Kézisek kézise: Zümitől Csárliig – út a dobogóig

A legilletékesebbek, a hazai férfi kézilabda-válogatottat irányító szövetségi kapitányok döntöttek a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játékában minden idők tíz legjobb magyar férfi kézilabdázójáról. A tizenegy tagú zsűri döntése alapján következzenek a Kézisek kézise szavazás 4–10. helyezettjei!

Korának kiemelkedő képességű balkezes átlövője volt, oszlopos tagja annak a magyar triónak, amely 1968-ban először kapott meghívást a világválogatottba, Kovács László és Marosi István mellett a csehszlovák szövetség fennállásának ötvenedik évfordulójára rendezett mérkőzésen léphetett pályára a világ legjobbjai között. A Bp. Honvéd kulcsjátékosaként a hatvanas években hatszor ünnepelt magyar bajnoki címet, kétszer kupagyőzelmet, ezüstérmet a BEK-ben, és 1965-ben a hazai bajnokság gólkirálya lett. A magyar nemzeti csapatban 88 alkalommal léphetett pályára, megjárt három világbajnokságot. Még ötvenéves sem volt, amikor elhunyt.

Játékosként fantasztikus beálló volt, a játékát edzők oktatták, és ami igazán különlegessé teszi a magyar kézilabda történetében, hogy trénerként ő maga is legenda lett. Diósgyőrből indult, de 1960 és 1971 között a Bp. Honvédban játszott, amellyel hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, négyszer a kupát, ezüstérmes lett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1966), közben kétszer választották az év kézilabdázójává (1964, 1965). A magyar válogatottban 87-szer szerepelt, három világbajnokságon játszott, és meghívták a világválogatottba is. Mielőtt edzőként bejárta a világot, a Honvéddal nemcsak az NB I-et, hanem a BEK-et is megnyerte (1982), majd átvette a magyar válogatott irányítását, amellyel 1983-ban B-világbajnokságot nyert.

„Zümi” remek kezű balszélsőből lett balátlövő, 1984 és 1990 között egymás után hatszor volt az NB I gólkirálya, amire rajta kívül senki sem volt képes. A Tatabányai Bányásszal bajnokságot nyert (1984), kétszer választották meg itthon az év legjobb kézilabdázójává (1987, 1988), majd a következő évtizedet a Bundesligában töltötte, s a TBV Lemgóval bajnok (1997), kupagyőztes (1995, 1997) és KEK-győztes lett (1996). Hogy kint mennyire szerették, jelzi, hogy távozásakor a hatos számú mezét visszavonultatták. A német bajnokságban 260 alkalommal lépett pályára, 1213 gólja közül 311 volt hétméteres, amelynek itthon is biztos kezű értékesítője volt. Magyarországon 2000-ben még egyszer bajnokságot nyert a Skaliczki László vezette Dunaferr SE-vel. A magyar válogatott mezét 171 alkalommal ölthette magára, 710 gólt szerzett, tagja volt az 1986-as világbajnoki ezüstérmes csapatnak. Ma a tatabányai klub elnöke.

Kora nemzetközi szinten is kiemelkedő irányítója volt, aki egyetlen klubban játszotta végig pályafutását, 1958 és 1976 között kizárólag az Ózdi Kohász mezét öltötte magára. És persze a magyar válogatottét, 1963 és 1974 között 140-szer, amibe belefért egy olimpia (1972) és három világbajnokság (1964, 1967, 1970), a középsőn ráadásul társgólkirály volt. Elképesztő indulócselét szinte mindenki „megette”, stílusa pedig úgy írható le a legjobban, hogy szinte táncolt az ellenfél védői között. Magyar bajnok ugyan sosem volt, de világválogatott igen, és 1966-ban itthon az év kézilabdázója lett. Játékos-pályafutása után sem szakadt el Ózdtól, edző és klubelnök lett. 2018. január 31-én hunyt el.

Nemzetközi szinten is korszakos játékos, balátlövő és irányító, 13 évig játszott Veszprémben (1990–2003), amelynek valaha volt legjobb góllövője 2548 találattal. Ebből 1606-ot szerzett a magyar élvonalban, ami szintén klubrekord. Kulcsszerepet játszott a veszprémiek hazai hegemóniájának megteremtésében, tízszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát, 1992-ben pedig KEK-et. A háromszor a legjobb magyar kézilabdázónak választott (1992, 1993, 1997) világ- és Európa-válogatott, NB I-es (1998) és vb-gólkirály (1993) Éles 179 mérkőzésen 828 gólt szerzett a válogatottban, amellyel legjobb eredménye az 1997-es világbajnoki negyedik hely volt. Pályafutását 2006-ban fejezte be, ma az NB I-be jutott Veszprémi KKFT klubigazgatója.

Ő volt az első kapus hazánkban, akit az év legjobb kézilabdázónak választottak, 1979-ben utasította maga mögé a klasszisokból álló mezőnyt. Magyar bajnokként és világválogatottként hosszú ideig volt biztos pont a kapuban, nemcsak klubjaiban (Honvéd Szondi SE, Tatabányai Bányász SC, Veszprémi Építők), hanem a magyar válogatottban is, amelyben 1970 és 1984 között 288-szor lépett pályára, és úgy szerepelt hat világversenyen, hogy akkoriban még nem volt Európa-bajnokság. Játszhatott három olimpián – Moszkvában negyedik lett a csapattal – és ugyanennyi világbajnokságon. Edzőként Kuvait és Magyarország között ingázott, ma a magyar női juniorválogatott kapusedzőjeként dolgozik.

Három honfitársával együtt Pérez 26 évesen, 1997-ben váltott kontinenst, és a kubai Ciudad La Habana csapatából a Fotex Veszprémhez igazolt, ahol legenda lett. De nemcsak ott, hanem egész Magyarországon, ugyanis 1999-ben megkapta az állampolgárságot, 2002 októberében pedig Szlovénia ellen hat góllal mutatkozott be válogatottunkban, amelyben 2012-ig 55 találkozón 274 gólt szerzett. Balátlövőként „Csárli” a Veszprémmel 13 bajnoki címet, 12 Magyar Kupát és Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert, 2002-ben pedig bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, és összesen 2444 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Négyszer választották az év legjobb magyar kézilabdázójának (2003, 2004, 2005, 2011), 2013-as távozása után még négy évig, 46 éves koráig vezetett le Katarban. Jelenleg a Telekom Veszprém másodedzőjeként dolgozik David Davis mellett.