A kor és az élet is átírta a kézisek vb-keretét

EB, OLIMPIAI- MAJD VB-PÓTSELEJTEZŐ, ÉS VÉGÜL AZ OLIMPIA: BŐ FÉL ÉV ALATT TIZENKILENC MECCS

A tavalyi év a szerbiai Európa-bajnoksággal kezdődött, amelyen csoportunk erejét, az ottani riválisaink fajsúlyát ismerve még az azonnali kiesés rémképe is felsejlett. A kontinensbajnokság kimondva az áprilisi olimpiai pótselejtezős torna főpróbájának számított. Miután a kerethez érdemben nem kellett hozzányúlni, mindenek előtt arra volt szükség, hogy önbizalmat szerezzünk, míg ezzel éppen fordított arányban vegyük el riválisainkét. Bizonyítsuk be: senki nem számíthat ellenünk sima győzelemre, még akkor sem, ha a papírforma éppen ezt diktálja, nekünk viszont bárki ellen van esélyünk, akár a meglepetésre is.

Az oroszok elleni újvidéki belépőnk nem sikerült rosszul (31–31), a folytatás viszont még fényesebb lett. Előbb a spanyolokkal is ikszelni tudtunk (24–24), majd a címvédő, legfőbb favoritnak számító franciákat szomorítottuk (26–23), így nem kis meglepetést keltve három pontot vihettünk magunkkal a középdöntőbe.

Óriásit küzdött a magyar csapat, Fazekas Nándor mellé felnőtt Mikler Roland, tovább minden meccsen volt a mezőnyben olyan játékosunk, aki góljaival lendületet adott, Császár Gábor pedig a legjobb volt az egyenlők között: végig húzóembernek bizonyult. Keretünk azonban a középdöntőre már rövidnek bizonyult. Kellett volna a frissítés, de ezt csak részben tudtuk megoldani, hiszen fáradt kulcsembereink már kevesebb terhet bírtak el. Helyetteseik ugyan tehermentesíteni tudták őket percekre, arra viszont nem volt esély, hogy feladataikat akár 15-20 percekre is megoldják, különösen támadásban. Az Izland (21–27), de különösen a Szlovénia elleni vereség (30–32) során így is azt érezhettük, hogy több volt a meccsben, mint amit kaptunk, ám végül nem játszhattunk helyosztót. De legalább a búcsú szépre sikerült: újabb iksz (24–24) egy meghatározó alakulat, jelesül a picit már az elődöntőre hangoló Horvátországgal szemben. A svédországi olimpiai pótselejtezőre nyugodtan, és bizakodva engedhettük el Mocsai Lajos válogatottját. Függetlenül attól, hogy az Eb hat meccséből csupán egyet nyert meg, és végül a nyolcadik helyen végzett.

Az olimpiai pótselejtezőn teljesítettük a célt, kijutottunk a londoni játékokra, úgy, hogy az Eb-n 12. helyen végző svédekkel már tét nélküli záró találkozót játszhattunk – és veszítettünk el 12–11-es félidei vezetés után 26–23-ra –, miután a reménykedő Macedóniát (28–26), majd Brazíliát (29–27) is legyűrtük (miként megtették ezt a házigazdák is).

A júniusi vb-pótselejtezőn már Nagy László is Mocsai Lajos rendelkezésre állt. A Barcelonát 2012 nyarán elhagyó, és Veszprémbe igazoló világválogatott jobbátlövő hároméves kihagyás után tért vissza a nemzeti csapatba. Szakmailag mindenképpen indokolt volt a beválogatása, mindössze emberileg vont maga után kérdőjeleket. A szövetségi kapitány, valamint a keret tagjai azonban kiálltak a válogatottságot rendre lemondó, a meghívásokat visszautasító társ mellett, így minden akadály elhárult reaktiválás elől. Ő pedig olyan teljesítménnyel tért vissza, mintha önkéntes száműzetésével ki sem hagyott volna három évet.

Az Eb-n betliző – győzelem Szlovénia ellen, vereség Izlandtól és Horvátországtól –, a csoportkör után kieső norvégokat sikerült kiejtenünk. A hatgólos hazai előny (27–21) összesítésben elégnek bizonyult a néggyel elveszített (31–27) idegenbeli visszavágót követően, így csapatunk kijutott a világbajnokságra is.

A sűrű tavasz után még sűrűbb időszak várt az együttesre Londonban: tizenöt nap alatt nyolc olimpiai mérkőzésen kellett pályára lépni. Persze, ez feltételezte azt, hogy a csoportkört, majd a negyeddöntőt sikerrel letudtuk korábban. A szakvezetés a korábbi tanulságokat leszűrve, a keret összetételét figyelembe véve súlyozott szereplést irányzott elő. Magyarán ez azt jelentette, hogy a számunkra verhető ellenfelekre koncentráltunk rá erőteljesen, míg az esélyesebbek ellen csak addig meccseltünk, ameddig bírtuk szuflával. Ám amint elment a hajó, máris a következő meccsre összpontosítottunk.

Az Eb-győztes dánokat sikerült megszorongatni, és majdnem meg is lepni a premieren, kétgólos vereségünk (27–25) dicséretre és figyelemre méltó volt. Dél-Korea legyőzésével (22–19) máris óriási lépést tettünk a nyolc közé jutásért, így a számunkra idő előtt „véget érő” horvátok és spanyolok elleni vesztes meccs alkalmával (26–19, illetve 33–22) máris a szerbekkel szembeni ki-ki rangadóra készülhettünk.

A kvázi nyolcaddöntőnek beillő mérkőzést óriási csatában hoztuk (26–23), de a világ összes jelzője is kevés az Izland elleni negyeddöntőre. A kemény védekezésével évek óta mumusnak számító olimpiai ezüstérmest kétszeri túlórát követően múltuk felül (34–33), amelyet követően ismét előállt a rövid keret effektus. A jó formába kerülő, az Eb-győztes dánokat kiejtő svédeket – velük találkozhattunk az olimpiai pótselejtezőn, és akik amúgy júniusban ugyanúgy elbukták a vb-pótselejtezőt, mint négy évvel korábban a Pekingben döntős Izland – hiába tartottuk verhetőnek, az irányítás nem a mi kezünkben volt. Úgy kaptunk ki tőlük eggyel az elődöntőben (27–26), hogy a végjátékban két szélsőnk is ziccer értékű lövést hibázott. Jöhetett a horvátok elleni bronzmeccs, velük így már harmadszor találkozhattunk az esztendőben, és harmadjára sem sikerült legyőznünk őket. Speciel a harmadik helyre már esélyünk sem volt, a találkozó gyorsan eldőlt, a végére tükörsima lett (33–26).

A KERETET ÉS A TAKTIKÁT NEMCSAK A KOR, HANEM AZ ÉLET IS ÁTÍRTA

A válogatott azonban összeállt, három poszton (a kapuban Fazekas Nándor, irányítóban Császár Gábor, míg jobbátlövőben Nagy László) világklasszis szintet képviselt, kiváló csapatmunkánk stabil védekezésünkre épült, ami kellően hatékony támadójátékkal is párosult, amíg erőnk kitartott. A fiatalítás csak Fazekas esetében jelenthetett – és jelent is, hiszen a 36 éves kapus ideiglenesen nem áll rendelkezésre, családjára és klubjára összpontosít – megoldásra váró feladatot, a keret adott volt. Egy darabig...

Mostanra ugyanis biztossá vált, hogy a generációváltástól függetlenül csapatunkat új alapokra kell helyezni. A Fazekas mellett szerephez jutó Mikler Roland bizonyította, hogy már meghatározó teljesítményre képes, és idővel elődje nyomába érhet. A válogatottbeli ranglétrán most klubtársa, Tatai Péter léphet előre – az újvidéki Eb-n csak a bő keret tagja lehetett, nevezésére már nem került sor, az edzéseken többnyire védőként segítette a szakmai munkát –, hogy a Pick-Szeged után a válogatottban is hasonló hatékonysággal vívjon ki magának elismerést.

A kapusteljesítmény mindig meghatározója egy kézilabdacsapat eredményességének, ez Spanyolországban sem lesz másként. Tatai azonban nem teljesen új beszálló, és Miklerrel a szegedieknél egyébként is összeszokott párost alkot. Nem úgy a védelemmel, ami viszont két stabil belső védőnk kiesésével – a csapatkapitány Ilyés Ferenc sérült, míg Laluska Balázs azért mondta le a válogatottságot, mert nem érezte a szövetségi kapitány bizalmát, főként támadásban lehetett kevesebbet a pályán, mint szeretett volna – alapjaiban kell átalakítani.

Nagy László nyári visszaszerzése részben már megoldotta ezt, miként a korábban ütemeket késő, rendre két perceket kapó Schuch Timuzsin is kiváló, megbízható védővé érett. Mellettük Zubai Szabolcs az, aki a támadásoknál beállóként nem kér, de védőként középen nem is ad kegyelmet, keménységével rendre rendet teremt a káoszban. Melléjük szállhat be a rutinos Mocsai Tamás, ám neki az erejét raboljuk el a védekezéssel a góllövéstől. Miként a fiatalok közül Putics Barnának, vagy éppen Ancsin Gábornak, igaz, utóbbiak is inkább támadásban lehetnek segítségre, miként Krivokapics Milorad, illetve a tavaly egyik nagy tornán sem szereplő Nagy Kornél.

Iváncsik Tamás és Gulyás Péter távolmaradásával Harsányi Gergely személyében egyetlen jobbszélsőnk maradt. Iváncsik Tamás az Eb-n sérült meg, és hiába épült fel az olimpiára, a szövetségi kapitány úgy döntött, inkább egy százszázalékos állapotban lévő, a tavaszt végigjátszó játékost nevez az erőltetett londoni menetre, ami sértetté tette; míg Gulyás nyíltan ki nem mondva, fel nem vállalva, Laluskához hasonló bizalomhiány miatt nem kerettag, bár az ősz messze nem róla szólt Veszprémben. Harsányi Gergely azonban korábban is megoldott már hasonló feladatot, némi besegítéssel. A keretben lévő két balszélsőnk, Iváncsik Gergely és cseréje, Vadkerti Attila új, nyitott védekezésünkben is fontos szerephez juthat: vélhetően első számú zavarókká avanzsálnak.

A világbajnokság – különösen annak első, csoportkörös része – a csapatépítés jegyében telhet, erre utaló célzást is tett már Mocsai Lajos. A keretbe végül bekerülők között nem sok és kevés, hanem egyenlő arányban osztódhatnak el a feladatok úgy támadásban, mint védekezésben. Például a nyár óta légióskodó Lékai Máté is megmutathatja: nemcsak megvillanni képes, hanem terhet is elbír. Egyiptom és Algéria ellen így izgalmas, nyílt csatára van kilátás, Ausztráliát viszont bármilyen összeállításban simán le kell győznünk. A horvátok és a spanyolok ellen – ismét – belekóstolhatunk az elit szintjébe, és elhelyezhetjük magunkat a sportági erőtérképre, ahol tavaly állandóra rendezkedtünk be.