HABOS-MÁZAS HŐSKOR
| „Az ETO női kézilabdacsapata 1948-ban alakult meg: Sebők Tibor nevéhez fűződik a megszervezése, akit az intézői poszton később Burányi Ferenc váltott, a gárda első edzői pedig Dudás Lajos és Kellner Pál voltak. Az első hivatalos női bajnokságot 1951-ben rendezték. Talán kevesen tudják, hogy 1950-ben az utolsó »nem hivatalos« kispályás bajnokságban az ETO lett az aranyérmes.” (a külön nem jelölt idézetek forrása: győrietokc.hu) |
| 1957: Deák Szilvia, Diettrich Ilona, Hunyadi Mária, Kalász Éva, Kovács Gizella, Kulcsár Margit, Lajos Istvánné, Matulay Magdolna, Novák Magda, Rodler Rozália, Steigler Jolán, Szalay Ilona |
| 1959: Boudni Ilona, Hunyadi Mária, Jóna Magda, Kovács Gizella, Lengyel Pálné, Lajos Istvánné, Matulay Magdolna, Müller Mária, Novák Magda, Steigler Jolán, Szalay Ilona |
Bizony, az ETO remek alapokkal kezdhette meg a kispályás bajnokságok sorát, ám hogy ilyen hamar felér a csúcsra, arra talán még a csapat tagjai sem számítottak.
A klub első kispályás bajnoki címét – a Csepeli Vasas, a VM Fűszért, a Debreceni Petőfi és a Debreceni Törekvés után ötödik klubként – már 1957-ben megünnepelhette, pedig korábban az országos döntőig is csupán egyszer, 1953-ban jutottak el a győriek (akkor utolsóként, a 6. helyen végeztek).
Miután Kellner Pál a forradalom után Svédországba távozott, a csapat irányítását a Révai Miklós Gimnázium fiatal testnevelője, Stéger László vette át, akivel előbb bekerült az országos bajnokságba a csapat, majd a közepes tavasz után ősszel elképesztő menetelésbe kezdett. (Ekkor még ősz-tavaszi rendszerben zajlottak a bajnokságok.) A Győri Vasas ETO néven futó csapat az utolsó előtti fordulóban a Testnevelési Főiskola együttesét fogadta. Íme egy kis hangulatjelentés győri szemszögből:
| „Ekkor már kézzelfogható közelségben volt a bajnoki cím, és a győri lányok csordultig telt lelátók előtt, elképesztő izgalmak közepette végül 5:4-re nyertek a kor talán legfélelmetesebb hírű és atmoszférájú helyszínén, a vörös salakos, villanyfényes mérkőzések megrendezésére is alkalmas börtön melletti pályán. A záró fordulóban az ETO Budapesten legyőzte a Goldbergert, és így megszerezte története első bajnoki aranyát, egy ponttal megelőzve a TF-et, kettővel pedig a Csepeli Vasast.” |
Az ETO bajnoki címének jogosságához a 6. helyről indított kitűnő ősz után nem férhetett kétség: a győriek nemcsak a legtöbb győzelmet aratták a bajnokságban (22 meccsen 14–2–6-os mérleg), de messze a legtöbb gólt is szerezték (146).
A következő idényben aztán visszaesett a győriek teljesítménye, így a 14 csapatos mezőnynek csak a második felében végeztek. 1959 viszont újabb aranyat hozott: a győriek nagy ellenlábasa a Goldberger volt, ám a kiemelkedő támadójáték (a kisalföldiek 225 dobott góllal végeztek az élen, legfőbb üldözőjük csupán 139-ig jutott) ismét első helyet eredményezett – a győriek két ponttal megelőzték óbudai riválisukat. A sikerben kiemelkedő szerepe volt a 102 góljával gólkirálynői címet szerzett Jóna Magdolnának: a később világbajnoki aranyig jutó átlövő Novák Magdával a korszak egyik „legütősebb” támadószekcióját alkotta.
Újabb hangulatjelentés, ezúttal a korabeli Népsportból a Spartacus elleni, utolsó bajnoki meccs után:
100 gól – 5 torta... |
A CSÚCSRÓL A CSÚSZDÁRA
Egy évvel később a Goldbergert ismét megelőzte az ETO, ám nem volt reális esélye az aranyéremre, amelyet a Budapesti Spartacus játékosainak nyakába akasztottak. Ebben az évben kezdődött a Szpari bő fél évtizeden át tartó egyeduralma, ami annak is volt köszönhető, hogy Jóna az ezüsttel végződő szezon végén átigazolt a fővárosiakhoz.Míg a Spartacus aranyéveit élte, és a ’60-as évek második felére a Ferencváros is nagycsapattá nőtte ki magát, addig az ETO-nál lassú, állandó hanyatlás vette kezdetét, sőt még a városon belül is elveszítette vezető szerepét a Textilessel szemben (1961-től 1966-ig sorra a bajnoki helyezések: 4., 7., 10., 9., 11., 13.). Az 1966-os kiesés után hiába jutott vissza azonnal a csapat, az újabb élvonalbeli időszak – akárcsak az 1972-es másodosztályú ezüst után – kérészéletűnek bizonyult: a csapat megrekedt az NB I/B-ben. 1973 különösen szomorú év volt a „folyók városában” kézilabda szemszögből, hiszen a Textiles az ETO-val együtt zuhant ki az élvonalból, s ezt követően fél évtizeden át nem volt győri formáció a legjobbak között. A lejtőn nem volt megállás: 1977-ben a másodosztályból is kiesett a Vasas ETO, két évvel később pedig onnan is tovább süllyedt.
| „Az utolsó évben Takács Miklós edző sokszor általános iskolás lányokat volt kénytelen a csapatba állítani. 1975 és 1979 között negyven, az első csapathoz tartozó kézilabdázó távozott az ETO-tól, köztük ifjúsági válogatottak egész sora (Csehi, Hédli, Nyári, Sulyok, Fehéregyházi, Orbán), akik aztán új csapataikban meghatározó NB I-es játékosokká erősödtek.” |
Az NB II-es búcsú után megszűnt a szakosztály, felnőttszinten a Győri Textiles, az utánpótlásban pedig a Győri Richards vitte tovább a kisalföldi hagyományokat. Hogy győri tehetségekben továbbra sem volt hiány, azt azonban bizonyítja a Richards szereplése: a csapat – amelyben ekkor olyan játékosok bontogatták szárnyaikat, mint a későbbi válogatott Csapó Erika és Szabó Hedvig – 1985-re feljutott az NB I-be (épp „váltotta” a Textilest), majd állandósítani tudta helyét a legjobbak között.
A POSZTÓTÓL AZ EZÜSTIG
1989-ben a Finomposztógyár kihátrált a csapat mögül, amely azonban így is – immáron Győri Sportközpont SE-ként – őrizte élvonalbeli tagságát. Néhány évvel később pedig újabb névváltozás következett:
| „Időközben komoly változások történtek a Rába ETO háza táján is, a korábbi ügyvezető elnököt, Szániel Jánost Kovács Jenő váltotta. Kovács az első pillanattól nyíltan hangoztatta, hogy a labdarúgáson kívül nem tart igényt a többi szakosztályra. Emiatt 1992 őszén a Rába ETO férfi kézilabdacsapata beleolvadt a Győri Sportközpont SE-be, majd novemberben a Győri Sportközpont SE-ből megalakult a Győri ETO Kézilabda Club, amelynek »gazdája« Győr város önkormányzata volt. Az 1979-ben megszűnt női szakosztály pedig »hazatért«, újra ETO néven szerepelt a sportág élvonalában.” |
1993 tehát több szempontból is fordulópont volt a szakosztály életében: egyrészt az 1992–1993-as szezont (1988–1989-től ősz–tavaszi ütemben rendezték a bajnokságot) már ETO-ként fejezte be a csapat, másrészt a nyáron szponzor is „állt a házhoz”, így a következő négy esztendőben Győri Keksz ETO-ként futottak a zöld-fehérek. A mind erősebb győri mag (Hoffman Beáta, Horváth Marianna, Nagy Anikó) mellé érkezett Debrecenből Mátéfi Eszter és Szántó Anna (Mátéfi 1994-ben gólkirálynő is lett a zöld-fehéreknél), az ezt követő két bajnoki 5. hely pedig már azt jelezte, hogy a csapat közelít az élmezőnyhöz.
Az 1995-ös 5. hely után a zöld-fehérek először indulhattak a nemzetközi kupaporondon, ám a City-kupában csupán egy párharcot tudtak megnyerni. Ekkor már Róth Kálmán irányította a győrieket, ám a 4. pozíció ellenére távoznia kellett az 1995–1996-os szezon végén. Az áttörést a Graboplast és az 1997–1998-as évad hozta meg: Vura József dirigálása mellett 38 év után újra dobogóra került az ETO – csupán a bombaerős Dunaferr előzte meg Rába-partiakat!
Nemzeti Sport; 1997 május: szemelvény a Győri ETO KC utolsó bajnokijának tudósításáról |
Gyakorlatilag ezzel vette kezdetét az „ETO-sikersztori”, amelynek részeként 2013-ban már sorozatban 16. alkalommal végzett a dobogón a győri csapat (és sorozatban hatodik bajnoki címét is begyűjtötte). Ugyan az első hely sem a magyar, sem a nemzetközi mezőnyben nem jött össze sokáig – egészen pontosan a 2005-ös bajnoki címig – és a 2000-es évek elejére a csapatra a riválisok szurkolói rá is akasztották az „örök második” jelzőt, ettől a ponttól kezdve a zöld-fehéreket nem lehetett figyelmen kívül hagyni az „aranyos” esélylatolgatásnál.
Miközben az NB I-ben a második és a harmadik hely között ingázott a csapat, Európában is egyre jobban megismerték a nevét. Az első nagy menetelés az 1998–1999-es idényre tehető, amikor a belga Juventus Melveren, a spanyol Elda Prestigio és a lengyel GKS Piotrkowia testén át döntőbe jutott az EHF-kupában a csapat. A fináléban az első meccs háromgólos hazai győzelme után a Viborg annak ellenére megállította a zöld-fehéreket, hogy Kulcsár Anita káprázatosan játszott: a két találkozón (24–21, 21–28) összesen 22-szer talált be a dánok ellen, ám társain rendre kifogott Heidi Tjugum kapus, avagy ahogy a Nemzeti Sport fogalmazott tudósításának címében – A végén: viborgi vigyor.
Nemzeti Sport; 1999 május: szemelvény a Győri ETO KC–Viborg meccs EHF-kupa-döntő tudósításából: |
A 2000-es esztendők első felében egyébként az EHF-kupa vált a győriek kedvenc terepévé: a csapat a 2000–2001-es idényben ugyan kipróbálhatta magát a Bajnokok Ligájában (4. hely a csoportkörben), ám a harmadik számú sorozatban 2002-ben, 2004-ben, majd 2005-ben is ezüstig jutott. A legjobban minden bizonnyal az utolsó elvesztése fájhatott a győrieknek, hiszen akkor esélyesként, hatgólos előnyről várhatták a visszavágót egy másik magyar csapat, a Szabó Edina irányította Cornexi ellen – a rivális azonban fantasztikus akaraterőről tanúságot téve ledolgozta hátrányát.
A korábbi két fináléban – bármennyire is képviselt már jelentős erőt az ETO – a bombaerős dán csapatokkal szemben nagy bravúr kellett volna az arany megszerzéséhez: 2002-ben az Ikast, 2004-ben a Viborg aratott magabiztos győzelmet az ekkor már Görbicz Anita főszereplésével menetelő győriek felett. A „győrieknek sosem sikerül” sztereotípiáját ráadásul erősítette, hogy az ETO 2000-ben, 2002-ben, majd 2004-ben is elbukta a Magyar Kupa döntőjét – mindannyiszor a Dunaferr-rel szemben, a középső alkalommal emlékezetes módon csak hétméteres dobások után.
EZÜSTBŐL AZ ARANYBA
2003 elején Vura József helyére ismételten érkezett Róth Kálmán a kispadra, és ugyan abban az évben a többek között Pálinger Katalin, Ferling Bernadett, Pigniczki Krisztina nevével fémjelzett Dunaferr, illetve a Siti Eszter, Farkas Ágnes húzta Ferencváros erősebbnek bizonyult, a következő idényben a Fradit már sikerült megelőzni. 2004–2005-ben pedig beköszöntött az aranykorszak: az ETO – amelynek bombaerős kezdősora a fontos meccseken már így nézett ki: Sirina/Herr O. – Vérten, Gogirla, Djokics, Görbicz, Bradeanu, Kovacsicz (akkor még Kovacicová néven) – nemcsak a bajnokságban, hanem a kupában is a csúcsra ért! Mindkét sorozatban a Dunaferr volt a legnagyobb rivális, és a csúcsra jutáshoz mindkettő esetében az utolsó meccsen kellett a nagy ellenlábast legyőzni: a győri kupafináléban az ETO végig vezetve, kiemelkedő teljesítménnyel, az izgalmas végjátékban viszont kissé kiengedve szerezte meg első MK-diadalát (26–24). A bajnokság utolsó mérkőzésén viszont erejét demonstrálva jelezte az ETO, új korszak kezdődött: a Róth-csapat a zsúfolt Magvassy-csarnokban 25–15-re nyert, és megszerezte története harmadik bajnoki címét!
Játékosok: Belső Anett, Bódi Bernadett, Bognár Barbara, Borbás Rita, Aurelia Bradeanu, Ana Djokics, Simona Gogirla, Görbicz Anita, Herr Orsolya, Sirina Irina, Juhász Gabriella, Kovacsicz Mónika, Mehlmann Ibolya, Mörtel Renáta, Petróczi Viktória, Szamoránsky Piroska, Temes Bernadett, Vérten Orsolya. Vezetőedző: Róth Kálmán. Edző: Horváth Marianna. Elnök: Vanyus Attila |
| Egy klub, egy zseni – Görbicz Anita… |
| …a kezdetekről: – Nem voltam tipikus kislány, minden csínyben benne voltam. Iskolakerülés, aláírás-hamisítás, ilyenek. De a családom mindig észhez térített. Meg Kálmán bá’ is folyton ott volt a közelemben, mindig tudott mindenről. Volt, hogy kérdőre vont, igaz-e, amit hallott? Mindegy volt, tagadok-e vagy bevallom, úgyis tudta, hogy igaz. És szinte az egész pályafutásomat Róth Kálmánnak köszönhetem, tőle kaptam az alapokat. Eleinte, amikor a nővérem miatt elkezdtem én is lejárni az edzésekre, nem nagyon tetszett ez a sportág a rengeteg ugrókötelezés miatt. Aztán kilenc-tíz évesen Kálmán átvitt a Balázs Bélába, ahol már profi csapatot csinált, profi körülmények között, rengeteg edzéssel, nem volt megállás, csak erőnléti, kondi, futások. Amit ő mond, az nekem szent. Még akkor is elfogadom, ha tudom, nincs igaza. Felnézek rá, tisztelem. |
| …a fogadtatásról: – Rengeteget jelentett, hogy amikor felkerültem az NB I-be, olyan játékosokkal készülhettem, mint Hoffmann Bea, Laczó Anita, Nagy Anikó, Pigniczki Krisztina, Kulcsár Anita, Pálinger Kati. Csipszar voltam, tele is volt a gatyám rendesen. Nagyon sokat köszönhetek nekik is, nagyon sokat segítettek ők is. (…) Mehlmann Ibivel kerültünk fel a felnőttcsapathoz, és emlékszem, nem mertünk a felnőttek öltözőjében öltözni, egyáltalán belépni közéjük, ekkora játékosok közé, hanem mindig az ifistákhoz mentünk. Vura József volt akkor az edző, és a folyosón összetalálkoztunk, köszöntünk, és mentünk balra az ifik felé, ő meg jobbra, a felnőttekhez. Kérdi, hát maguk meg hová mennek? Hát, öltözni. Miért, maguk hol öltöznek? Remegő kezekkel-lábakkal léptünk be, de nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket, és azt is megértették velünk, hogy ha már itt összecsináljuk magunkat, semmi sem lesz belőlünk. Nagy dolog volt velük edzeni. |
| …az első meccsről: – Arra emlékszem, hogy itthon játszottunk a Fradi ellen, és berakott Józsi a jobb kettőbe, hogy cselezzem ki Kökény Beát. Addig még nem játszottam annyi ember előtt. Mentem rá Kökényre, és mielőtt belekezdtem volna az indulócselbe, a két lábam egyszerűen összecsuklott. Kiesett a kezemből a labda, lerohanás, gól. És döntetlen körül lehetett az állás. Akkor nem védekeztem, lementem cseréhez, Józsi pedig szólt, hogy legközelebb úgy csináljam, mintha edzésen lennék. Mondtam: „Ne haragudjon, de volna itt háromezer ember, meg előttem a Kökény Bea!” Erre megkérdezte: „Miért, nem tudod megcsinálni?” És akkor bementem, és lőttem két gólt. És nagyon boldog voltam, de mégis furcsán éreztem magam, mert mégiscsak annak a Kökény Beának csináltam „rosszat”, akire annyira felnéztem. |
| Forrás: Magyar Narancs, 2006. május 23. |
Hazánkban azóta szinte állandó az ETO-uralom, hiszen a Magyar Kupában 2005 óta minden alkalommal a győriek nyakába akasztották az aranyat (az elsőt leszámítva a döntőben mindig legalább öt góllal diadalmaskodva!), míg az NB I-ben csak két szezon volt kivétel: 2007-ben a Ferencváros végletekig kiélezett finálé végén legyőzte Görbiczéket, és egy esztendőre megfosztotta címüktől a kisalföldieket, hogy aztán egy éve a Fradi ismét kihasználja a sérülésektől tizedelt és fásultságtól eltántorodott győriek megbicsaklását.
A hazai sikerek mellett 2005 óta természetesen nemzetközi téren is állandóan számolni kell az ETO-val – amihez jelentősen hozzájárult, hogy 2005 óta az Audi az együttes főszponzora –: az állandó Bajnokok Ligája-szereplés mellett (ami 2007 óta az előző szezon kivételével mindig legalább elődöntőt jelent) három nagyon fájdalmas kupadöntő jutott. A 2006-os KEK-sorozat végjátékában hiába harcolt ki elképesztő hajrával döntetlent a zöld-fehér csapat a Moracsa-csarnokban, a Buducsnoszt Podgorica – amelynek egyik legjobbja bizonyos Jovanka Radicsevics volt – Győrben nyerni tudott, könnyeket csalva a magyar szemekbe.
Erre a fináléra, akárcsak a 2009-es BL-döntőre, már a legfiatalabbak is emlékezhetnek, már csak a hasonló dramaturgia miatt is: a sérült Görbicz Anitát nélkülöző győriek kitűnő eredményt értek el a Viborg vendégeként, két góllal nyertek, ám Veszprémben bizonyos Katrine Lunde Haraldsenen alig lehetett kifogni, Konkoly Csaba együttese hiába jött vissza elképesztő hátrányból, végül az utolsó percben elbukott.2012-ben már Lunde kapus is az ETO-t erősítette, sőt a világ legjobbjának választott Heidi Löke is a győrieknél játszott, a Veszprémben megszerzett kétgólos előny mégsem volt elég az újfent túl keménynek bizonyuló Buducsnoszt Podgorica ellen. A Clara Woltering, Bojana Popovics, Katarina Bulatovics trió vezette montenegróiak a visszavágón minden lehetséges eszközt bevetettek a Karl Erik Böhn irányította győri csapat ellen, drámai hajrá végén ledolgozták a hátrányukat, és a korábbi győri, Ana Djokics találatának köszönhetően végül idegenben szerzett több góllal ők hódították el a trófeát – az ETO-nak a csúcs meghódítása ismét egy hajszálon múlt, de nem jött össze.
Hétből hét volt tehát az elveszített nemzetközi döntők mérlege győri szempontból, mígnem 2013-ban végre megtört a jég.
Pedig jó esély volt rá, hogy ezúttal a döntő sem jön össze Görbiczéknek, ám fantasztikus hajrával sikerült kiejteni a Valceát az elődöntő visszavágóján. A fináléban már nem kellett ennyit izgulni, a norvég Larvikot idegenben 24–21-re legyőzte az immár a spanyol Ambros Martín által irányított győri csapat. A veszprémi visszavágón ismét a Rába-partiak bizonyultak jobbnak (23–22), így kezdődhetett a fieszta.
Az ünneplésből a két délszláv légiós, Jovanka Radicsevics és Andrea Lekics is rendesen kivette a részét, idén azonban már ellenfélként találkozhatnak a győri játékosokkal, a Vardar Szkopje színeiben. Ha így lesz, erre remélhetőleg a döntőben kerül sor.
Anyagunk összeállításához a Nemzeti Sport és a Nemzeti Sport Online archív anyagai mellett felhasználtuk a www.gyorietokc.hu klubtörténeti összefoglalóját és Papp Győző: Aranylányok című, 2005-ben megjelent könyvét. Cikkünk eredetileg 2012-ben íródott, 2013-ban és 2014-ben frissítettük.
| A klub színe: zöld-fehér |
| Magyar bajnok: 10-szer (1957, 1959, 2005, 2006, 2008–2013) |
| Magyar Kupa-győztes: 10-szer (2005–2014) |
| BL-győzelem: 2013 (Larvik–ETO 21–24, 22–23). BL-döntő: 2009 (Viborg–ETO 24–26, 26–23), 2012 (ETO–Podgorica 29–27, 25–27), |
| KEK-döntő: 2006 (Podgorica–ETO 25–25, 26–23) |
| EHF-kupa-döntő: 1999 (ETO–Viborg 24–21, 21–28), 2002 (ETO–Ikast 30–25, 23–36), 2004 (ETO–Viborg 27–27, 21–37), 2005 (ETO–Cornexi 27–21, 19–28) |
Böde Dániel felrobbantotta az internetet
Kovács István ismét rangadót vezet a BL-ben
Dancing with the Stars: nyilvános helyen látták csókolózni a műsor két sztárját
Üvegvisszaváltás: újabb szigorítás, most az Auchan keményített
Szörnyű csalódás: ezt üzenné a síron túlról Diana Harry hercegnek
Orbán Viktor elárulta, honnan lesz pénz a MÁV-ra és figyelmeztetett: nem javasolja, hogy Lázár Jánossal kötözködjenek
Döntetlent játszott a fehéroroszokkal a magyar futsalválogatott
Noszály Sándor: új hír az állapotáról
Kisorsolták a szombaton rajtoló Grand Slam of Darts csoportjait
Három ötven feletti nehézsúlyú legenda is szorítóba lép az év végén
Baloghék kikaptak az eddigi sereghajtótól; egy perc alatt két piros lap a Lazio győztes meccsén
