Férfi kézi: előbb az érettségi, most egy súlyos sérülés akadályozza a bemutatkozását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 12:01
Bálint Bence a Nemzeti Kézilabda Akadémiától a Tatabányához szerződött. A 19 éves, 193 centis dabasi születésű irányító-átlövő gyakorlatilag már tavaly is a Bányász játékosa volt: az elmúlt évben ugyanis négy évre kötelezte el magát a klubhoz.

„Az érettségi miatt egy évvel azonban eltolódott a konkrét ideigazolásom – idézi Bálint Bencét a klub Facebook-oldala. – Ám most már valóban Tatabányára költözöm.”„Az érettségi miatt egy évvel azonban eltolódott a konkrét ideigazolásom – idézi Bálint Bencét a klub Facebook-oldala. – Ám most már valóban Tatabányára költözöm.”

A fiatal játékosra Vladan Matics vezetőedző figyelt fel egy ifjúsági mérkőzésen. Ekkor elbeszélgettek a kézilabdázóval, aki gyorsan igent mondott a szerződtetésére.

„Óriási megtiszteltetés és öröm, hogy a Grundfos Tatabánya KC-hoz kerülhettem – fogalmazott az irányító-átlövő. – Ez eddig a legjobb dolog, ami történhetett velem. Csak az a baj, hogy időközben elszakadt a térdemben a keresztszalag, ezért csúszni fog az első fellépésem. Szerintem januártól leszek százszázalékos. Ezután minél hamarabb szeretném kiérdemelni a klubvezetés bizalmát, és minél gyorsabban kiharcolnia a csapatba kerülést. Aztán idővel, remélem, a felnőtt válogatottságot is elérem...”

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

A korábbi győri átlövő Bukarestben folytatja

Kézilabda
2025.02.04. 12:21

Újabb magyar válogatott játékosra csapott le a Metz – hivatalos

Kézilabda
2025.01.30. 12:16

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Olimpiai bronzérmes dán irányítót szerződtetett a győri női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.01.23. 12:18

Szemerey Zsófi a nyáron hazatér Metzből

Kézilabda
2025.01.05. 14:13

Norvégiában folytatja a svédek veterán kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.01.02. 16:43

Nagy Martin decemberben Dániába kerül kölcsönbe

Kézilabda
2024.12.09. 18:40
Ezek is érdekelhetik