Konkoly Csaba: A női és a férfi kézilabda között nincs különbség

– Hogy érzi magát, milyen a hangulat a klubnál?
– Egyelőre nem félek, remélhetőleg a német Bundesligához hasonlóan nálunk is csak két-három hétig szünetel a bajnokság – mondta a Nemzeti Sportnak Konkoly Csaba, a gyöngyösieket 2017 óta irányító szakember. – Az Eger elleni zárt kapus mérkőzésen új helyzettel találkoztunk, amit nagyon precízen, pontosan megoldottunk, ezért minden elismerésem a fiúké. Hogy mit hoz a jövő? Nem tudom, de van B- és C-tervünk is. Hétfőn találkozunk a kerettel egy értékelésre, és a vezetőséggel is lesz megbeszélésünk, mert a játékosok mellett a saját környezetünk egészsége a legfontosabb számunkra. Az egyéni edzésterv bevált módszer nálunk, a konditerem helyett ezúttal saját testsúlyos feladatokat írunk elő. A labdás gyakorlásokat viszont semmi sem pótolhatja, a passzokat, érkezéseket nem lehet társak nélkül végezni.

– Az erőviszonyokat ismerve reális a csapata harmadik helyezése?
– Jó érzés a tabellára pillantani, ilyen hosszú ideig talán még sohasem voltunk a dobogón. Ráadásul saját magunknak vívtuk ki ezt a pozíciót, nem azért vagyunk ott, ahol vagyunk, mert a riválisaink a kezünkre játszottak. Bár az is igaz, az első két helyezést leszámítva hétről hétre változik a táblázat: lehet, pénteken úgy fekszel le, hogy hatodik vagy, majd szombaton már harmadikként ébredsz. Tisztában vagyunk vele, hogy még sok mérkőzés lenne hátra, a kötelezőket azonban mindenképpen hoznunk kellene, és akkor meglátjuk, mi lesz. Ami megnyugtató: a saját kezünkben van a sorsunk.

– Edzői pályafutása során most először dolgozik férfiakkal, mekkora a különbség a két szakág között?
– Mindig megköveznek, amikor azt mondom: a női és a férfi kézilabda között nincs különbség. Nálam a munka az munka. Többen féltettek az elején, amikor Gyöngyösre kerültem, noha korábban már a nőknél is próbáltuk a játékot férfiasabbá tenni. Mint minden sikerhez, ehhez is kellenek a játékosok és a stáb: Sándor Ákos, Kiss Dániel és Hudák Henrik – nélkülük nem lehetett volna egy kiesőjelölt együttesből stabil középcsapatot faragni, amely még a dobogóra is esélyes lehet. Mondhatjuk, az a játékrendszer, amelyet én a lerohanásról, támadásról és védekezésről elképzelek, az eddigi eredményeket figyelembe véve működik, ráadásul jó emberek, jó sportolók alkotják jelenlegi keretünket.

– Az ön együttese mindössze három idegenlégióst foglalkoztat, mi a véleménye a hazánkban játszó külföldiekről?
– Az élcsapatokban szereplő légiósok példaértékű teljesítménnyel rukkolnak ki az NB I-ben, ezért a magyar fiataloknak el kellene gondolkodni, hogyan juthatnak el ők is erre a szintre. A külföldi sztárok edzésmunkájából, alázatából pedig azok tanulhatnak, akik egy kicsit gyorsan képzelnek magukról sokat. Amikor a szegedi, veszprémi játékosokat látjuk testközelből, motivál minket, főleg, ha szoros mérkőzést tudunk velük játszani. Az elmúlt öt-hat évben a mi utánpótlásképzésünk is termelte a tehetségeket: gondolok itt Szita Zoltánra, Bánhidi Bencére vagy Máthé Dominikra. Persze vannak olyan magyar srácok is, akik csak a kispadon ülnek ezeknél az együtteseknél és tíz perceket játszanak. Az ő szemléletüket kellene megváltoztatni. Nálunk itt van Ubornyák Dávid, aki nem azon tűnődött Veszprémben, hogyan kerülhet az első csapatba, hanem szép lassan elkezdte felépíteni magát és néhány esztendő kemény munkájával a felnőttválogatottságig vitte. De említhetném Gödör Bencét, Tóth Mihály és Papp Bencét is. Van itt potenciál, csak keresni kell!

– És mi a helyzet a magyar edzőkkel?
– Felvállalom a véleményemet: nem vagyunk azonos elbírálás alatt Magyarországon a külföldi szakemberekkel, mert a vezetők sokkal nagyobb türelemmel viseltetnek irántuk. Ráadásul egyik-másik klub költségvetése jóval meghaladja a többiét, így a feltételek sem egyenlők. Pedig jó képzést kapunk itthon, vevők vagyunk mindenre, ha kell, lopjuk az ötleteket, rengeteget tanulunk. De míg egy külföldi stábjában van atléta-, fitnesz-, regenerációs és kondiedző, Gyöngyösön ezeket a feladatokat mind én végzem. Persze a kapusokat más készíti fel és a videoelemzésben is kapok segítséget, de a többi munka rám marad. Ha mellettem is ennyien dolgoznának, akkor az olyan lenne, mintha fizetésemelést kapnék. Ezért sem értem, amit a hazai edzőkről, képzésről mondanak, sőt ezeket a rosszindulatú véleményeket egyszerűen felháborítónak tartom.