Győriek gyönyörű gyémántja

A vb előtt Siti Eszter számított a magyar válogatott első számú irányítójának, igaz, Mocsai Lajos szövetségi kapitány már ekkor elmondta, hogy fontos szerepet szán a húszesztendős győri játékosnak. Ám a Dániában légióskodó exferencvárosi játékmester hiába hajtott összeszorított fogakkal, szinte semmi sem sikerült neki, míg a másik irányítóra, a dunaújvárosi Ferling Bernadettre Farkas Ágnes és Szrnka Hortenzia betegsége miatt többnyire balátlövőként számított a kapitány. Így viszont Görbicz Anita kezébe került a karmesteri pálca, ő pedig bebizonyította, hogy alkalmas a feladat megoldására. A franciák elleni finálé drámai hajrájában is neki jutott a főszerep, gólt lőtt, gólpasszt adott Kulcsárnak, az utolsó percben 28–26-nál pedig egy szabályos találatát nem adták meg a bírók. Aztán tizenhárom másodperccel a vége előtt kicsúszott a labda a kezéből, a franciák kontráztak, s a kétségbeesetten hátrafutó Görbicz saját hatosán csak leteríteni tudta ellenfelét.
– A hazaérkezés óta hatalmas a nyüzsgés ön körül, ismerősök és ismeretlenek gratulálnak, rajongótábora alaposan megnőtt.
– Örülük neki, hogy ennyien szeretnek, s látom, az embereknek tényleg fáj az elvesztett világbajnoki döntő.
– Tömegével érkeznek a szerelmes levelek, kérőkben sincs hiány, mit szól mindehhez a barátja?
– Szerencsére mindez nem lépi túl azt a határt, ami már bántó lenne, inkább kedves üzeneteket kapok, durvaságot még nem tapasztaltam. A barátom egyébként mosolyogva azt szokta mondani: ha el tudnak vinni, vigyenek. De ez nem komoly udvarlás, inkább a szeretet megnyilvánulása, s ezt már a vébé alatt is éreztük. A döntő hangulata olyan élmény, amelyet soha nem fogok elfelejteni.
– Számítottak ilyen tömegre?
– Amikor beléptünk a csarnokba, megdöbbentünk. Leírhatatlan, amit éreztem, amikor körbenéztem a lelátón, még soha nem játszottam ilyen közönség előtt.
– Amikor vészesen közelítettek a franciák, akkor is bátran vállalkozott, a rendes játékidő utolsó perceiben minden gólveszélyes magyar akcióban kulcsszerepe volt.
– Én is éreztem, hogy nagy a baj, próbáltam nem idegeskedni, a végén mégis becsúszott egy hatalmas baki...
– Pedig Görbicz Anita kezéből ritkán csúszik ki a labda. Volt valami zavaró körülmény?
– Az izzadtságtól nedves volt a labda, ezért csúszott, de ezt nem mentségként mondom. Sajnos megtörtént...
– Higgye el, ezért senki nem neheztel önre, még akkor sem, ha Mocsai Lajos előtt magára vállalta a felelősséget, azt mondta, hogy ön miatt úszott el az aranyérem.
– Abban a helyzetben úgy éreztem, ezt el kell mondanom.
– A kiállítása után keservesen zokogva ült fel a lelátóra. Mire emlékszik azokból a percekből?
– Hát, nem sok mindenre. Azt tudom, hogy borzasztóan szurkoltam Pálinger Katinak, hogy védje ki az időn túli hetest. Nem sikerült, utána pedig nagyon kiborultam. Azt is utólag tudtam meg, hogy a dél-koreai lányok vigasztaltak, s bár emlékszem, hogy egy külföldi újságíró kedvesen mosolyogva egy papírt mutogatott, fogalmam sem volt róla, hogy mi van rajta, egyszerűen nem láttam. Később derült ki, hogy a sajtóhelyen már kiosztott vb-válogatott névsorát mutogatta, azzal próbált vigasztalni.

– Ahogy akkor láttam, nem sikerült.
– Tulajdonképpen csak itthon tudtam egy kicsit örülni az egésznek, de szívesen odaadnám a világbajnoki aranyéremért.
– Számított rá a vb előtt, hogy ilyen sok játéklehetőséghez jut.
– Inkább abban bíztam, hogy jó formában leszek, hiszen a bajnokságban ment a játék, arra azonban nem gondoltam, hogy ilyen sokat leszek pályán. Így hozta az élet, s azt hiszem, természetes, hogy mindig az szerepel a legtöbbet, aki a legjobb passzban van. Könnyen lehet, hogy az olimpián vagy az Eb-n nem én leszek az.
– Kívülről nagyon egységesnek tűnt a magyar válogatott.
– Már a világbajnokság előtt jól együtt volt a csapat, és a Horvátországban lejátszott tíz meccs csak még jobban összehozott minket. Biztos vagyok benne, ha újra eljutunk a döntőig, ha újra előttünk lesz a lehetőség, élni fogunk vele!
– Magánéletbeli ajánlatokról már beszéltünk, ám a hírek szerint játékosként is sok csábítója akad, főként Dániából.
– Én is hallottam néhányról, igaz, konkrétan még nem kerestek meg sehonnan. De ez a téma egyelőre nem is szerepel a napirenden, hiszen még másfél évig élő szerződésem van Győrben.
– A bajnokságban eddig remekelt a csapat.
– Sok második-harmadik helyet szereztünk, most már nagyon jó lenne aranyérmet nyerni. Lendületes, fiatal, mégis összeszokott csapatunk van, úgy érzem, odaérhetünk az első helyre.
– Kedden már pályára is kell lépniük a magyar bajnokság osztrák vendégegyüttese, a Hypo ellen.
– Úgy tudom, nagyon készülnek a szurkolók a világbajnokság utáni első bajnokira, majdnem minden jegy elfogyott elővételben.
– Három évvel ezelőtt, alig tizenhét évesen egyre többet szerepelt az ETO-ban, amikor súlyos sérülést szenvedett. Az oldalszalag-szakadás után sokan féltették.
– Én is megijedtem, ám szerencsére hamar rendbe jöttem. Ma már csak a térdgép emlékeztet az egészre, sőt az orvosok szerint ezt is elhagyhatnám, ám akkor érzem magam biztonságban, ha rajtam van, úgyhogy egyelőre marad.
– A múlt héten még egy meglepetés érte, a Sportcsillagok Gálaestjén bejelentették, hogy miniszterelnöki különdíjban részesül.
– Ez tényleg meglepetés volt, meg is döbbentem. Pontosan nem tudom, hogy miért kaptam a díjat, de természetesen örülök neki, s remélem, át is tudom majd venni Medgyessy Pétertől.
– Az utóbbi napok őrülete után jó lesz egy kis csend karácsonykor.
– Az a baj, hogy nagyon rövid lesz az ünnep, huszonhatodikán már edzünk. Az viszont jó, hogy ügyes voltam, már megvan minden ajándék...

Egy szomorú francia

Görbicz Anitát nem csak Magyarországon szerették meg. Játékával, lényével, őszinte könnyeivel szerte a világon rajongókat szerzett, honlapjának fórumrovatában egyre több a külföldi hozzászóló. Sokan vallanak szerelmet a csinos irányítónak, a legérdekesebb üzenet éppen a döntő győztesének hazájából, Franciaországból érkezett, Alaintől. "Kollégáimmal a tegnapi kézilabdameccsen látott angyalarcú 13-asról beszélgettünk. Mindannyian beleszerettünk, és azóta is többször kerül szóba, mint az aranyérmünk. Szeretnénk megosztani a magyarokkal nagyon sok francia közös érzését: az aranyérem csaknem lényegtelen ahhoz az érzelemhez képest, amit ennek a fantasztikus játékosnak a felfedezése váltott ki, aki a helyes (és sajnálatosan szomorú) arcával mindannyiunkat megérintett, és amiért kifejezetten rosszul éreztük magunkat a magyar csapat balszerencséjét látva."