Giro: Nem gondoltam, hogy ekkora harc lesz – Valter

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 19:32
null
Valter szerint nagyon nehéz szakasz volt (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Valter Attila a negyedik helyen végzett a 2022-es Giro d'Italia 19., hegyi befutóval véget érő pénteki szakaszán. A verseny után Valter Attila az Eurosportnak értékelte a történteket.

 

„Nagyon nehéz szakasz volt, először is Clément Davynak kell megköszönnöm a segítséget, mert nélküle nem kerültem volna be egy ilyen szökésbe – értékelt Valter az eurosport.hu által lefordított angol nyelvű interjúban. – Végre jól mozogtak a lábaim, a végén pedig úgy éreztem, hogy eléggé hasonló erőben voltunk a többiekkel, nehéz volt köztünk különbséget tenni, ezért is volt olyan hosszú a várakozás. Tudtam, hogy a többiek is gyorsak, de megbíztam a sprintemben, csak eléggé trükkös volt a vége, egy éles balkanyar volt 100 méterrel a vége előtt.”

„Nem ellenőriztem le kétszer a mai befutót, nem gondoltam, hogy ekkora harc lesz itt a szakaszgyőzelemért. Azt gondolom, hogy ez egy kicsit túl nehéz volt, nem tudom, hogy miért kellett ilyen éles kanyart betenni az utolsó méterek előtt, még szerencse, hogy nem volt rendes kordon ott, mert akkor Andrea Vendraméval elestünk volna.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: Evenepoel sikere a kerékpárosok időfutamában, Valter a 22.

Párizs 2024
2024.07.27. 18:09

Giro: Pogacar erőt demonstrált, Valter Attila is nagyot ment a királyetapon

Kerékpár
2024.05.19. 17:09

Valter csapattársa nyerte meg a nápolyi sprintet a Girón

Kerékpár
2024.05.12. 18:09

Valter csapata visszafogottan várja a Girót, a magyar bajnok szökésben bízik

Kerékpár
2024.05.03. 09:32

UAE Tour: Valter a hatodik helyen zárta az első hegyet, feljött az összetett 10. helyére

Kerékpár
2024.02.21. 13:37

Kerékpár: Vas és Valter a legjobb magyar országúton 2023-ban

Kerékpár
2024.01.12. 20:08

Kerékpár: Valter Attila megmutatta csapata idei mezét

Kerékpár
2024.01.01. 18:43

Kerékpár: Volt, hogy azt éreztem, sohasem vagyok elég jó az apukámnak – Valter Attila

Kerékpár
2023.12.18. 08:24
Ezek is érdekelhetik