Férfi kézi: Szerettem volna még egy évet Szegeden maradni – Källman

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.06. 20:09
null
Jonas Källman még egy évet maradt volna Szegeden (Fotó: Török János/Délmagyarország)
Még kedden jelentette be a Mol-Pick Szeged, hogy nem hosszabbítja meg Jonas Källman lejáró szerződését. A kézilabdázó a svéd Aftonbladetnek adott ezután interjút, amiben beszélt arról, hogy hiába szeretett volna a Tisza-parti együttesnél maradni, a klub nem tartott rá igényt.

 

„Szomorú ez a helyzet. Még karácsonykor beszéltem a csapattal, hogy szeretnék még egy évet itt maradni, azonban azt mondták, hogy várnom kell. Hétfőn érkezett a levél, hogy nem szeretnének hosszabbítani velem, hiszen egy fiatalabb játékossal erősítenek” – mondta a lapnak Jonas Källman.

A júliusban a 40. életévét betöltő balszélső emellett elmondta, úgy gondolta továbbra is adhat valamit a csapatnak, viszont ez nem valósulhat meg a jövőben. Nem csalódott, de sajnálja, hogy ezt májusban közölték vele.

„Mindenre nyitott vagyok, Svédországtól Spanyolországig. Szeretnék még egy évet játszani, de ha valami történne, akkor is edzőként szeretnék elhelyezkedni valahol. Nagyon szeretnék a jövőben is a kézilabdán belül maradni” – zárta gondolatait a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes játékos.

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Kézilabda: Bajnokok Ligája-győztes edző szerződött a Pick Akadémiához

Kézilabda
2025.01.10. 12:36

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Jön az idény első Szeged–Veszprém rangadója

Kézilabda
2024.11.16. 09:49

Cserbenhagyásos gázolás után a kórházban lábadozik a szegedi kézilabdázás legendája

Kézilabda
2024.11.14. 11:55

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

A skandináv csendes vezetés jól mutatkozott be Szegeden

Kézilabda
2024.11.05. 10:15
Ezek is érdekelhetik