Nincs törés. Ami engem illet, ez a legjobb hír a veszprémi kézilabdázók sikeres mannheimi vendégjátéka kapcsán. Lékai Mátéra és a sérülésére gondolok. És arra, így nincs akadálya, hogy ott legyen a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Ami engem illet – írtam, mert egy-egy klasszis esetében a klub kontra válogatott mezsgyén homlokegyenest eltérőek a vélemények. Ki nem mondva, hiszen hogy nézne ki, ha a klubok elleneznék legjobbjaik szereplését a címeres mezben, és megfordítva: a szövetségi kapitány kíméletet, ne adj’ isten, pihenőt kérne az általa kiválasztottaknak.
A vágy persze ott van rá mindkét oldalon, és még az érvelés sem vitatható. A játékos, a klub alkalmazottja, hétköznapian szólva ő fizeti, nem is rosszul. A kapitány és a válogatott sikeréhez pedig nélkülözhetetlen, hogy a kulcsemberek (is) teljes fizikai és lelki valójukban küzdjenek – nem túlzás – az országért.
Nehéz feloldani az ellentmondást, az viszont árulkodó, hogy ahol megkísérlik, a pénzt hívják segítségül… A FIFA legutóbbi (2018) világbajnoki költségvetésében 209 millió dollárt különített el azoknak a kluboknak, amelyek játékost adtak a tornán szereplő csapatokba. Az összeg háromszorosa annak, amennyit 2014-ben fizetett ki hasonló célra a szövetség.
A díjemelés gesztusértékű, némi békítési szándékkal, a nagy futballvállalkozások ugyanis nem éppen vb-pártiak. Az európai klubokat tömörítő testület (ECA) első embere, Karl-Heinz Rummenigge a 2022-es katari vb november-decemberi időpontja kapcsán például határozottan jelentette ki, nem várható el tőlük, hogy a kieső bajnoki fordulók miatti jelentős veszteségeket átvállalják, jelentős kompenzációt várnak.
Az álszentség tetten érhető. Látszólag a játékos áll a középpontban, valójában azonban az üzlet. Mert az csak keveseket érdekel, hogy a pénzhajsza (másként: zsúfolt program) miatt mennyire kizsigereltek a sportolók, a hatalmas strapa miatt kevés idejük jut a pihenésre. És persze a sérülés veszélye is nagyobb, ami – lévén szó klasszisokról – veszteség, nemcsak a csapatnak, a kasszának is.
És ezzel a kör bezárul. Csak aktuális örömök vannak, most például az, hogy – nincs törés.
Legalábbis orvosi szempontból.