Zöld-fehér szárnyakon - fókuszban a Fradi-kézisek KEK-diadala

Kökény Beát komolyan kell venni: a Ferencváros női kézilabda-szakosztályának ügyvezetője már a 2010-es szezonzáró banketten kijelentette, a zöld-fehérek döntőbe fognak jutni a KEK-ben. Akkor még valószínűleg kevesen tulajdonítottak nagy jelentőséget a szavainak, de mint utóbb kiderült, bejött a jóslata, sőt a lányok túl is szárnyalták a várakozásait a kupadiadallal.

Egy ilyen sikernek persze a pályán és azon kívül is meg kellett teremteni a feltételeit. Elek Gábor az ifi után vette át a felnőttek irányítását a Fradinál 2008-ban, és a behatárolt anyagi lehetőségek közepette kellett elkezdenie egy új, sikeres csapat kialakítását. A folyamatos építkezésnek végül (egy kevésbé eredményes 2010-es esztendő után) az idén érett be a gyümölcse. A legendás Fradi-edző, Elek Gyula fiaként kimondva-kimondatlanul azt várták tőle a ferencvárosi hívek, hogy visszavezeti kedvenceiket a győzelmi ösvényre. A bajnokságban ugyan drámai körülmények között elbuktak a népligetiek a Debrecennel szemben az elődöntőben, de a nemzetközi porondon megállíthatatlannak bizonyultak. Elevenítsük fel újra a KEK-sorozat néhány emlékezetes pillanatát!

Az FTC kiemeltként csak a 3. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, de a szlovákiai Bánovsky nem jelentett gondot az Elek-csapatnak. Nem úgy, mint a nyolcaddöntő, amelynél alaposan belehúzott a Fradi, és a megelőző két BL-kiírás győztesét, a dán Viborgot kapta ellenfélül. A népligetiek azonban nem ijedtek meg, és talán a szezon (magyar szempontból) legdrámaibb párharcát produkálták.

Február 12., nyolcaddöntő, visszavágó, 60. perc: Idegenben csak egy góllal maradtak alul a ferencvárosiak, és a hazai visszavágó is igen szorosan alakult. 32–32-t mutatott az eredményjelző az utolsó perchez érve, amikor a dánok támadhattak. Már-már úgy tűnt, eladják a labdát, de végül náluk maradt, sőt ziccerbe kerültek. Alena Abramovics azonban hatalmas bravúrral védett, és a labda is a magyar csapathoz került. Lehetett támadni a továbbjutást jelentő találatért. Sokáig úgy tűnt, nem lesz meg az a fránya gól, és leperegnek az utolsó másodpercek, amikor Tomori Zsuzsanna betörése után hétméterest kapott a Fradi. A 2010 végén a szlovéniai kitérő után a zöld-fehérekhez visszatérő Zácsik Szandra állt oda, sok drukker pedig nézni sem merte, mi történik a végén. Pár pillanat múlva aztán a hálóban landolt a labda, a csarnok „felrobbant″, a lányok egymás nyakába ugorva ünnepelték a sikert. No igen, az ilyen győzelmeknek mindig fontos szerepük van egy csapat összekovácsolásában.

A dráma után jöttek a francia leckék, egymás után kétszer is francia rivális került az FTC útjába. Először a Toulon, amelynek otthonába egy góllal maradt alul a magyar csapat, ami az előzmények ismeretében jó előjelnek is számíthatott. A hazai visszavágón aztán érvényesült a papírforma, és Szucsánszkiék biztosan jutottak a legjobb négy közé. A sorsolás megint nem kedvezett, ugyanis az orosz Zvenyigorodot kiverő Metz következett.

Április 10., negyeddöntő, első mérkőzés: Nem kérdés, hogy az első találkozó volt a párharc kulcsa, a Fradinak ugyanis sikerült meglepnie a francia válogatott gerincét adó Metzet, és ötletes támadójátékával valamint az ellenfél hibáit kihasználva négygólos előnyt szerzett. A különbség akár nagyobb is lehetett volna, ha a hajrára nem fárad el a magyar csapat. A csarnok előtt megérdemelten zúgott a Fradi-himnusz a találkozó után. A visszavágón aztán a franciák is megmutatták valós tudásukat, ám az FTC-nek a kétgólos vereség is belefért a döntőbe jutáshoz.

Május 8., döntő, első felvonás: Dabason is hazai környezetben – bár nem a megszokott csarnokában – fogadhatta az Alicantét a Fradi, a fanatikusok pokoli hangulatot teremtettek. Mindkét gárda idegesen kezdte a finálét, majd a magyar csapatban előlépett Trufán Noémi, aki sorra lőtte a gólokat, és az FTC legeredményesebb játékosának bizonyult. Az átlövő így főszerepet játszott abban, hogy a visszavágóra ötgólos előnyt harcolt ki a Fradi a sokszor egyszemélyes csapat benyomását keltő Alicantéval szemben.

Május 15., zöld-fehér szárnyakon: az FTC-nek kis túlzással a döntőben volt a legkönnyebb dolga. A lényegi kérdések már az első meccsen eldőltek, és ha Elek Gábor tanítványai nem engednek ki a második meccs hajrájában, akkor kettős sikerrel emelhették volna magasba a kupát. Nagy volt az öröm már az Alicante csarnokában is, de az igazi önfeledt ünneplés a hazafelé tartó repülőgépen kezdődött. Mindenki boldogan kortyolt a körbejáró KEK-trófeából a siker emlékére, a csapattal tartó tulajdonosok, vezetők is elégedetten szemlélhették, hogy megérte a befektetett sok munka. A reptéri érkezés is emlékezetesre sikeredett: a csapat gépe vízfüggönyön haladt át a leszálláskor, a váróban pedig több száz szurkoló fogadta a lányokat az esti órák ellenére is.

Az itthoni reakciókat hallva, olvasva, sok volt a fanyalgó is a kupagyőzelmet követően. Természetesen a Bajnokok Ligájával nem lehet és nem is kell összevetni a KEK-et, a magyar sport jelenlegi helyzetében azonban a csapatsportágakban aratott mindegyik sikert meg kell becsülni, ugyanis egyre nehezebb tartani a lépést a világgal, egyre nagyobb a konkurencia (ezt jól láthattuk a világbajnokságon is). Minden bizonnyal ezt díjazták a hazai sportújságírók is, amikor az Év csapata címet idén a ferencvárosi kéziseknek ítélték oda.

A Népligetben jól látható a vezetők elképzelése: elsősorban a magyar játékosokra építenek (jelenleg két légiós található a keretben), és próbálnak egy olyan gárdát összehozni, amelyik hosszú távon együtt tud maradni. Emellett több fiatalt is beépítenek az utánpótlásból, ők már ízig-vérig fradistának vallhatják magukat. A családias légkör is nagyban megkönnyíti a közös munkát: a korábbi klasszisok közül többen (például Kökény Bea, Pádár Ildikó) is a klubnál maradtak, és igyekeznek segíteni az új generációknak. (Úgy tűnik, hogy a képességei alapján a honi mezőny egyik legjobbjának tartott Tomori is otthonra lelt a Népligetben, míg például Zácsik a szlovéniai időszak alatt is rendszeresen visszajárt a társakhoz.)

A jelenlegi csapat, amelyben többen hosszú távú szerződéssel rendelkeznek, alkalmas lehet arra, hogy évekre megoldja a feladatokat a Fradinál, és a közeljövőben méltó vetélytársa legyen a Győrnek a bajnokságban. Ez az egész sportágnak az előnyére válna.

Elcsépeltnek hangzik, de attól még van igazságtartalma: egy adott címet megvédeni sokszor nehezebb, mint megszerezni. Az FTC esetében is fennáll ez a mondás, a címvédőnek nem lesz könnyű dolga, ha a szezon végén ismét ott akar lenni a végelszámolásnál. Ezzel együtt remélhetőleg a magyar kézilabdázás 12. kupasikerére nem kell újabb éveket várni, és ki tudja, talán párhuzamosan a Győrnek is kijön végre a lépés a BL-ben.

Ki mondta, hogy rossz szám lenne a 13-as?