Férfi kézi: a szlovén irányító Szegeden folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.18. 11:12
null
Stas Skube (labdával) a 2015-ös EHF-kupa bronzmérkőzése előtt (Fotó: AFP)
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata kettő plusz egy éves szerződést kötött a szlovén válogatott irányító Stas Skubéval – adta hírül péntek délelőtt a Tisza-parti klub honlapja.


Tavaly októberben írtunk róla, hogy a szlovén Velenjéből a Mol-Pick Szegedbe igazolhat az irányító Stas Skube és a jobbszélső Mario Sostaric. Utóbbi szerződtetését február végén bejelentette a Szeged, most pedig Skube átigazolása is hivatalossá vált.

„A kézilabdának él, igazi profi, remek mentalitású, és mellé még kiváló játékos is. Röviden így jellemezhetnénk Stas Skubét, akivel kettő plusz egy éves szerződést kötöttünk, a szlovén irányító 2016 nyarától erősít majd bennünket. Nem ismeretlen a szegedi közönség számára, hiszen sokan láthatták őt a nyári magyarkanizsai tornán a Velenje együttesében, ahol a csapata meghatározó egyénisége volt” – nyilatkozta Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnöke a klub honlapjának.

Stas Skube 1989. november 15-én született Novo Mestóban. Az RK Trimo Trebnje volt az első felnőttcsapata, majd az RK Velenjébe igazolt. A 2013–2014-es idényben mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, ekkor 72 gólt szerzett. A következő idényben az EHF-kupában 81-szer volt eredményes, ezzel a sorozat gólkirálya lett, csapata a negyedik helyen végzett. A 176 centiméter magas játékos két gyermek édesapja, a kisfiú, Enej 20 hónapos, a kislány, Sara 3 hónapos.

 

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Kézilabda: Bajnokok Ligája-győztes edző szerződött a Pick Akadémiához

Kézilabda
2025.01.10. 12:36

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Jön az idény első Szeged–Veszprém rangadója

Kézilabda
2024.11.16. 09:49

Cserbenhagyásos gázolás után a kórházban lábadozik a szegedi kézilabdázás legendája

Kézilabda
2024.11.14. 11:55

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

A skandináv csendes vezetés jól mutatkozott be Szegeden

Kézilabda
2024.11.05. 10:15
Ezek is érdekelhetik