Női kézi: másfél év után újra pályán a Larvik legendája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.19. 20:34
Másfél év kihagyás után a hétvégén újra bajnoki mérkőzést játszott a norvég női kézilabda egyik legendája, a Larvikot erősítő Tonje Larsen.

A január végén a 40. születésnapját ünneplő olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég játékos ezt megelőzően 2013 májusában lépett pályára, időközben egy kislány édesanyja lett, és kissé a norvég sajtót is meglepte, hogy vasárnap újra bajnokit játszott.

A 264-szeres norvég válogatott Larsen kilenc percet töltött a pályán védekezésben, csapata, a 13 forduló után százszázalékosan éllovas Larvik 31–20-ra győzött a Halden ellen.

„Egy kicsivel intenzívebb edzésprogram után Tonje védekezésben hasznunkra lehet a Bajnokok Ligájában. Felbecsülhetetlen értékű a tapasztalata, és nem mellékes, hogy a nemzetközi porondon hatalmas tekintélynek örvend" – jellemezte rutinos játékosát Ole Gustav Gjekstad vezetőedző, akinek tanítványai a Győri Audi ETO ellen kezdik a tavaszi BL-szereplést.

A BL-középdöntőt százszázalékos hozott mérleggel (négy meccs, négy győzelem) váró két csapat február elsején Győrben, február 28-án Larvikban vív meg egymással.

Legfrissebb hírek

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
2025.03.02. 17:49

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08

Dione Housheer: Jó lenne, ha a döntőben revansot vehetnénk a Ferencvároson

Kézilabda
2025.03.01. 17:33

Nem volt kérdés Tatabányán: elsőként a Győr jutott be a női kézilabda MK döntőjébe

Kézilabda
2025.03.01. 16:30

Fodor Csenge a válogatottról: Nehéz volt meghozni ezt a döntést

Kézilabda
2025.02.26. 23:04
Ezek is érdekelhetik