Giro: sprintbefutós Merlier-siker, Valter és Dina azonos idővel

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.09. 18:32
null
Vasárnap Tim Merlier ért célba elsőként (Fotó: Getty Images)
A belga Tim Merlier nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny második szakaszát vasárnap. Valter Attila és Dina Márton is a mezőnnyel ért célba, Filippo Ganna megőrizte a rózsaszín trikót – közölte az MTI.

 

A szombati egyéni időfutam után a Stupinigi és Novara közötti 179 kilométer várt a mezőnyre, amely 183 főre fogyatkozott: a Tour de Hongrie 2019-es győztese, a lett Krists Neilands a nyitány után a szálloda felé tekerve bukott, és eltört a kulcscsontja, így feladta a viadalt.

A vasárnapi sík etapon a várakozásoknak megfelelően sprintbefutó várt a mezőnyre. Ebben az Alpecin-Fenix belga kerekese, Tim Merlier kisebb meglepetésre a leggyorsabbnak bizonyult, mögötte két Európa-bajnok, a tavaly aranyérmes Giacomo Nizzolo és olasz honfitársa, a 2019-es kontinensbajnok Elia Viviani ért célba. Az eltiltása után visszatérő holland Dylan Groenewegen negyedik lett. A szakasz előtt a mezőny, Merlier pedig győzelme után emlékezett meg a tíz éve a Giro d'Italián elhunyt honfitársáról, Wouter Weylandtról.

Valter Attila (Groupama-FDJ) és Dina Márton (EOLO-Kometa) is a mezőnnyel érkezett meg – előbbi a 135., utóbbi a 167. helyen –, így mindketten a győztessel azonos időt kaptak. Filippo Ganna (Ineos Grenadiers) a részhajrában gyűjtött időjóváírásnak köszönhetően növelte előnyét összetettben.

GIRO D'ITALIA, 2021
2. szakasz, Stupinigi
Novara, 179 km
1. Tim Merlier (belga, Alpecin-Fenix) 4:21:09 óra
2. Giacomo Nizzolo (olasz, Qhubeka ASSOS) azonos idővel
3. Elia Viviani (olasz, Cofidis) a. i.
...135. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
...167. Dina Márton (EOLO-Kometa) a. i.

Az összetett élcsoportja
1. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 4:29:53 óra
2. Edoardo Affini (olasz, Jumbo-Visma) 13 másodperc hátrány
3. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 16 mp h.
...94. Valter 56 mp h.
...145. Dina 1:16 p h.

A 104. Giro d'Italián hétfőn a Biella és Canale közöttti 190 kilométeres etap vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert tesz meg, amíg május 30-án célba ér Milánóban.

Legfrissebb hírek

Dubai után Abu-Dzabiban is Merlier nyerte meg a sprintet

Kerékpár
2025.02.22. 15:55

UAE Tour: eseménydús szakaszt nyert meg sprintben Merlier

Kerékpár
2025.02.21. 15:01

Tour de Hongrie: visszatér Dina Márton új csapata

Kerékpár
2024.12.16. 20:26

Sajtóhírek szerint Dina Márton az Euskaltelnél folytatja

Kerékpár
2024.10.15. 10:34

Újabb versenynap, újabb UAE-siker a horvátországi körversenyen

Kerékpár
2024.10.03. 21:24

Kerékpár: Molano nyerte meg a horvát körverseny második szakaszát, Dina Márton a 69. lett

Kerékpár
2024.10.02. 21:35

Tadej Pogacar a Giro és a Tour után a világbajnokságot is megnyerte

Kerékpár
2024.09.29. 17:16

Országúti kerékpáros Eb: Merlier révén hazai győzelem született, nem fejezték be a magyar indulók

Kerékpár
2024.09.15. 19:42
Ezek is érdekelhetik