Női kézi: Jan Leslie szerint nem a rossz eredmények miatt menesztették

Vágólapra másolva!
2021.03.18. 18:39
null
Jogi útra terelné a menesztését (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a csapat gyengébb hazai és nemzetközi teljesítménye miatt menesztette a klubvezetés a CSZKA Moszkva női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét, a dán Jan Leslie-t. A szakember csütörtök délután közölte, ügyvédje bírósághoz fordul a menesztése miatt.

„Semmilyen, az aláírt szerződésemben szereplő kötelezettségemet és szóbeli megállapodásunkat sem szegtem meg, ezért az ügyvédemmel is konzultáltam már” – írta a szakember a közösségi oldalán.

A dán TV2 szerint azért kerülhetett sor Leslie menesztésére, mert a válogatott szünetet kihasználva hazautazott a családjához.

„Amikor aláírtam a szerződést, a klub elnökével, szóban megállapodtam arról, hogy a válogatott szünetek idején hazamehetek és meglátogathatom a családomat. Az elmúlt tíz hónapban mindössze két hetet töltöttem velük, úgyhogy most hazautaztam. Erre a klub vezetői berágtak, és kitalálták, hogy megszegtem a megállapodást, az elmúlt néhány napban e-mailen, Messengeren és Whatsappon is beszéltünk. Ezek után szerda reggel arra ébredtem, hogy kiadott egy közleményt a klub, hogy már nem dolgozik velem. Egy kicsit zavaró, hogy nekem erről elfelejtettek szólni... Ezek után aztán csütörtökön egy újabb közlemény ment ki, amiben már azt írták, hogy a gyengébb hazai és nemzetközi eredmények miatt kell távoznom, de ez meg egyszerűen nem igaz: második helyen állunk a bajnokságban és első BL-szereplésünk alkalmával ott vagyunk a legjobb nyolc között” – fogalmazott a tv-csatornának Leslie.

A dán szakembernek még 16 hónap volt hátra a 2019 júliusában kötött szerződéséből, amit a klubnak ki kell fizetnie, ám a moszkvaiak e-mailban egy, a szakember számára elfogadhatatlanul alacsony összeget ajánlottak a kontraktus felbontásáért, így minden bizonnyal a bíróság előtt folytatódik a vita.

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba szerződött a Barca és a Juve volt játékosa

Minden más foci
2024.09.26. 18:01

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52

Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

Kézilabda
2024.07.09. 10:09
Ezek is érdekelhetik