Férfi kézilabda: vége a német bajnokságnak, öt év után első a Kiel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 14:23
null
A Kielt hirdették ki bajnoknak az idő előtt véget érő Bundesligában (Fotó: AFP)
A koronavírus-járványra tekintettel azonnal hatállyal befejezettnek nyilvánították a német első- és másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságot. A Bundesligában öt év után lett újra bajnok a THW Kiel, egyik osztályban sincsenek kiesők, vannak viszont feljutók.

A mai tanácskozáson a 36 német profi klub „határozott többsége” szavazott a befejezés mellett. A végeredmény eldöntésénél a csapatok március 12-én meglevő pontszámait vették alapul, ezt osztották el a lejátszott meccsek számával, a hányadost felszorozták százzal, és egy tizedesjegyre kerekítették. Ha két csapatnál megegyezett ez a szám, akkor a gólkülönbség rangsorolt közöttük.

A Bundesligában így a listavezető THW Kiel lett a bajnok, története során 21. alkalommal, de 2015 óta először. Ez volt a leghosszabb arany nélküli időszak a klubnál 1994 óta, amikor 1963-at követően lett ismét első.

A Kiel mellett a második Flensburg szerepelhet még jó eséllyel a Bajnokok Ligája következő kiírásában, míg a Magdeburg, a Hannover és a Löwen az Európai Kézilabdaligában bizonyíthat.

Nem határoztak meg kiesőket, vannak viszont feljutók, a másodosztályú bajnok Coburg és az Essen részvételével a Bundesliga történetében először indul 20 csapattal az első osztály idénye.

A Hannoverbe tervezett All Star-meccset törölték, a Német Kupa négyes döntőjének új időpontot keresnek.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Nyolc Kajdon-gól a német női élvonalban

Kézilabda
2025.02.28. 22:29

Imre Bence: A világbajnokság nagyon fájó emlék, de…

Kézilabda
2025.02.26. 17:27

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Imre Bence csapata százszázalékos maradt a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2024.11.26. 23:24

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Európai kézilabdaligák: három „magyaros” csapat a férfi Német Kupa negyeddöntőjében

Kézilabda
2024.11.13. 22:45

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56
Ezek is érdekelhetik