Pérez: Elfáradtam. Jobban, mint gondoltam volna

„Nehéz erről beszélni, hiszen mégiscsak tizenhat év közös munka, sikerekben gazdag több mint másfél évtized ért véget – mondta a veszprémi klub hivatalos honlapjának Pérez Carlos. – Csütörtök délután felülök a repülőre, és Katarba utazok, ahol szombaton új csapatomban, az el-Samalban már pályára is lépek.”

„Egyáltalán nem! – adott határozott választ Pérez arra a kérdésre, hogy így tervezte-e a folytatást. – Meg sem fordult a fejemben, hogy így megyek el Veszprémből. Annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy közeleg a végső búcsú ideje. Negyven év fölött az élsportolóknál ez természetes. Időnként azonban történnek váratlan események, amikor azonnal dönteni kell. Kevés idő marad a gondolkodásra. De ki kell mondani, hogy változtatok, megyek!”

Pérez elismerte, kezdetben rosszulesett neki, hogy a nyáron érkező edző, Carlos Ortega kevésbé számít a játékára, ezért neheztelt rá. „Az elején egy kicsit igen. Aztán átgondoltam ezt az egészet. Igyekeztem az ő érveit is megérteni, elfogadni. S utána normalizálódott a kapcsolatunk, mert rádöbbentem, hogy nem akarok felmentést, könnyítést az edzésmunkában. Carlos, elődjéhez Mocsai Lajoshoz hasonlóan azt mondta, hogy nyugodtan szóljak, ha fáradt vagyok, ha sok a munka, ha valami már nehezemre esik. S itt jutottam el odáig, hogy nekem már valóban megterhelő a folyamatos, naponta elvégzendő, nagy fizikai igénybevétel.”

„De ha nagyon őszinte akarok lenni, már a motiváció sem volt a régi. Talán úgy lehetne megfogalmazni legjobban az egészet, hogy elfáradtam. Jobban, mint gondoltam volna. S akkor jött a katari ajánlat. Végül az ottani világbajnokság kezdetéig aláírtam a szerződésemet. A családom is hamarosan utánam jön, addig Veszprémben maradnak.”

„Békében, barátságban váltunk el egymástól. És természetesen szeretném betartani az ígéretemet, hogy májusban visszatérek, és játszok egy búcsúmeccset, hogy megköszönhessem azt a sok szeretetet, amit a várostól, a szurkolóktól kaptam.”

Pérez arra a kérdésre, hogy amikor német és spanyol klubok ostromolták az aláírásáért jóval nagyobb jövedelemért, miért nem ment el, a következőt válaszolta: „Mert nem minden a pénz. Veszprém befogadott, csodálatos barátokat szereztem, Európában egyedülálló, fantasztikus szurkolótábora van a csapatnak, amely rengetegszer belehajszolt bennünket a győzelembe. Persze néha eljátszottam a távozás gondolatával, de komolyan sohasem került szóba, hogy elmenjek.”

„Nehéz erről beszélni, hiszen mégiscsak tizenhat év közös munka, sikerekben gazdag több mint másfél évtized ért véget – mondta a veszprémi klub hivatalos honlapjának Pérez Carlos. – Csütörtök délután felülök a repülőre, és Katarba utazok, ahol szombaton új csapatomban, az el-Samalban már pályára is lépek.”

„Egyáltalán nem! – adott határozott választ Pérez arra a kérdésre, hogy így tervezte-e a folytatást. – Meg sem fordult a fejemben, hogy így megyek el Veszprémből. Annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy közeleg a végső búcsú ideje. Negyven év fölött az élsportolóknál ez természetes. Időnként azonban történnek váratlan események, amikor azonnal dönteni kell. Kevés idő marad a gondolkodásra. De ki kell mondani, hogy változtatok, megyek!”

Pérez elismerte, kezdetben rosszulesett neki, hogy a nyáron érkező edző, Carlos Ortega kevésbé számít a játékára, ezért neheztelt rá. „Az elején egy kicsit igen. Aztán átgondoltam ezt az egészet. Igyekeztem az ő érveit is megérteni, elfogadni. S utána normalizálódott a kapcsolatunk, mert rádöbbentem, hogy nem akarok felmentést, könnyítést az edzésmunkában. Carlos, elődjéhez Mocsai Lajoshoz hasonlóan azt mondta, hogy nyugodtan szóljak, ha fáradt vagyok, ha sok a munka, ha valami már nehezemre esik. S itt jutottam el odáig, hogy nekem már valóban megterhelő a folyamatos, naponta elvégzendő, nagy fizikai igénybevétel.”

„De ha nagyon őszinte akarok lenni, már a motiváció sem volt a régi. Talán úgy lehetne megfogalmazni legjobban az egészet, hogy elfáradtam. Jobban, mint gondoltam volna. S akkor jött a katari ajánlat. Végül az ottani világbajnokság kezdetéig aláírtam a szerződésemet. A családom is hamarosan utánam jön, addig Veszprémben maradnak.”

„Békében, barátságban váltunk el egymástól. És természetesen szeretném betartani az ígéretemet, hogy májusban visszatérek, és játszok egy búcsúmeccset, hogy megköszönhessem azt a sok szeretetet, amit a várostól, a szurkolóktól kaptam.”

Pérez arra a kérdésre, hogy amikor német és spanyol klubok ostromolták az aláírásáért jóval nagyobb jövedelemért, miért nem ment el, a következőt válaszolta: „Mert nem minden a pénz. Veszprém befogadott, csodálatos barátokat szereztem, Európában egyedülálló, fantasztikus szurkolótábora van a csapatnak, amely rengetegszer belehajszolt bennünket a győzelembe. Persze néha eljátszottam a távozás gondolatával, de komolyan sohasem került szóba, hogy elmenjek.”

PÉREZRŐL MONDTÁK

Mocsai Lajos szövetségi kapitány: „Köszönöm a sorsnak, hogy hosszú éveken át együtt dolgozhattam a válogatottban és Veszprémben a fantasztikusan tehetséges és szorgalmas Pérezzel, akit a barátomnak tudhatok, és akit bárkinek példaképnek ajánlhatok. Az utóbbi harminc évben nagyon sok világklasszis balátlövőt volt szerencsém edzeni, de ő valamennyi közül kiemelkedett. Emberi és sportolói tulajdonságaival vezéregyénisége és egyik leghíresebb egyénisége lett a magyar kézilabdának. Az idő elmúlik felettünk, a barátságunk azonban megmarad.”


Fazekas Nándor, a Veszprém kapusa: „A hűség, a becsület és a szorgalom a legfőbb erénye. Ugyanakkor megértem, hogy tizenhat év alatt elfáradt és a változástól megújulást is remél. Én már veszprémi játékos voltam, amikor a világklasszis Csárli hozzánk került, és ennyi év után nekem személy szerint külön is fáj, hogy elmegy a csapatból. A válogatott és klubcsapatunk utazásai során mindig szobatársak voltunk, remekül megértettük egymást, és büszkén mondhatom, hogy ma is a barátom. Tudom, az is marad! Az új környezet, a friss élmények biztosan átlendítik a nehézségeken, és néhány évig még alkotni fog a sportágban. Az életkedvét, az ambícióit sok fiatalabb sportoló megirigyelheti.”


Díaz Ivo, a Tatabánya irányítója: „Együtt érkeztünk Magyarországra és a barátságunk azóta is töretlen. Ezért remélem, hogy jó döntést hozott a katari szerződés aláírásakor, és ez új lehetőségeket nyit meg előtte, új korszak kezdődhet az ő és a családja életében. Sokat játszottunk együtt a válogatottban és Veszprémben is, de nem csupán emiatt érzem úgy, mintha a testvérem lenne. Fordulhat bárhogy az életünk, annyi minden köt össze bennünket, hogy biztosan megmarad a barátságunk.”