Kézisek kézise: a pénz „döntött” – az út a vb-aranyig vezetett

Csupán egy pénzérmén múlt, hogy a Kézisek kézisét kereső sorozatunk első fejezete sokkal, konkrétan egy világbajnoki címmel legyen szegényebb.

Minden sportágnak megvannak a legendás történetei – a magyar női kézilabda egyik ilyenje biztosan az 1965-ös világbajnoki selejtező, amelyet döntetlen után nem ráadás vagy hétméterespárbaj, hanem pénzfeldobás (!) döntött el. A Tatára 1965 július elején oly magabiztosan érkező keletnémetek persze nem gondolták volna, hogy alig két héttel később azt a bizonyos érmét átkozhatják…

A magyar válogatott 8:6-ra nyert otthon, majd 6:4-re kapott ki háromezer tomboló német előtt Schwerinben. Az idegenbeli mérkőzésen elévülhetetlen érdemeket szerzett Rothermel Anna – Elek Gyula felesége, az FTC jelenlegi edzője, Elek Gábor édesanyja (valamint a Tatabánya és az Újpest korábbi válogatott kapusának, a legendás 8–3-as meccsen a Dózsa kapuját védő Rothermel Ádámnak az unokatestvére – a szerk.) –, aki két hétméterest is hárított. Schmidt Jenőné megspórolt volna néhány ősz hajszálat, ha a hajrában belövi a maga büntetőjét, hiszen éppen a kipattanóból alakították ki a németek a 6:4-es végeredményt.

Mondják, szerencséje annak van, aki többet tesz érte, higgyük el hát, hogy a mieink „melóztak” igazán sokat, mert a csapatkapitány Gurics Györgyné Pásztor Erzsébetnek kedvezett a pénzfeldobás, így a magyar válogatott útja vezetett az NDK-n keresztül az NSZK-beli világbajnokságra. „Pedig ha az NDK jut tovább, biztosan aranyérmes” – mondta utóbb Guricsné.

Az idegtépő selejtezőhöz képest a nyolccsapatos vb maga volt a sétagalopp. Kezdésként az első vb-t megnyerő Csehszlovákiát, aztán a másodikon aranyérmes Romániát egyaránt három góllal győzte le a csapat, amely már döntősként tömte ki a lengyeleket a csoportzáráson. A fináléban a jugoszlávok sem tudták megtörni a magyar válogatott lendületét, amely megnyerte története első vb-jét.

Többen a siker egyik letéteményeseként emlegették a Dortmundban is nagyszerűen teljesítő, abban az évben a legjobb magyar kézilabdázónak megválasztott Rothermel kapust, no meg Jóna Magdát, aki szerepelt már az 1957-es, ezüstérmet hozó első (kispályás) világbajnokságon. A pályafutását atlétaként kezdő játékost rettegték a kapunak háttal, feje fölül eleresztett svédcsavarjai miatt. Nyert bajnokságot a Győri Vasas ETO-val, aztán valamivel később a korszak sztáralakulatához, a Budapesti Spartacushoz került, amelyben bajnok és kupagyőztes, továbbá gólkirálynő lett (pályafutása alatt összesen négyszer), és ezüstérmet szerzett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Mindössze 58 évesen, 1993-ben hunyt el.

A Spartacus dominált a hatvanas években, hét bajnoki címet nyert, 1960 és 1965 között minden ellenfelénél jobb volt, és 1967-ben is ünnepelhetett. Ráadásul a sportág magyar történetében a Szpari volt az első, amely BEK-döntőt játszott, 1965-ben, ám a vb-sikerhez nem társult klubdiadal, hiszen az oda-vissza vágós fináléban a dán Köbenhavn bizonyult a jobbnak.

„Az első magyar BEK-döntős csapat titka a világbajnok Jóna Magda fantasztikus lövőtechnikája, a másik pedig Stillerné Korcsmáros Klára kemény stílusú kapusjátéka volt” – idézte fel a szép emlékeket a Nemzeti Sport hasábjain a tréner Nádori Pál.

A Spartacus egyeduralmát az FTC törte meg, amely négy év alatt háromszor diadalmaskodott. A kevés kapott gólt – akárcsak a válogatott sikereit – sokan köszönhették Ro­thermel Annának.

Bár sorozatunkban elsősorban a sportág legjobb magyar játékosait keressük, ne feledkezzünk meg a karizmatikus, a válogatottat 23 éven át irányító szövetségi kapitányról, Török Bódogról sem. Az „aranyos” csapat tagjai sokszor méltatták, a vb után az NSZK-ban maradó, így „disszidáló” Hanus Ágnes szerint olyan volt nekik, mint az apjuk: bármilyen problémával fordulhattak hozzá, a sportpszichológusuknak is tekintették – nem mintha abban az időben bevett szokás lett volna az ilyen segítség… Dicsérték „Bogyi bácsi” közösségformáló erejét is, és hogy mindig igazi úriemberként viselkedett. Játékosai szerették, legfeljebb a kapusok bosszankodtak olykor, amikor a kedvenc teniszlabdájával célba vette őket – mondta róla Bognár Erzsébet. Fleckné Babos Ágnes a szerinte aranyat érő nyugalmat és bizalmat emelte ki, amely a szövetségi kapitányból áradt a játékosok felé a döntő pillanatokban is.

Mester és válogatottja a magyar kézilabda első és mindmáig egyetlen felnőttvilágbajnoki győzelmét szerezte meg, ám igazságtalan lenne elfeledkezni arról, hogy a „hős-hőskorban”, a nagypályás időszakban is került aranyérem a vitrinbe. A sportág elterjedését a férfiak 1938-as vb-bronzérme is segítette, és bár a második világháború a sportban is nyomot hagyott, 1949-ben, a budapesti rendezésű nagypályás vb-n a magyar női válogatott diadalmaskodott. Ezután a kispályás verzió került előtérbe. A Kézisek kézisét, így a sportág Hírességek Csarnokának első tíz tagját kereső sorozatunkban kihagyjuk a nagypályás változatot, ám már a hatvanas években is találunk olyanokat, akiknek helye lehet benne.

(A következő részben: Sterbinszky Amália és a többiek)