Kézilabda: Ilyés Annamária hét vereség után lemondott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 08:02
null
Ilyés Annamária hét vereség után mondott le (Fotó: Nsu-handball.de)
Szűk két hónap után távozott posztjáról Ilyés Annamária, a német Neckarsulmer SU női kézilabdacsapatának magyar edzője.

 

 

Az egykoron Kiskunhalason, Vácon és a Ferencvárosban is megforduló játékos 2008 és 2013 között szerepelt a Bundesligában (Blomberg-Lippe, Metzingen, Bietigheim), majd úgy döntött, az edzői pályára koncentrál.

Ahogy a közelmúltban, a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban elmondta, Neckarsulmban mindössze fél év munka után megtalálták a legmagasabb szintű kihívások. „Hét hónap után felhívtak a felnőttekhez, miközben a második csapatot is edzem még. Viharos volt a váltás, de azért dolgoztam az elmúlt években ennyit, hogy jöjjön egy ilyen lehetőség. Gyorsan érkezett, ám nagyon pozitív vagyok” – nyilatkozta a februári kinevezéséről.

A sikerek azonban elmaradtak, irányításával a csapat sorozatban hét mérkőzést is elveszített, a legutóbbi kettőt a közvetlen riválisokkal szemben. Március 17-én, hazai pályán kapott ki 29–25-re a 11. helyezett TV Nellingentől, múlt szombaton pedig a 12. helyen álló Bensheim Auerbach verte meg 29–19-re.

„Nem sikerült megvalósítanom a céljaimat, de világos volt számomra, hogy a feladat nem könnyű. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik támogattak, a csapatnak a legjobbakat, mindenekelőtt nagy sikereket kívánok” mondta Ilyés, aki a mérkőzést követően lemondott.

A Neckarsulmer SU az utolsó előtti, 13. helyről várja a szezon utolsó hét mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50

Kézi: első kozármislenyiként lett juniorválogatott Bernhardt Panna

Utánpótlássport
2025.02.02. 08:57
Ezek is érdekelhetik