Szlovákia kipipálva az első mérkőzésen

Vágólapra másolva!
2010.04.17. 13:50
null
Schuch Timuzsinék nagy csatában gyűrték le Szlovákiát (fotó: Veres Viktor)
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott 16–12-es félidő után 27–25-re legyőzte Szlovákiát a Pannon-kupa második mérkőzésén Tiszaújvárosban, így a Mocsai Lajos irányította együttes vasárnap Görögország ellen megnyerheti a háromcsapatos tornát.

Lengyelország visszalépése miatt szombaton lépett pályára először a Pannon-kupán a magyar férfi kézilabda-válogatott, amelynek ellenfele a pénteken Görögországot 26–25-re legyőző Szlovákia volt.

Az első félidőt Gulyás Péter góljai foglalták keretbe. Az Iváncsik Tamás sérülése miatt első számú jobbszélsővé előlépő hórihorgas játékos szerezte a magyar válogatott első gólját és a játékrész utolsó másodperceiben is ő talált be egy kínai figura után.

Természetesen közben is történt egy s más, a mieink már a félidő elején elhúztak négy-öt góllal, így 6–1-nél a szlovákok szövetségi kapitánya, Heister Zoltán időt is kért, hogy megakadályozza a különbség növekedését. A „közbeavatkozás” meghozta az eredményét, ugyanis a vendégek 8–7-re is felzárkóztak.

A mieink azonban ezt követően is újítani tudtak, többek között a debütáló Pálos Gábor is betalált hamarjában kétszer, így a Mocsai-csapat nyugodt előnnyel vonulhatott szünetre.

Fordulás után Ilyés Ferenc góljaival nőtt az előny, majd amikor közelebb jöttek a szlovákok, az amúgy remekül játszó Császár Gábor rázta meg magát és góljai révén néhány lépéssel folyamatosan az ellenfél előtt tartotta válogatottunkat.

Mocsai Lajos 25–23-nál, három perccel a vége előtt időt kért, ezt követően pedig Ilyés megpattanó lövése és Fazekas Nándor védése után eldőlt a mérkőzés. A magyar csapat 27–25-re legyőzte Szlovákiát, így vasárnap, Miskolcon Görögország ellen megnyerheti a Pannon-kupát.

 PANNON-KUPA
2. MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovákia 27–25 (16–12)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik