Sterbik Árpád nélkül edzenek a szerbek

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2004.01.02. 20:41
Címkék
Meglepte a szerb-montenegrói kézilabda rajongóit friss Eb-keretével Veszelin Vujovics mester, hiszen abban nem kapott helyet Nedeljko Jovanovics (Ademar Leon), Nenad Perunicsics (Magdeburg), Dragan Skrbics (Barcelona), Nebojsza Golics (Montpellier), a részleges lovaglóizom-szakadással Veszprémben gyógyuló Sterbik Árpád (Fotex KCV)  hogy csak a leghíresebbeket említsük.
A szakértők máris bírálják Vujovicsot, hogy a hazai bajnokságban szereplő játékosok közül csak egyet – Szudzsum (Partizan Beograd) – hívott meg a keretbe, s mellette túl sok már-már kiöregedő hírességre számít, illetve olyanokra is, akik Katarban játszanak (játszadoznak?). Vujovics erről így vélekedett: "Nagyon nehéz csoportba kerültünk, ezért csak a legjobban fölkészült játékosokat hívtam meg a keretbe. Az Európa-bajnokság a legerősebb verseny, sokkal nehezebb, mint a vébé, és ránk akár nyolc mérkőzés is várhat. Sérült és lábadozó játékosokra most nem számítok, de ez nem jelenti azt, hogy Jovanovics és Skrbics később ne csatlakozhatna a kerethez. Skrbics értesített, hogy a Fotex ellen sérülten vállalta a játékot, és meg kell műteni. Golics is megerősítette, hogy nem bírja a sűrű versenyprogram megpróbáltatásait. Mladen Bojinovics Montpellier-ből azért nem került a csapatba, mert szerintem vannak nála jobb játékosaink. A klubok iránti kötelezettségek miatt csak január másodikán kezdtük a fölkészülést. Oroszországban részt veszünk egy tornán, amelyen a házigazdák mellett a dánok, a franciák, a németek és az egyiptomiak lesznek az ellenfeleink." Érdekes, hogy az Eb előtt a szerbek Horvátországgal játszanak tesztmérkőzést, és ez lesz a háború óta az első barátságos találkozó a két ország férficsapatai között. Vujovics szerint az Eb-n először fordul elő, hogy nem számít esélyesnek csapata, amelyről nehéz bármit is jósolni. "Persze az olimpiai kvóta megszerzése a célunk, és képesek vagyunk akár éremre is, de tudjuk, az is előfordulhat, hogy a nyolc közé se kerülünk" – mondta Vujovics, aki a legtöbb játékosát a német és a magyar bajnokságból (Nikolics, Eklemovics, Krivokapics, Matics) hívta haza.A keret

Kapusok: Dejan Perics (Celje PL), Dane Sijan (Giouf). Mezőnyjátékosok: Vladan Matics (Szeged), Dragan Szudzsum (Partizan), Marko Csuruvija (Ademar Leon), Zsikica Miloszavljevics (Celje), Nenad Makszics (Prevent), Vladimir Matovics (Prule), Ratko Nikolics (Veszprém), Ratko Djurkovics (Bidasoa Irun), Ivan Lapcsevics (Gummersbach), Branko Kokir (Willstadt), Marko Krivokapics (Madeira), Milorad Krivokapics (Dunaferr), Danijel Andjelkovics (Savehof), Nikola Eklemovics (Szeged), Vladimir Petrics (Porto), Blazso Liszicsics (Al Said), Goran Djukanovics (Al Naser)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik