Kettőből kettő: biztos magyar siker az észtek ellen

Vágólapra másolva!
2010.10.31. 18:26
null
Schuch (balra) ezúttal is hasznos tagja volt a csapatnak (Fotó: Veres Viktor – archív)
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott második Eb-selejtezőjét is megnyerte az 1. csoportban, 31–19-re legyőzte idegenben Észtországot.
AZ ÉSZTEK MÉG NEM SZEREPELTEK VILÁGVERSENYEN

A sportág középmezőnyébe törekvő észtekkel először játszik a magyar férfiválogatott. A függetlenségét 1991-ben visszanyerő balti állam legjobbjai 1996-ban Európa-bajnoki előselejtezőn léptek ki a nemzetközi porondra, de világversenyen még nem szerepeltek. A keretben hét idegenlégiós szerepel, akiket svájci, svéd, finn, görög és német gárdákból hívtak haza

Az első fordulóban a mieink 26–17-re nyertek Bosznia-Hercegovina ellen Szombathelyen. A bosnyákok elleni mérkőzéshez képest annyit változott a keret összetétele, hogy az akkor megsérülő Iváncsik Tamás sérülése nem javult annyit, hogy a csapattal tarthasson. Gulyás Péter legyengült a betegsége alatt, így ő sem utazhatott a többiekkel, de Császár Gábor, Gál Gyula és Lékai Máté ott lehetett Pölvában.

A hiányzók azonban nem zavarták meg a magyar válogatottat, amely esélyeshez méltóan, magabiztosan nyert a lelkes észt csapat ellen. Csak az első félidő elején volt szoros a meccs, amikor még vezettek is a hazaiak. A kimaradó Fazekas Nándort helyettesítő Mikler Roland védéseinek is köszönhetően 4–4 után elhúztunk, így az észtek kénytelenek voltak időt kérni.

A folytatásban kezdett beállni a különbség, nálunk Schuch Timuzsin és Nagy Kornél is lehetőséget kapott, az észtek pedig sok technikai hibával játszottak, így nem tudták kihasználni a mieink gyengébb periódusát, végül 14–9-es vezetéssel fordultunk.

A második játékrészben aztán a bosnyákok ellen érett játékot bemutató Lékai Máté állt be irányítóba, az előnyünk pedig fokozatosan nőtt. Ahogy az várható volt, a hazaiaknál a schaffhauseni Mait Patrail volt a legeredményesebb. Nálunk a jobb szélen egyedül szereplő Harsányi Gergely igazán elemében volt, átlövésből is betalált, a hajrára pedig összejött az, ami az első fordulóban még nem: meglett a tízgólos különbség.

Az utolsó percekben több helyzetet hagytunk az észteknek is, de így is 12 gólos siker lett a vége. A macedónok ellen azért minden bizonnyal jobb játékra lesz szükség, de egyelőre örüljünk annak, hogy két forduló után hibátlan mérleggel vezeti a magyar válogatott a csoportot. 

FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 2. FORDULÓ
ÉSZTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 19–31 (9–14)
Pölva, V:  Kouz, Zhoba (ukránok)
Észtország:  Aleksejev, Värusk (kapusok), Jaanimaa 2, Järve 4 (2), Johannson 1, Kauge, M. Lepp 1, R. Lepp 1, S-E. Lepp, Liiva 1, Muuga 3, Noodla, Patrail 4 (1), Peedomaa, Pinnonen 1, Sokk 1. Szövetségi kapitány: Kalmer Musting.
Magyarország: Mikler, Liszkai (kapusok), Császár 3, Gál 2, Halász, Harsányi 8 (2), Ilyés 2, Iváncsik G. 1, Laluska 1, Lékai 1, Mocsai 6, Nagy K. 3, Rédei 1, Schuch 3, Zubai. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
 
 A CSOPORT MÁSIK VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSÉN
Bosznia-Hercegovina-Macedónia 28–28 (15–13)
 
A TOVÁBBI PROGRAM
Március 9-10.: Macedónia-Magyarország
Március 9-10.: Észtország-Bosznia-Hercegovina
Március 12-13.: Magyarország-Macedónia
Március 12-13.: Bosznia-Hercegovina-Észtország
Június 8-9.: Bosznia-Hercegovina-Magyarország
Június 8-9.: Észtország-Macedónia
Június 11-12.: Magyarország-Észtország
Június 11-12.: Macedónia-Bosznia-Hercegovina
 Az 1. és a 2. helyezett jut ki a 2012-es szerbiai Eb-re.
 AZ ÁLLÁS
1. Magyarország 2 2  57–36   4 pont
2. Macedónia 2 1  1 58–53
3
3. Bosznia-Hercegovina 2

1
1 17–26  1
4. Észtország 2
2 44–61
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik