Carlos Pastor: Akadtak néhányan, akiket meg kellett tanítani győzni

– Most van oka az önfeledt ünneplésre, de előbb árulja el, hogyan dolgozta fel a négy éven át sorozatosan elveszített finálékat?
– Nehezen – vágta rá a spanyol Carlos Pastor, a férfibajnok Mol-Pick Szeged edzője, akinek aranyálma ötödik idénye végén vált valóra. – Aki a sportban él, tudja, a sikerélmények milyen fontosak, illetve a kudarcok miként hatnak az ember lelkére, teljesítményére. Igaz, hogy a vereségekből is lehet, sőt, kell is okulni, de az önmagadba vetett nagy hit kell ahhoz, hogy amikor sorozatban veszítesz – holott mindig ott voltál a győzelem kapujában – tovább tudd végezni a dolgod. Emellett a játékosaiddal is el kell hitetni, hogy van értelme folytatni, mert egyszer úgyis meghozza a gyümölcsét a szorgalom, a sok munka. A bukásokhoz nem lehet hozzászokni, és csak úgy lehet továbbmenni a magadnak kijelölt úton, ha éltet a siker reménye, és ha ezen az úton társaid is vannak.

ÉRTÉKES SEGÍTŐK

– Hogyan viselte el a külső nyomást, amely hatalmas volt?
– A bajnoki döntő előtt két nappal töltöttem be az ötvenedik évemet, és már huszonhárom éve edzőként keresem a kenyerem. Vagyis bőven volt időm megtanulni, miként kell kezelni bizonyos elvárásokat, követelményeket, óhajokat és álmokat. A környezetemben mindenki sikerre, aranyra, trófeákra vágyik, de csak néhányan akadnak, akik érdemben annyit segítenek, mint volt játékosom, jelenlegi másodedzőm, Marko Krivokapics, továbbá a stábom tagjai. Őket nagyon meg kell becsülni és magam mellett kell tartani.

– A bemutatkozásakor Szegeden bajnoki és kupaezüstöt szerzett, az EHF-kupát viszont megnyerték.
– Ez volt a második nemzetközi klubtrófeám. A Valladoliddal KEK-et nyertem, az is nagyon értékes. Büszke is vagyok mindkettőre, miként az első, az idei bajnoki aranyunkra is.

– Összehasonlíthatók ezek a válogatott élén elért sikereivel?
– Mindegyik óriási örömet szerzett, és mindegyik elérésében óriási támogatást, fontos hátországot jelentett a családom. A spanyol válogatott világbajnoki győzelme 2005-ben Tunéziában persze maga volt a csoda. Egy évvel később Svájcban az Európa-bajnoki finálét elveszítettük a franciákkal szemben, de kárpótolt az olimpiai bronzérem Pekingben. Ezeket a szép sikereket is fel kell tudni dolgozni.

TALPRA ÁLLT A CSAPAT

– Sokszor mondja, hogy „kell”. Ez erős akaratot, keménységet sugall. Szigorú a csapatával, játékosaival?
– Követelek, amikor arra van szükség, de érzékeny vagyok az emberi problémákra. Ezeket megértem, igyekszem segíteni, és ilyenkor persze engedékenyebb vagyok.

– Mi okozta a végül bajnoki aranyat nyerő Szeged őszi gondjait és mélyrepülését?
– Visszagondolva már könnyebb az okokról és a következményekről beszélni, de akkor nagyon nehéz helyzetbe sodródtunk. Amikor a problémák csak sokasodnak, nehéz hideg fejjel megtalálni a kiutat. Nekünk sikerült. Összetartott a csapat, bizalmáról biztosított a tulajdonosunk és a klub elnöksége, erre alapozva vágtunk neki a tavaszi Bajnokok Ligája- és bajnoki fordulóknak. Magunk mögött hagytuk az őszi vereségeket és kínos pontvesztéseket, csak előrenéztünk, át tudtuk hidalni a sérülések okozta gondokat.

– Ön pszichológus is?
– Akadtak néhányan a csapatban, akiket meg kellett tanítani győzni, el kellett hitetni velük, hogy fáradtan, a legforróbb meccsek hajrájában is tudnak jó döntéseket hozni. Elég, ha a bajnoki finálé visszavágójának végjátékára utalok. Tudták a fiatalabbak is, ami az idősebbeknél már rutin, hogy mikor kell a meccs iramát fokozni, mikor kell lassítani. A lényeg az volt, hogy a mi akaratunk érvényesült, szinte végig uraltuk a találkozót.

– Így is egy gólon múlott…
– Ennyi kellett az aranyhoz. Ne feledjük, a hazai mérkőzésen szerzett négygólos előnyt nagyon megbecsültük, majd engem is kellemesen meglepett, hogy a visszavágón már hattal, összesítésben tízzel vezettünk.

– Erre mondta Bodó Richárd, hogy ő már a szegedi meccs után érezte, aranyérmesek leszek. Ön mikor érezte ugyanezt?
– Csak a végső sípszónál, amikor ellenfelünk utolsó támadása gól nélkül zárult. Addig csakis a küzdelemre, a csapat frissen tartására figyeltem. Így volt ez márciusban is, amikor az alapszakaszban nyertünk Veszprémben.

– Ezt a sikert is felhasználta a felkészüléskor?
– Igen, bár játékosaim maguktól is tudták, érezték ennek az értékét.

– Két esztendeje azt ígérte, három éven belül bejuttatja a Szegedet a BL négyes döntőjébe, vagy MK-t nyer, vagy bajnoki aranyat szerez.
– A háromból egy volt a minimum, ezt a második idény végére elértük.

– Van plafon?
– Persze. A következő évadnak úgy vágunk neki, hogy a bajnoki elsőséget megőrizzük, s megpróbáljuk a kupát is elhódítani. A BL-ben minél előrébb kell jutnunk, de tartjuk magunkat a stratégiánkhoz, nem nézünk messzire, inkább lépésenként haladunk.

CSALÁDI BOLDOGSÁG

– Az aranyosztáskor kiengedett a nagy feszültség?
– Az egész évi. Arról nem is beszélve, hogy eljött a döntőre Valladolidból a feleségem, aki öt éve elviseli, hogy csak a nyári hónapokban lehetünk huzamosabban együtt. Két lányunk otthon szurkolt a Szeged sikeréért.

– Csomagol, indul haza szabadságra. Mikor látjuk legközelebb?
– A pihenés előtt még készülök a mesteredzői vizsgámra, és a következő szezont is előkészítem. Válogatott játékosaink még június közepén is játszanak a világbajnoki selejtezőn. Szegeden július második felében találkozunk legközelebb.