Nagy László: kosarasból a világ egyik legjobb kézilabdázója

A korábbi szegedi nevelés 13 évesen még kosárlabdázott, lehetősége volt ugyan az Egyesült Államokban tanulni, ám ő a kézilabdát választotta. A felnőttek között 1997-ben bemutatkozó Nagy László kedvéért a Barcelona akkori legendás vezetőedzője, Valero Rivera 2000-ben utazott hazánkba, hogy a következő szezontól a katalán egyesülethez csábítsa. A hétéves szerződésből végül tizenkét esztendő lett, a 209 centis játékos a Barcával ezalatt két Bajnokok Ligáját, egy EHF-kupát, négy bajnokságot és Spanyol Kupát nyert, ráadásul külföldiként a gránátvörös-kékek csapatkapitánya is lehetett. Hazatérése után hét évig szerepelt a Veszprém együttesében, amellyel hatszor lett magyar bajnok és kupagyőztes. A bakonyiakkal háromszor bejutott a BL-döntőbe, amelyet mindegyik alkalommal elveszített. 2019-ben felhagyott az aktív játékkal, a januári Európa-bajnokságon már sportvezetőként szerepelt a magyar férfiválogatottal.

A legfájóbb vereség

– Van, hogy nem sikerül semmi. Nekünk a Veszprémmel sajnos a Kielce elleni 2016-os Bajnokok Ligája-döntőben jött el ez a pillanat. Elég lett volna egy dolgot jól csinálni támadásban, védekezésben, de ahogy nekem, úgy másnak sem jött össze ez a csapatból. Már kilenc góllal is vezettünk a lengyelek ellen, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést, végül kétszeri hosszabbítás után, hétméteresekkel veszítettük el a finálét. Azóta sem tudjuk feldolgozni ezt, és a pszichológusok sem tudtak megfelelő magyarázattal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi történt, miért blokkoltunk le.

A legjobb ifimeccs

– Debrecenben játszottunk a Szegeddel 1997-ben, amikor az ifimeccs után szóltak, hogyDalibor Brajdicsfájlalja a térdét, ezért a felnőttek között is a keretben leszek. Óriási élmény volt, még gólt is szereztem, így igazán emlékezetesre sikerült az élvonalbeli bemutatkozásom.

A legszebb találkozás

– Foghíjas társaságba csöppentem a Barcelonánál, amikor odakerültem, mivel a játékosok nagy része a 2000-es sidney-i olimpiára készült a válogatottjukkal, ezért eleinte a juniorokkal feltöltött kerettel edzettem. Az alapozást a Kanári-szigeteken csináltuk végig, az akkori sztárok csak a nyári játékokat követően csatlakoztak a csapathoz. Nem felejtem el, az öltözőben mindenki megölelt, és úgy köszöntött, mintha évek óta barátok lennénk. Tizenkilenc éves voltam, sokáig fel sem fogtam, mi történik velem, fiatal titánként igyekeztem minél hamarabb felvenni a fordulatszámot.

A legnagyobb fordítás

– A 2012-es londoni olimpián szinte végig vezettünk Izland ellen a negyeddöntőben a magyar válogatottal, ám a rendes játékidő vége előtt mégis az ellenfélnél volt az előny, s ráadásul hétméterest harcolt ki.Fazekas Nándorazonban kivédteGudjonnsonbüntetőjét, a labda pedig nem ment ki.Zubai Szabolcsgyorsan indítottaLékai Mátét,aki a lefújás előtti pillanatokban kiegyenlített. A kétszeri hosszabbításban a szerencse is mellénk állt, és fel tudtuk őrölni az izlandiakat. Rengeteg magyar volt a lelátón, büszkék voltunk, hogy ennyien szurkoltak nekünk a helyszínen.

Azt később tudtuk meg, hogy a kajak-kenu versenyen két aranyérmet szereztünk, majd amikor a szurkolók elindultak hazafelé, a kijárat előtt megálltak, és rádión hallgatták a meccsünk közvetítését. Elképesztő jelenetek voltak! Később a BBC-nek kellett nyilatkoznom, de a mérkőzés hevében nehezen jöttek elő az angol szavak, habár úgy voltam vele, nem érdekel: a lényeg, hogy győztünk, és az elődöntőbe jutottunk.

A legérzékenyebb pillanat

– Elhatároztam, hogy nagyon kemény leszek, kiállok a sajtó elé, és bejelentem a visszavonulásomat. Hirtelen azonban átfutott rajtam az a sok élmény, amely a közel 25 éves pályafutásom során ért, ezért nem tudtam megállni könnyek nélkül. A Szeged elleni bajnoki döntő után viszont már tartottam magam, habár az is megható volt, de az a búcsú inkább arról marad emlékezetes, hogy nagy különbséggel legyőztük az örök riválist.

A legszebb gól

– A 2005-ös Bajnokok Ligája döntőjében a Ciudad Real ellen egy alsó lövőcsellel kipattintottam barcelonai csapattársamnak,Fernando Hernandezneka labdát, aki beugrott a hatoson belülre, miközben én középen érkeztem a kínai figurára, és bevágtam. Edzésen ugyan néhányszor gyakoroltuk ezt a variációt, de olyat előtte még nem láthattak az ellenfelek tőlünk...

A legönzetlenebb gólpassz

– A 2015-ös bajnoki döntőben a végén indítottamVadkerti Attilát,aki így megszerezhette az utolsó szegedi gólját. Az egész spontán jött: felnéztem az eredményjelzőre, tudtam, hogy nem forog kockán a győzelmünk, ezért intettem Körtének, aki végig a kispadon ült. Kicsit furcsán jött ki, hogy nekem kellett győzködni az ellenfél edzőjét, hogy a visszavonuló játékosát legalább egyszer küldje pályára...