Kézi: Minden adott a végső sikerhez Veszprémben - Zeitz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.02. 23:14
A következő szezontól az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatát erősítő Christian Zeitz első benyomásairól beszélt a klub hivatalos honlapjának. Elmondta, szerinte minden adott a BL-győzelemhez új együttesénél.

„Más itt, mint Kielben. Meleg van, sokat süt a nap, nagyon szép az idő. Nem olyan esős és szeles, mint Észak-Németországban. A város és a Balaton is nagyon szép. Tehát az első benyomásaim nagyon jók, úgy gondolom ez egy remek kezdete az itt töltött időszakomnak" – kezdte az mkb-mvmveszprem.eu-nak adott interjúját Zeitz, aki elmondta, rendkívül nehéz volt számára a Veszprém elleni BL-elődöntő, mert leendő csapattársai ellen kellett pályára lépnie, valamint mert meg akarta mutatni, mire képes.mkb-mvmveszprem.eu-nak adott interjúját Zeitz, aki elmondta, rendkívül nehéz volt számára a Veszprém elleni BL-elődöntő, mert leendő csapattársai ellen kellett pályára lépnie, valamint mert meg akarta mutatni, mire képes.

„Úgy gondolom, minden adott a végső sikerhez. A Veszprém most szerepelt először a final fourban, ami a csapat nagy része számára újszerű lehetett. Úgy gondolom, hogy tanulni kell az ott elkövetett hibákból. Fontos hogy a szezonbeli folyamatos fejlődést követően a lehető legjobb formában, egységes csapatként érkezzünk meg a négyes döntőbe, ahol azért némi szerencsére is szükség lesz. Kiemelném még a végjátékokban való koncentráció jelentőségét, hiszen sokszor egy-két szituáció dönt a mérkőzések kimeneteléről" – tette hozzá új csapatával kapcsolatban a jobbátlövő.

Zeitz néhány hete már elkezdte az egyéni felkészülést, hogy a lehető legjobb formában érkezzen a közös tréningekre. A lehető legjobb teljesítményt szeretné nyújtani, hogy hozzásegítse a Veszprémet a végső győzelemhez a hazai és a nemzetközi fronton.

„Örülök, hogy most már nem a veszprémi szurkolók ellen kell játszanom. Fantasztikus szurkolótábor, amely megérdemli, hogy a lehető legtöbb trófeát ünnepelhesse a következő szezonban. Ezen sikerek elérése érdekében mindent meg fogok tenni."

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Férfi kézi NB I: Molnár Robin benn maradna a NEKA-val, mielőtt Veszprémbe költözik

Kézilabda
2024.12.03. 14:05

A Szeged edzője szerint bárhogy végződhetett volna a Veszprém elleni meccs

Kézilabda
2024.11.16. 21:34

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Jön az idény első Szeged–Veszprém rangadója

Kézilabda
2024.11.16. 09:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56
Ezek is érdekelhetik