Kim Rasmussen: Ebben a szezonban sokat léptünk előre

– Tipikus szezonvégi, szenvedős meccs volt a szombati, amelyen csak a győzelem számított, mindegy, hogyan?
– Igen, de közben mégsem – válaszolta Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, akinek együttese szombaton 30–22-re legyőzte Fehéroroszországot a decemberi, franciaországi Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó körében, és ezzel a 7. selejtezőcsoportot megnyerve jutott ki a tornára. – Én legalábbis nagyon szerettem volna megtudni a csapatomról, hogy a két tavaszi, Hollandia elleni, igazán remekül sikerült mérkőzésünk mennyire volt kiszaladt eredmény, illetve ez a fiatal, épp átalakulóban lévő társaság mennyire képes stabilan jó teljesítményt nyújtani, olyan masszívan védekezni, mint a két márciusi találkozón. Ennyiből léteztek elvárások a győzelmen túl is.

– Ez esetben viszont ezek mérsékelten teljesültek.
– Az első félidőben valóban. Úgy negyedóra után viszont végrehajtottunk néhány apró változtatást, és ez hozott némi javulást, de azért küszködtünk a beálló elleni védekezéssel, a távoli lövésekkel, és az ezekkel szembeni kapusteljesítménnyel is.

– Vajon miért? A szezon végére elfáradt a csapat?
– Nyilván ez is benne van, de azért azt látni kell, hogy ez egy fiatal válogatott, amelynek lesznek hullámvölgyei. Nemigen valósítottuk meg, amit megbeszéltünk, de amikor kicsit agresszívabbá váltunk védekezésben, nem engedtük kibontakozni a fehéroroszokat, akkor egyből el is kezdtünk visszakapaszkodni, és a hamar összeszedett ötgólos hátrányból négyet már a félidőig ledolgoztunk.

– A szünet után pedig már sokkal bátrabban, koncentráltabban kézilabdázott a válogatott – mit mondott a lányoknak az öltözőben?
– Arról beszéltünk, hogy a hozzáállásukon kell változtatniuk. Nem mintha nem akartak volna nyerni, de érezhető volt, hogy egy kicsit belesüppedtünk abba, hogy sajnáljuk magunkat: jaj, jaj, sorra kapjuk a gólokat. kihagyjuk a ziccereinket, fáradtak is vagyunk, a bírókra is haragszunk egy-két ítélet miatt. De aztán az első sípszótól kezdve sikerült is levetkőzniük mindezt, utána pedig már csak azt kellett kivárni a magabiztos győzelemhez, hogy – amint az az ilyen ellenfelekkel szinte mindig történni szokott – a fehéroroszok elkészüljenek az erejükkel és elhagyja őket a kreativitásuk.

– Akkor ezért nem idegeskedett bő tíz perc után, 7–2-es hátrányban sem?
– Kicsit azért össze kellett kapnunk magunkat, gyorsítani a játékunkat, de a kispadon is mindenki érezte, hogy nem szabad pánikba esnünk, csak tennünk kell tovább a dolgunkat, és akkor meg tudjuk fordítani a meccset. Ezt például nagyon szeretem ebben a csapatban: hogy ha nem is megy épp a játék, ezek a fiatal, nem valami tapasztalt játékosok nem ijednek meg, hanem hajtanak, küzdenek tovább a következő gólért. És végül ki is harcolták a győzelmet, ha nehezen is – de az ilyen meccsek során lehet tanulni, fejlődni.

– Az például a fejlődés jele, hogy csapat jól reagált a kapitányi változtatásokra, cserékre, taktikai módosításokra, öltözői ledorongolásokra?
– Mondhatjuk, igen. Június elején már nem várhatunk meseszép kézilabdát, de amit kellett, azt elértük, és a második félidőben voltak kimondottan jó időszakaink, Háfra Noémi például nagyon elkapta a ritmust a végén, Kovacsics Anikó pedig kiválóan mozgatta a csapatot.

– Ő egyébként is kezd belenőni a karmester szerepébe.
– Most már ő ennek a csapatnak a kapitánya: egyrészt messze mögötte áll a legtöbb válogatott mérkőzés, másrészt a pályán is mindent megtesz, rengeteget segít a többieknek, valódi vezéregyéniség. Görbicz Anita tökéletes volt ezen a téren is, de Kovacsics is fantasztikus. Szerencsés vagyok, hogy ilyen csapatkapitányaim vannak, akik a hátukra tudják venni a csapatot.

- Amely ráadásul csoportelsőként jutott ki a decemberi Eb-re – fényes tehát a jövő?
- Arra azért még korai lenne fogadni, hogy érmesek leszünk Franciaországban, de megtaláltuk a saját játékunkat, én pedig találtam rengeteg olyan játékost, aki a vérét adná azért, hogy ebben a csapatban szerepelhessen. És ez a legfontosabb: hogy egy egészen bő keretnyi éhes, elszánt kézilabdázóból válogathatok, akik egyre jobban ismerik taktikát, és azt, hogy mit várok tőlük. Szóval jó irányba tartunk, ebben a szezonban sokat léptünk előre. A világbajnokságon nem volt szerencsénk, hiszen a nyolcaddöntőben a franciákba szaladtunk bele, és övék volt a világ legjobb csapata akkortájt, de összességében szépen haladunk előre az utunkon, és ami a legfontosabb, a lányok közben elszántan és nagyon keményen dolgoznak.

- Most mindenkinek jut egy jó hónapnyi szünet – mikor folytatják a munkát?
- A nyár második felében egy hetet készülünk majd együtt, de most nem hívtunk másik válogatottat, ahogyan tavaly a norvégokat. Magunkban leszünk, viszont jóval nagyobb létszámban, mert a sérülések szempontjából nagyon sebezhetők vagyunk, és ha kis túlzással havonta tíz új játékost kell behívnom, akkor nem baj, ha már ismerek mindenkit.