Női kézi: Grimsbö nem tér vissza, nem lesz ott a vb-n

Vágólapra másolva!
2019.08.26. 12:12
null
Grimsbö nem akarja elsietni a visszatérését (Fotó: Vidar Ruud/NTB Scanpix)
Habár a körülmények miatt felvetődött, hogy a Győrben légióskodó Kari Aalvik Grimsbö a világbajnokságon visszatérhet a norvég válogatottba, a játékos elmondása szerint idén még nem aktuális kérdés a válogatottság.

 

Grimsbö tavaly májusban mondta le ideiglenesen a válogatottságot a túlzott terhelésre hivatkozva. A közismerten térdproblémákkal küzdő kapust többször is meg kellett műteni, legutóbb idén május végén esett át újabb beavatkozáson, azóta rehabilitációját végzi. A 34 éves játékos válogatottbeli visszatérése azt követően vetődött fel, hogy Katrine Lunde súlyos sérülést szenvedett Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének bronzmeccsén: a Vipers Kristiansand kapusának elszakadt az elülső keresztszalag a bal térdében, így hosszú kihagyás elé néz, és lemarad a november 30-án kezdődő, Japánban megrendezendő világbajnokságról. Ezután szóba került, hogy Grimsbö esetleges visszatérése jelentheti a megoldást a problémára, erre azonban nem kerül sor.

„Időre van szükségem, hogy visszatérhessek a klubomban, és miután beszéltem Thorir Hergeirsson szövetségi kapitánnyal, úgy döntöttem, hogy erre koncentrálok. Ezen kívül a válogatottság szóba sem került az őszre vonatkozóan, és ebbe beletartozik még a világbajnokság is” – idézi Grimsbőt a handball.no.

„Olyan ütemben edzhetek, amit a térdem és a testem megenged. A legfontosabb, hogy ezzel tisztában legyek. Fizikailag százszázalékosnak kell lennem, mielőtt visszatérnék. Tudatában vagyok annak, hogy milyen megterhelőek lesznek az elkövetkezendő hónapok, és a három hónap múlva kezdődő világbajnoksághoz nem lenne elég az a munka, amit most végezni tudok.”

A Győr kapusa ugyanakkor azt nem zárja ki, hogy a 2020-as olimpián részt vegyen a válogatottal.

„Amennyiben a tavaszi szezonom jól alakul, és a térdem is bírja a terhelést, nem zárnám ki ezt a lehetőséget. Nehéz erről most bármit is mondani, majd az idő eldönti.”

Grimsbö 2005-ben mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben azóta 173 mérkőzésen szerepelt. Tagja volt a 2008-as és 2012-es olimpiai bajnok gárdának, emellett kétszer nyert világbajnokságot (2011, 2015) és ötször Európa-bajnokságot (2006, 2008, 2010, 2014, 2016). A londoni olimpián és a 2016-os Eb-n őt választották meg a torna legjobb kapusának.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Gáncs-Pető Máté nagy utat tett meg az utóbbi hetekben

Utánpótlássport
9 órája

Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC

Kézilabda
10 órája

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
2025.04.17. 09:34

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
2025.04.15. 20:04

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 16:10

Kézilabda: megnyerte a Négy Nemzet-tornát az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:45

Kézi: a következő évadban már a dán élvonalban szerepel Fazekas Virág

Utánpótlássport
2025.04.11. 16:52

Kézilabda: sorsoltak az U19-es fiú-világbajnokságra

Utánpótlássport
2025.04.11. 14:01
Ezek is érdekelhetik