Két út – Ballai Attila jegyzete

Mivel a versenysportban az edzőt elsősorban az eredmények minősítik, különösebben nem meglepő, hogy a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub és Ljubomir Vranjes tréner útjai tegnap elváltak. A csapat négy év után tavasszal először maradt le a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről, 11 esztendőt követően elveszítette hazai elsőségét (és olykor az arcát) is, ősszel pedig három forduló alatt másodszor kapott ki a BL csoportkörében, legutóbb ráadásul saját csarnokában.

Ha nem történik semmi, az azt jelzi, a veszprémi vezérkar mindezt elfogadja természetes állapotként. De történt. Vranjes ettől még nem lett rosszabb szakember; a múlt már nem változik, így az sem, hogy Flensburgban hosszabb távon helyi értékű csodát tett, és ezt a 2014-es BL-diadal alkalmával egész Európára kiterjesztette. Mással is megesett már, hogy két csúcstámadás között belenézett a szakadékba. Például Brian Clough, minden idők egyik legnagyobb és legsikeresebb angol futballtrénere. 1972-ben a „falusi” Derby Countyval, 1978-ban az ugyancsak nevenincs Nottingham Foresttel nyerte meg az angol bajnokságot, az utóbbi gárdával kétszer a BEK-trófeát is elhódította, 1974-ben viszont mindössze 44 nap és rendkívüli közutálatot kiváltó kudarcsorozat után küldték el a kor sztárcsapatától, a Leeds Unitedtől.

A Veszprém és „Ljubo” között sem „működött a kémia”, ennek mutatkoztak is jelei, de túl fogják élni a szakítást, sőt, az remélhetőleg mindkettőjük üdvére válik majd. Még akkor is, ha az edző a minap úgy fogalmazott, ebben a szezonban végre az általa választottakkal, a saját csapatával dolgozhat; azaz tavaly más csapatával dolgozott, mostantól viszont más dolgozik az ő csapatával.

De ilyet is láttunk már eleget, nagyjából minden idényközi váltásnál. A magyar kézilabda számára nem is ez a húsba vágó téma, hanem a férfiválogatott, amelynek Vranjes a szövetségi kapitánya. Jövő januárban pedig Dániában és Németországban világbajnokságot rendeznek, amelyen – minden idők legszerencsésebb sorsolásának köszönhetően – a mieinknek, józan számítás szerint, csak az érdemi ellenfeleket említve, csupán a 2015-ös vb-ezüstje óta lényegesen meggyengült Katart, továbbá Egyiptomot, Tunéziát és Ausztriát kell megelőzniük a legjobb nyolcba kerüléshez. Ami nemcsak részvétellel, hanem kiemelt pozícióval is kecsegtet a 2020-as olimpiai selejtezőn.

A különleges lehetőség egyben különleges felelősség is. Bűn lenne nem élni vele. Az előttünk álló napok fő feladata – minél több információra, véleményre, értékelésre alapozva – annak eldöntése, mi növeli inkább a sikeres vb-szereplés esélyeit: ha a kapitány marad, vagy ha megy.

Ez ilyen egyszerű. Egyszersmind roppant bonyolult, mert a kézilabda nem egzakt tudomány, és a jövő két útja számszakilag nem modellezhető.