Bis morgen! – elhunyt kollégánkra, Simon Józsefre emlékezünk

Basszus, Simi, fogalmam sincs, hogy kell leadni egy halálhírt. Pedig jól megtanítottad annak idején, van már vagy 25 éve, most mégsem megy, mert ha leírom, tudom, hogy igaz lesz, meg fog jelenni az újságban, és kézzelfogható, papírszagú valósággá válik.

Az, hogy meghaltál...

Pedig ez baromság, te is tudod, hiszen nélküled akkor hogy lesz holnap újság?!

„Kézcsók a hölgyeknek, jó napot a nagy farkú és kevésbé nagy farkú uraknak, és magának is XY úr...” Amikor először hallottam ezt tőled, még alig múltam tizennyolc, és nem mertem röhögni, azt gondoltam, ez nagyon fura szerkesztőség, itt rettentő csúnyán beszélnek egymással az emberek, és atlétatrikóban jönnek dolgozni, mögöttük felakasztva a vasalt ing meg a hosszú nadrág, ha hirtelen valami előkelő helyre kellene menni, ezek talán még itt is laknak...

A Visegrádi utcában történt, az írógépek után akkoriban vezették be a „számológépeket”, ahogy te nevezted, és még mennyi minden jött utána... Már nem kellett a „nagymedvével” levilágítani az újságoldalakat, hanem fénykábelen küldtük a nyomdába, aztán elköltöztünk, a Pocok presszót is magunk mögött hagyva, megint elköltöztünk, és megint – de a szeretett öreg Golfod jött veled, illetve hozott téged mindenhová, pedig akkor már vagy húsz éve nagykorúvá vált, lassan megérett a nyugdíjra is.

De te nem eresztetted. Mint ahogy a klasszikus értékeket sem.

Régi vágású, békebeli újságíró voltál, a telefonkönyved évekig az én hajgumimmal volt átkötve, azután meg valaki máséval, míg szét nem hullott atomjaira. De még mindig megbízhatóbb volt, mint a telefonod, amelyet egy váratlan pillanatban elloptak, és akkor hívtad a „csavarhúzósokat”, a rendszergazdákat, hogy varázsoljanak valamit, mert te egyesével be nem írod azt a több ezer számot megint ebbe az új NASA-űrközpontba (okos telefon – á la Simi). És mindenki tette, amit kellett. Mert olyan viccesen tudtad kérni, hogy arra nemigen lehetett nemet mondani.

Fiatalabb korodban nagy hóhányó lehettél (ezt csak hallottam, de beleillik a képbe), és azóta is mindenkit kenyérre kentél. Cserébe viszont nem lehetett tőled lehetetlent kérni. Felhívtál bárkit, lehetett a világ túlsó felén, tán még a Holdon is. Világsztár átlövő, klasszis edző vagy sportvezető, nem számított. Ha nem volt otthon, megcsörgetted a szomszédját Dániában, vagy a barátnőjét, az ivócimboráját. Sokat vicceltünk azzal, hogy hamarabb tudtad, kit hívtak be a válogatottba, mint a szövetségi kapitány, aki összerakta a keretet.

Gyűltek a cikkek a spirálfüzetekbe, hiszen mindet kivágtad és beragasztottad, mert ki a fene bízik az internetes archívumban?! Gyűltek az élmények, emlékek – nőtt a tisztelet.

Amikor a BL négyes döntőjében besétáltál a pálya közepére az elmaradhatatlan papucsodban, a szemem sem rebbent. Mint ahogy akkor sem, amikor odament hozzád Nagy László, a válladra tette a kezét, és magasról téve arra, hogy ki mindenki várja, leadta neked a nyilatkozatát.

Valamelyik este, vacsoraidőben odajöttél: „Megint legelsz, kislányom? Akkor nem mondom meg, mi van otthon, Simonéknál... Rakott krumpli, finom házi kolbásszal, meg sok tejföllel” – úgy tudtál a kajáról beszélni, hogy attól megkordult az ember gyomra.

Aztán visszamentél a gépedhez, beleittál az Ozujsko sörösüvegbe (amibe a „kútról” hoztad a vizet) felhívtál valakit valamilyen nyelven, horvátul, szerbül, németül, angolul, és az utóbbi időben már egyre többször spanyolul is, hiszen megjelent a hazai kézilabdázásban is a spanyol iskola – úgyhogy te megtanultál konyhanyelven spanyolul. Majd amikor a ki tudja, hányadik cikkedet vetted fel a ki tudja, hány hét múlva megjelenő újságba, elzártad a „számológépedet” – és hazaindultál.

„Bis morgenek a finom uraknak, és kézcsók a hölgyeknek!” – mondtad a magad sajátos szóhasználatával, és a komplett irodádat magadra aggatva távoztál.

Bis morgen, Simikém!

Bárcsak úgy lenne!

Búcsúzik Simon Józseftől továbbá többek között a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Kézilabda-szövetség, az Origo, a Handball Planet, a szerkesztőségünknek hivatalos levelet küldő Mol-Pick Szeged is.