Kézilabda: Vujovics felfedte váratlan zágrábi távozásának valódi okát

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.16. 14:51
null
Veszelin Vujovics visszatért az iskolapadba (Fotó: AFP)
Veszelin Vujovics, a horvát PPD Zagreb férfi kézilabdacsapatának korábbi edzője egy interjúban fedte fel, mi volt a váratlan távozásának valódi oka.

 

Mint beszámoltunk róla, májusban nyolc hónap után, magánéleti okokra hivatkozva mondott le a PPD Zagreb montenegrói vezetőedzője, Veszelin Vujovics. Pedig a bejelentés előtt három nappal érkezett vissza Zágrábba, és a karanténidőszak utáni első edzését is megtartotta a csapatnak. Most tiszta vizet öntött a pohárba.

„A horvát munkaügyi minisztérium nem fogadta el a Szlovéniában szerzett edzői diplomámat” – mondta Vujovics a net.hr-nek, miért kellett lemondania a horvát csapat éléről.

„Egy adminisztrációs probléma merült fel, amely megzavarta a munkámat a Zagrebnél. A munkaügyi minisztérium nem ismerte el a diplomámat, amelyet normális körülmények között szereztem meg Szlovéniában – mégsem felelt meg a horvát kritériumoknak. Most visszatértem Szabácsra, elkezdtem a harmadik évet az újvidéki egyetemen, s amikor ennek vége, akkor lehetséges, hogy visszatérek a PPD Zagrebbe.”

A montenegrói szakember azt is elárulta, hogy Szaúd-Arábiában is lenne lehetősége edzősködni.

„Nem vagyok elkötelezve sehova, így Szaúd-Arábiában szerepelő csapatokkal is tárgyalok jelenleg, de nincsenek konkrétumok. Rengeteg gárdának pénzügyi problémája van a koronavírus-járvány miatt, sokan azt sem tudják, mikor indul újra a bajnokság. Meg aztán tudják, milyen az arabokkal való tárgyalás. Egyik nap azt ígérik, majd keresnek, aztán soha nem hallok róluk többet. De nem számít, kihasználom ezt az időszakot a pihenésre, eljárok teniszezni a barátaimmal, és közben reménykedem benne, valakinek szüksége lesz egy átlagos edzőre” – tette hozzá Vujovics, akinek utóbbi kijelentésével a horvát oldal sem értett egyet.

Külön is kiemelték a Balkan Handball legutóbbi szavazását, amelyen Vujovicsot választották meg az előző év legjobb edzőjének, azonban a montenegrói szakember sportszerűen elmondta, megítélése szerint egyértelműen Lino Cervar érdemelte volna az elismerést, miután januárban ezüstérmes lett a horvát válogatottal az Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

Simán kikapott a Szeged a Magdeburgtól, így már nem találkozhat a Veszprémmel a kieséses szakaszban

Kézilabda
2025.03.05. 20:23

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

Kiengedte a legvégén a kezéből a győzelmet a Szeged a Barca ellen

Kézilabda
2025.02.27. 20:25

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

A Magdeburg megtréfálta az Aalborgot, feljött egy pontra a Szeged mögé a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.02.19. 22:26

Nagy lehetőséget szalasztott el a Szeged a továbbjutásra: háromgólos vereség a Nantes otthonában

Kézilabda
2025.02.19. 22:21
Ezek is érdekelhetik