhat rajthoz a Tour de Hongrie-n a Soudal Quick-Step.

A szervezők a magyar körverseny közösségi oldalán kedden jelentették be a belga csapat indulását, miként azt is, hogy Tim Merlier – aki térdsérülése miatt késleltetve kezdi meg a 2026-os idényt – biztosan ott lesz a rajtnál, amennyiben egészségi állapota engedi. A 33 éves belga bringás tavaly és 2024-ben – ebben az évben Európa-bajnok volt – is 16 győzelmet aratott országúton. Pályafutása során a Tour de France-on három, a Giro d'Italián négy szakaszt nyert.

A 47. Tour de Hongrie mezőnyének tagja lesz a keddi közlés alapján az egyetlen magyar kontinentális csapat, a United Shipping is, amelynek versenyzői közül Pelikán János tavaly két napon át viselhette a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér trikót. A Kékestetőn ezt csapattársa vette át tőle: Feldhoffer Bálint a szakaszt, majd végül az összetettet is a hetedik helyen zárta, Valter Attila 2020-as győzelme óta először zárt hazai kerékpáros a legjobb tízben a végelszámolásnál.

Indul az utánpótlás-neveléssel foglalkozó, idéntől kontinentális bejegyzésű olasz Campana Imballaggi Morbiato Trentino is, itt versenyez két magyar tehetség, Zsembery Boldizsár és Révész Ádám.

A magyar körversenyt május 13. és 17. között rendezik meg, várhatóan 19 csapat részvételével.

A 47. TOUR DE HONGRIE CSAPATAI
WorldTeam
Bahrain Victorious (bahreini)
NSN Cycling (svájci)
Jayco AlUla (ausztrál)
UAE Emirates (egyesült arab emírségekbeli)
XDS Astana (kazah)
Soudal Quick-Step (belga)

ProTeam
MBH Bank CSB Telecom Fort (magyar)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol)
Cofidis (francia)
Modern Adventure Pro Cycling (amerikai)
Pinarello-Q36.5 Pro Cycling (svájci)
Flanders-Baloise (belga)
Polti VisitMalta (olasz)

Kontinentális
United Shipping (magyar)
Campana Imbalaggi Morbiato Trentino (olasz)

A program
Május 12., kedd: csapatbemutató, Gyula
Május 13., szerda: Gyula-Békéscsaba, 143 km (szintemelkedés: 109 méter)
Május 14., csütörtök: Szarvas-Paks, 202 km (338 m)
Május 15., péntek: Kaposvár-Szekszárd, 152 km (1080 m)
Május 16., szombat: Mohács-Pécs, 188 km (2080 m)
Május 17., vasárnap: Balatonalmádi-Veszprém, 144 km (1870 m)
Össztáv: 829 km (teljes szintemelkedés: 5477 m)

 

 

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
2026.05.19. 06:29

Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó

Kerékpár
2026.05.17. 17:17

A Tour de Hongrie főszervezője: Jó döntést hoztunk az utolsó kör eltörléséről

Kerékpár
2026.05.16. 21:40

Tour de Hongrie: sárga trikót ért a Söderqvist-szóló Pécsett

Kerékpár
2026.05.16. 16:25

Tour de Hongrie: rajt egy órával később, rövidebb lesz a királyetap

Kerékpár
2026.05.16. 08:35

Tour de Hongrie: egy kerék döntött Merlier javára Szekszárdon

Kerékpár
2026.05.15. 17:23

Tour de Hongrie: Cosnefroy kiváló ütemérzéke győzelmet és sárga trikót ért

Kerékpár
2026.05.14. 18:26

Nem sokon múlott a bukás: őz csúszott át a Tour de Hongrie mezőnye előtt

Kerékpár
2026.05.14. 17:18
Ezek is érdekelhetik